SzegediLap

Nyűgös volt. Valami megmagyarázhatatlan, tátongó, magamutogató szándék tette vontatottá a gondolatait, mozdulatait, egész lényét. A szándék egyre csak tolult, nyomult a lelkében, fojtogatta, eltömítette pórusait, felülprogramozta minden cselekvését. Bár önbizalmának észérveit az agyába dúcolta és túllihegett pozitív energiával doppingolta az akaratát, mégsem tudta rávenni magát szándékának megvalósítására... – Wilhelm József kisnovellája 

 Az egér veje – észt népmese Árpás Károly fordításában

Amikor én gyerek voltam, még nagyon sok ház falán tátongtak ágyúgolyó ütötte lyukak. Bombatölcsérekben bújócskáztunk, és kiégett harckocsik oldalán csapkodtuk le az ipi-apacsot. Anyám mindig ideges lett, ha megtudta, hogy már megint egész délután partizánosdit játszottunk a Bakér-parton. Hogyne lett volna az, amikor néhány hete robbantottak föl néhány döglött bombát a tűzszerészek a partoldalon. Meg is ígértem nap mint nap, hogy nem nyúlok semmiféle ócskavashoz, aztán siettem a műhelybe, mert a fél falu gyerekének én csináltam a játékpuskákat. – T. Ágoston László novellája

...a Magyar Rádió londoni tudósítója (munkáját sok éve végzi) maga is meglepődik a témától: a nagyvárosi angol fiatalok jelentős csoportjai felejtettek el mára beszélgetni! Már úgy nőttek föl, hogy otthon sem igen esett szó semmiről, helyette bámulták a képernyőt, mobilon zenét hallgattak, egyszemélyes kütyükön játszottak – távol egymástól. Olyan típusesemeseket küldözgetnek, amiket előzetesen megformáltak – szemben az élőbeszéddel, ahol „rögtönözni” kell. Emiatt szorongást éreznek, ha szóra kell nyitni a szájukat Londonban igyekeznek tanfolyamokkal ösztönözni a beszélgetések hagyományának visszaállítását – egyelőre nem sok sikerrel. Élőbeszédben csevegni nem trendi! Ha hajdanában valaki ilyet vetett volna föl mifelénk, a 70-es években oly divatos elidegenedés-viták idején – kótyagosnak gondoljuk… – Tráser László cédulái 

Belépnek, csetelnek, kilépnek, belelépnek, csetelnek, kilépnek... Egy nagy, közös szobában. – Cser&Co csetnovellája 

A Jón-tenger legnagyobb szigete Korfu, turista paradicsom, igaz minden kétszer drágább, mint Magyarországon. Sidari Mermories hoteljének balkonjáról gyönyörködöm a tengerben, a két sor pálmafában, a benyúló fehér félszigeten, sapkája a dús növényzet. Oldalt karcsú ciprusok láthatók, azon túl rejtőzik a Canal d’ amour! Korfu lakói az ókortól napjainkig minden megszállót túléltek, velük keveredtek, éltek. Az első világháború után az angoloktól függetlenek lettek, a szigetet Görögországhoz csatolták. Mi, magyarok ide hozzuk kicsi pénzünket, hogy a színes leanderek lengedezéseiben gyönyörködhessünk, hogy szépen leégjünk (induláskor a Liszt Ferenc repülőtéren tényleg elvették a nagy napozó olajunkat), hol a végtelen tenger számunkra továbbra is megfejthetetlen talány, de kékes-zöldes csíkjaival, szaggatott hullámaival még tovább recézi fájó emlékeink: lelkünk. A fekete-lilás albán hegyek messziről derengenek. Ennyi a magyar élvezet: kék dimenzióban fehér fellegek. – Juhos-Kiss János prózája 

Amint kilépett a börtön kapuján, bizonyossággá vált benne az a kínzó balsejtelem, ami az utóbbi napokban gyötörte. Baromság ─ nyugtázta magában. ─ Mi az, hogy az utóbbi napokban? Több mint fél éve nem jött el a beszélőre, meg a leveleire se válaszolt. Volt már ilyen máskor is, nem szokta mellre szívni a nő szeszélyeit. Majd megbékül a maga kenyerén. Ha nem, kap egy-két fülest, és észhez tér. Hmm… Pedig milyen szép, hosszú leveleket írt neki… A Sanyi, a cellatársa segített a fogalmazásban. Ő érettségizett gyerek, még verseket is diktált a levélbe. Például olyanokat, hogy „te vagy az én mennyországom, életem és halálom, nélküled a levesem is sótlan.” Miért éppen a só hiányzik ennek a marhának? A fene tudja. Lehet, hogy sokszor elvitték a konyhára krumplit pucolni, sót meg nem adtak hozzá… – T. Ágoston László novellája 

Arditi, a színész kiszállt az autójából és a forgalom kellős közepén leült a Champs Élyseé közepére, álmodta Misó, de reggel mégsem emlékezett erre az álomra, az ébresztője csipogott, felébredt rá, már a tudatánál volt, de a szemét még nem nyitotta ki, átgondolta a napot, mit fog csinálni, hova megy el, s arra az elhatározásra jutott, hogy nem baj, ha kicsit később ér oda az irodába, alhat még tíz percet... – Cserenkó Gábor novellája 

...mesélni: az emberi képességek legszebb lehetőségei közül való – csakúgy, mint szeretni. A mese szabadon engedett, szívből vezérelt, álombéli szárnyalás. Eljuthatunk vele bárhová, nincs legyőzhetetlen messziség, a távolságot, mint üveggolyót megkapod – csak aludj el szépen… Ebben áll a mese hatalma: hipp-hopp és már ott is vagyunk, láthatjuk és hallhatjuk mindazt, amit csak el tudunk képzelni! A mese elbűvöl, csak erőnek erejével tudsz kiszabadulni varázsköréből, de lelkedben veled marad... – Tráser László cédulái 

...Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Aláhúzni egy szöveget barbár cselekedet. Ilyesmit csak az újságírók tesznek, mert azt hiszik, azzal jobban kiemelik, mennyire fontos az, amit közölni szeretnének. Ők azonban (legalábbis azok, akik olyan lapnál dolgoznak, ahol a törzsgárdatagok legalább 100 éve űzik a mesterségüket), a jelek szerint ma is tudják (ellentétben a programok fejlesztőivel, akik között egy sincs, aki a nyomtatás elemi szabályaival tisztában lenne), hogy a g, j, p, q, y betűket nem szabad aláhúzni! (A kívülállók kedvéért: azért nem, mert régen, az ólombetűk korában, nem is lehetett.)... – Andor Csaba tárcája