SzegediLap

Ahogy teltek-múltak a napok, egyre izzóbb lett a hangulat a házban. A közös képviselő az önkormányzattal tárgyalt, árajánlatok után talpalt, a tulajdonosok meg egymás közt vitatkoztak, hogy miért nem. Mármint, hogy miért nem hajlandók megszavazni a felújítást. Közben sunyin méregették egymást, vajon ki lesz az, aki már megint beleköp a levesbe? A végén már egymás foghegyről odaejtett köszönését se szívesen fogadták. – T. Ágoston László novellája 

Felfuvalkodott és nagyravágyó uralkodó volt Bélsaccar, a világhódító Nebukadneccar unokája. Természetesnek tartotta, hogy előtte hajlong, a legtitkosabb vágyait lesi a palotában minden szolga, s az ő nagyságát, erényeit dicsérik a bölcsek. Még az istenek is őt szolgálják, hiszen a király neve azt jelentette, hogy „Bél, védd meg a királyt!” (Marduknak, a babiloni főistennek a másik neve volt ez.) Születésekor eleve a főisten oltalmába helyezték a trónörököst, és rábízták a védelmét. Mindezt rendben lévőnek találta, csak... A nagyapja nevét úgy emlegették, hogy a világhódító. Az ő neve mellé is kellene valami jelző, amiből megemlegetik, míg világ a világ. Valami olyat kellene tennie, amit még senki nem tett, s utána se tehet soha senki... – T. Ágoston László elbeszélése 

Említették a recepción, hogy Magyarországról jöttek, ezért a francia mellé egy cseh nyelvű tájékoztatót is kinyomtattam maguknak! – mondta lelkesen az ifjú nő, akivel Marseilleben azért akart az újságíró beszélgetni, hogy információkat kérjen az Európa Kulturális Fővárosa projekt állásáról. A lassan egy éve zajló rendezvénysorozatnak ő a sajtósa. A XIV. Lajos korabeli városháza mellett idén felépült, Pavilon M nevű rendezvényközpontban találkoztak, az újságíró arra ugyan nem számított, hogy magyar nyelven bármilyen írásos tájékoztatást kap, viszont arra sem, hogy csehül annál inkább. Még a szlovák nyelvet is logikusabbnak találta volna, hiszen Marseille-jel párhuzamosan idén Kassa Európa másik kulturális fővárosa, s nagyon is életszerű, hogy a szlovák delegációknak saját nyelvű prospektusokat nyomtatnak. De a cseheknek? Minek? Egyszóval döbbent arccal nézett a készséges sajtósra, s kérdezte: De miért csehül, kisasszony? Mire a nő hasonlón meglepett képpel kérdezett vissza: Magyarország és Csehország korábban egy ország volt, nem? Történt mindez Európa kulturális fővárosai egyikében. – Tráser László cédulái 

A mai ember a hagyományok kötöttségeitől menekül, a felületesen szép, a reklámokban bemutatott könnyed, megerőltetés nélküli élet után vágyakozik. Ezt a bármi áron jól élni szemléletet sulykolták bele a szüleinkbe, nagyszüleinkbe, akik még mindig azt hiszik, hogy nekünk, gyermekeiknek, unokáiknak jobb lesz, ha nem kell annyit küzdenünk az életben, amennyit nekik kellett, de ez a legnagyobb átejtés, amit önmagukkal és velünk, az utódaikkal megtehettek. – Wilhelm József írása 

...este váratlan látogató iszkol a képernyőn, fölismerem a fotelből is: egy katicabogár. Sikerül épségben kijuttatni az erkélyre, elvégre ott lesz majd jó dolga, belakmározhat a fekete, gombostűfej méretű levéltetvekből. Szállítása közben azért kezemre ereszti mérges levét, nem tudja, hogy éppen segíteni igyekszem neki. Fölöslegesen méltatlankodom, úgysem érti a szavam. Másnap a búcsúzó napsütésben keresem őkelmét – hiába. De az esteledő félhomályban váratlanul megpillantom más haverjaival, amint az átmelegedett házfalra telepednek, így remélve túlélni az éjszakát… A téli fagyok próbatételt jelentenek majd számukra is, mint sokunknak. – Tráser László cédulái 

...együtt érzek veled. Mondhatom, a Halál, mióta több közvetlen tapasztalatot szereztem róla, képes váratlan, minden értelmezhető előjel nélkül érkezni. Érkezéséig mondhatsz, tehetsz bármit, de ha elragad valakit mellőled, vagy távol tőled, kérdés és kérés nélkül cselekszik. – Tráser László cédulái 

Ezzel is csak az én hátamon nő a púp – gondolta az asszony és hátra simította az arcába hullott hajtincset. – Majd ketten mennek háromfelé, a gyerek meg hol itt hányódik, hol ott. Leég a pofámról a bőr. Még hogy az én unokámat állami gondozásba adnák… No persze ezektől… Azt hiszik, elég megcsinálni, aztán majd magától felnő, mint a fű. Vagy a dudva – fordított egyet a gondolatán. – Lesz belőle munkanélküli szülők munkanélküli gyereke. Jó esetben fölfogadják valahová takarítani, mint a nagyanyját, vagy kukás legénynek, mint a nagyapját. Zöld üvegből issza majd a kannás bort és a kirakatban nézi hozzá a sonkát. – T. Ágoston László elbeszélése 

Október első keddje volt. A napközis ebéd után egy negyedikes, barna hajú iskolásfiú elindult a Fiúiskolából a park felé. Szépen sütött a nap, vénasszonyok nyara volt. Alig hullott levél a park útjára. A templom melletti sétaútra térve az iskolás gyerek szakított néhány sóskalevelet, majd az Orbán szobornál megállt egy pillanatra. Jött vele szemben egy iskolástársa, akinek édesapja nyolc éve Kanadába disszidált. – Elágazások. Árpás Károly novellája 

A pír enyhén a bal füle és a mosolygödre közé ül, de csak oda. Loknis haja a szélben rezonál, lebbenésével néha eltakarva a mindenre elszánt pillantást. Az olykor mégis felvillanó, mélybarna színű szemekben csillogás ül, ebből ki-ki a szándéka szerint formálhatna magának olvasatot, vagy csupán belebódulva élvezhetné ezen apró, fénylő pillantás-csoda játékát, amennyiben rálel a lengedező frufru mögött előbukkanó szempárra. – Wilhelm József novellája 

Gyermekkoromban a legnagyobb őszi ünnep a szüret volt. Tudom, ez kissé furcsán hangzik, de így igaz. Jó, tegyük hozzá a hitelesség kedvéért, hogy nekünk gyerekeknek, hiszen a felnőtteknek nagyon komoly munka volt még akkor is, ha énekeltek közben. Méghozzá olyan ünnep, amelyikhez nem kellett ünneplő ruhába öltözni, sőt még olyan igazán jól viselkedni sem. Mai szóhasználattal élve azt is mondhatnám, hogy lazíthattunk. Lazíthattunk, mert bár hétköznap volt, nem kellett iskolába menni, a szüreten ott volt az összes rokon gyerek, sőt még a nem rokonok is. Az egyetlen hátránya az volt, hogy többnyire ránk bízták a kicsiket, és ebből olykor adódtak kisebb nézeteltérések. – T. Ágoston László prózája