Képiró Ágnes
Szegeden láthatóak a világ egyik első hadifotográfusának remekművei

Bartha Csaba (a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese) megnyitó beszéde
A kiállítótérben látható, RFSZ által készített digitális másolatok eredetileg romániai közgyűjteményekben tekinthetőek meg. Sajnos nem láthatóak a krími háborúban készült fotográfiák, hiszen Szathmáry műtermét 1944-ben bombatámadás érte és az anyag nagy része megsemmisült. Nehezen hozzáférhetőek azok a fotók e témában, melyeket magángyűjtők őriznek napjainkban. Pedig a krími háborúban készített képeivel szerzett magának nemzetközi hírnevet Szathmáry Pap Károly. Jogi és művészeti tanulmányokat folytatott, majd a század közepén elsajátította a fotográfia technikáját. 1943-ban Borszéken megismerkedett Gheorghe Bibescu havasalföldi fejedelemmel, akinek meghívására már az év őszén Bukarestbe költözött, s ott is telepedett le. Ő nyitott először fotószalont a román fővárosban 1850 körül. Első nagyszabású és egyben élete legfontosabb megbízását az 1853-56 között zajló krími háború dokumentálására kapta. Már a fegyveres harcok kitörését követő hónapban, 1854 áprilisában megjelent a hadszíntéren. Megnyerő modorának és kiváló nyelvtudásának köszönhetően egyaránt dokumentálta az eseményeket orosz és török oldalon is. Ekkor már a kollódiumos, nedves eljárást használta, amelynek során az exponálás előtt közvetlenül friss vegyszerbe mártotta a lemezt, és még nedvesen kellett rögzítenie. Így nemcsak kameráját, hanem laboratóriumát is szükséges volt magával vinnie a hadszíntérre, melyet zárt hintóban rendezett be. Képeit hajnal 4 és 8 óra között tudta csak rögzíteni, mivel később az idő annyira felmelegedett, hogy a kollódium oldat használhatatlanná vált. Az expozíciós idő a fotográfia fejlődésének eme kezdeti korszakában viszonylag lassú volt (10-15 másodperc), így nagyobb mozgalmasságot bemutató csatajelenetei nem születtek. Az elkészült képek azonban alkalmasak voltak a hadak lassú mozgását és a vezénylő állásokat reprezentálni, betekintést nyerhetünk a lövészárok-hadviselésbe, vagy a kor katonatisztjeinek portréiba.
Krími háború
A nemzetközi lapok a képeit használták fel illusztrációként, ezen felül a háború során készült fotókból kétszázat albumba válogatott, melyeket kora legnagyobb uralkodóinak nyújtott át személyesen, s cserébe nem maradt el kiváló fotográfusunk kitüntetése sem. Így fogadta őt kegyeibe Viktória királynő, III. Napóleon, Ferenc József, vagy egy későbbi utazásakor Talifu kínai herceg. Hadifotográfiai megbízást két évtizeddel később, az 1877-78-as orosz-török háborúban vállalt ismét, ám valódi pillanatképeket még ott sem rögzíthetett, majd csak az 1880-as évek közepétől. Az 1855-ös párizsi világkiállításon albumát aranyéremmel jutalmazták. Több műfajban is otthonosan mozgott, legyen szó a jelen kiállításon is látható portréiról, vagy utazásai folyamán rögzített táj- és épületképeiről. Panorámafotózásban is korszakalkotó volt, fotográfiáit a szegedi kiállításon látható Turnul Coltei tetejéről készítette. Ez az akkori Bukarest legmagasabb épülete volt. A tárlaton látható képek között egyébként ez az egyetlen olyan kép, mely nem embereket ábrázol.
Turnul Coltei
Bukarestben udvari fotósként négy uralkodót (Gheorghe Bibescu, Barbu Stirbei, Alexandru Ioan Cusa és I. Hohenzollern Károly) is szolgált. Bár a román fővárosban megkapta a tehetségéhez méltó szakmai és anyagi megbecsülést, mégis több ízben vissza szándékozott térni Erdélybe. Először 1857-ben az akkor még alakulóban lévő Erdélyi Múzeum igazgatói posztját pályázta meg Kolozsváron. Gróf Széchenyi István 32 évvel azelőtti nemes tettét idézve felajánlotta vagyonának felét, valamint a körülbelül 140 darabot számláló festménygyűjteményét is. 1857. augusztus 28-án írt pályázatában így fogalmazott: „Igaz, hogy húsz év óta hazámtól távol vagyok, de épen ezen távol lét alatt szüntelen a múzeum számára dolgoztam. Nem hiszem, hogy senki legyen hazánkba, ki az egykoron felállítandó múzeum számára annyit tett volna mint én, annyi külömbféle tárgyakat gyűjtögetett volna s azokat oly nagy kölcséggel szüntelen magával hordozta és tartogatta volna.”[1] A posztot azonban két évvel később mégsem ő, hanem Brassai Sámuel nyerte el. Két évtizeddel később, 1875-ben is tervezte Szathmáry, hogy végleg visszatér Erdélybe.
Katonatisztek
Fotósként nem hagyta el a rajzolás, festés és litografálás világát, sőt élete utolsó öt évében már csak festéssel foglalkozott. I. Károly koronázása alkalmából fényképezett utoljára, 1881-ben. A sajtóval való kapcsolata nemcsak a leközölt fotográfiáiban nyilvánult meg, hanem részt vett a Bukuresti Magyar Közlöny kiadásában valamint tulajdonosa és kiadója volt Románia első képes újságának, az Illustratiuneának. Élete utolsó nagy vállalkozása nyomdai tevékenységben nyilvánult meg: 1883-ban két nagy méretű, litografált albumban foglalta össze 40 éves pályafutásának műveit. 1887. június 3-án hunyt el Bukarestben.
A Szegeden kiállított 55 fotográfia eredetileg egy nagyobb utazó tárlat része lett volna, melyek a Kelet-európai Kulturális Intézet és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóvoltából a fényképész életéhez kapcsolódó országokon túl eljutottak volna Kelet-Európa több államába. Bár a nagyszabású terv nem valósult meg, a Budapesti Román Kulturális Intézet hazai és romániai helyszíneken minél szélesebb közönség elé igyekszik tárni a két nemzet kultúráját egyaránt képviselő Szathmáry Pap Károly fotográfiáit.
IRODALOM
Kelemen Lajos: Művészeti adalékok az Erdélyi Múzeum Egyesület irománytárában. Művészet, 1912. 219-222.
Kincses Károly: Uralkodók festője, fényképésze: Szathmári Pap Károly. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001.
Kolta Magdolna – Tőry Klára: A fotográfia története. Digitális Fotó Magazin kiadványa, Budapest, 2007.
Murádin Jenő: Szathmáry Pap Károly. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2003.
JEGYZET
[1] Kelemen Lajos: Művészeti adalékok az Erdélyi Múzeum Egyesület irománytárában. Művészet, 1912. 219-222.
