SzegediLap

Költők városa! József Attila, Radnóti, Juhász… Babits, Baka István. Maga a város csupa-csupa költészet: kanyargó szőke folyója aranybronz nőmetafora. Csobogói jól formált szakaszocskák egy versfüzérben. Szoborsorai: szonettkoszorúk. Nyájas egy város ez: délies hangulata épp illő a költői esthez. Odahaza megírom. És mennyi szeretetreméltó ember. – Marton Árpád tárcája 

A Genezáreti-tó partjára ment Jézus a tizenkét kiválasztottal, hogy ott folytassa a tanítást. Az emberek köré gyűltek, és egyre nőtt a tömeg, mely hallani akarta a prédikációt. Végül, hogy mindenki láthassa őt, és hallhassa a hangját, egy hajóra szállt, a sokaság pedig a parton állva figyelte. – T. Ágoston László novellája

…Róza tántit megcincálta az élet, korán gyereket fogott egy nagygazda fiától még mikor Geszten szolgált, aztán feljött a fővárosba, itt meg egy katonatiszt bolondította sokáig, csinált is neki egy gyereket és még mielőtt elvette volna, hát nem meghalt a háborúban? Róza tánti nagyon neheztelt rá ezért, de legalább a gyereket a nevére íratta még életében… – Szilágyi-Perjési Katalin novellája 

…milyen sokan mondták már el, bár milyen kevesen azokhoz képest, akik csak elgondolták és hallgattak, hogy szerintük mit jelent, mi a magyarázata a kereszthalál és a föltámadás történetének, mit lássunk benne kétezer évvel és tengernyi embervérrel, halállal, szerelemmel, örömmel és bánattal az események után. Azonban hiába mondták el annyian, hiába gondolkodtak róla oly sokan − a rejtély rejtély maradt. Tráser László húsvéti cédulája 

…talán mindig is kétfélék voltunk, akár Koppány vezértől fogva, vagy még előbbtől… Egykor talán azért, mert nem maradhattunk „otthon”, a végtelen sztyeppeken, a Kaukázus hegyei alatti őshazák egyikén, hanem kényszerűen „bemozdultunk” az akkor még ismeretlen európai világba, és ez mindenkitől áldozatot követelt. Az új hazában új vallás dukált, ami még jobban megosztotta a népet. A hit legszemélyesebb választásaink egyike – ettől megfosztani valakit, a választást erővel, fegyverrel kikényszeríteni, erőszakkal elérni, hogy mást higgyünk, mint addig, máshoz forduljunk az imával, másként, mástól kérjünk könyörgőn kegyelmet – fölér a közösség általános megaláztatásával, amelyet ellenállás nélkül elviselni embert próbáló kihívás, vagy éppen csak látszat szerinti behódolás. Eleink menekültek a hajdani hazákból, a jószagú, szeretett földről, letelepítették őket egy sosem látott, a korábbihoz képest nagyon erdős, nagyon vizes, nagyon szűk új világban, új istent, hitet, templomot kényszerítettek rájuk tűzzel-vassal. A bezúduló térítők új szokásokat követeltek meg tőlük, mindezt óriás hegyektől övezett zárt világba szorítva, ahol őseinknek meg kellett tanulniuk másként élni, mint addig. Aki mindettől nem ébredt libabőrösen hajnalonta, sírva, bánkódva az odahagyott földért, vízért – mindent kibírt. De a régi élet benső világa nem múlott el nyomtalan a szívekből… – Tráser László cédulái 

– a mai német kulturális elit egy szuperérzékeny részének emberi méltóságot sértők a Grimm fivérek által gyűjtött hajdani népmesék egyes kitételei, jelzői, mert ki nem mondva rasszisták és kisebbségellenesek. Kivált a brémai muzsikusokon vannak a vájt fülű ítészek kiakadva, így azután egy könyvkiadó már át is írta a szóban forgó mesét. – Hallgatom, olvasom ezt a hihetetlenül ostoba történetet, és csak álmélkodok. – Tráser László cédulái

Lángolt a Nap. A hirtelen jött kánikula miatt hamarébb magzott föl a fű. A tikkasztó, két hete tartó, eső nélküli szárazság kezdte kiégetni a kertet. A férfi hiába öntözött a locsolótömlővel – egy hete már kannával se tehette, bemondták a rádióban és a napilapok is címoldalon hirdették a locsolási tilalmat –, előbb a virágos növények, aztán a fűfélék, de már a pozsgás levelű varjúháj is kezdte a végét járni. Néhol csak a százszorszép emelte fejét a megfeküdt fű fölé, mintha kicsi fehér vagy rózsacirmos virágaival adna méltó gyászt növénytársai temetésén. A gyerekeknek jól jött ez a hirtelen, június végén berobbant nyár, a tanítási év befejeztével pompás szórakozást jelentett a majd’ mindennapi strandrajárás. Néhány nap alatt mindkét hidegvizes medencében langyosra melegedett a víz, a környék gyerekhada nyitástól zárásig, a megfázás veszélye nélkül lubickolhatott bennük. Csak a megnőtt forgalommal arányosan bekevert klór marta a szemüket, ha nyitott szemmel búvárkodtak a felszín alatt, remélve, hogy valamelyik lányról lesodorja a víz a melltartót – pláne –, bugyit. Ritkán szerencse kisérte a kitartó lélegzet visszatartást. Ilyenkor a fiúk napokig nem tudtak másról beszélni egymás között, csak az egyéb esetben is lélegzetelállító látványról. – Czipott György elbeszélése 

Talán csak felfokozott kalandvágyam és eddig felszín alatt rejtőzködő mazochizmusom adhat némi magyarázatot arra, hogy Budapestről kiindulva, egy New York-i átszállás közbeiktatásával meg sem álltam Las Vegasig – és ezzel még nem volt vége a dolognak. Ezután jött a gépkocsi-bérlés, a térkép tanulmányozása, az ismeretlen, éjszakai város, és amiről még nem tettem említést: a kilencórányi időeltolódás, ami komolyan megterheli a szervezetet. A ház, amit erre az időre béreltem, a Paradise Village wayen állott. – Botz Domonkos miniútirajza 

…imádkozzatok értem! Ha nem leszek veletek, akkor is közel leszek hozzátok, mondta XVI. Benedek pápa a búcsúzásakor. II. János Pál utolsó szavai ezek voltak: ne féljetek! Hasonló szavak, melyek bizonyítják, a pápák értenek az emberek nyelvén. Tudják, hogy korunk vezetőinek látszólagos, sőt fennhéjázó magabiztossága mögött, az árnyékban tudatlanság és félelem lapul. Ezt ugyan leplezi a jólét és a hatalom gőgje, de álarcukon már átüt a szorongás, a kétely: vajon meddig marad így, hogyan lesz holnap? A pápák szavai azt sejtetik, már nincs messze a kor, mikor szükségünk lesz az intésre: ne féljetek! – És fohászkodjatok kegyelemért… – Tráser László cédulái 

Tavaszodott. Eltűntek a kertekből az utolsó makacs hófoltok is. Az egyre világosabb kék égen egymásba hömpölygő bárányfelhők váltották fel a hópelyhektől terhes, sötét borulást. És észak helyett délről fújt a langyos szellő. Bodor Péter kinézett az ablakon, megvakarta lisztes üstökét… – T. Ágoston László novellája