Képiró Ágnes
Szegeden láthatóak a világ egyik első hadifotográfusának remekművei
Magyarország fotográfiai nagyhatalom – mondja a szakma. Valóban, mi adtuk a világnak a divatfotózásban korszakalkotó Munkácsi Mártont, Lucien Hervé-t, a remek épületfotográfust, s a normandiai partraszállás kissé elmosódott képeinek kiváló rögzítőjét, Robert Capát. Sorolhatnám a nagy neveket André Kertésztől kezdve Moholy-Nagy Lászlón át Brassaiig. Kevésbé él a köztudatban Szathmáry Pap Károly munkássága, aki a világ egyik első hadifotográfusa, és egyben Európa tíz legjobb fényképésze között tartják számon. Első külföldön is elismertté vált fotósunk 1812. január 11-én született Kolozsváron. 2012-ben születésének kétszázadik évfordulójának méltó emléket állítva a Budapesti Román Kulturális Intézet és a Romániai Fotóművészek Szövetsége (RFSZ) január 17. és február 29. között az intézet budapesti központjában állította ki közel 60 digitalizált fotográfiáját, március 6. és 19. között pedig szegedi fiókintézetük galériájában látható majdnem a teljes anyag. A kiállított képek többsége műtermi körülmények között készült portréfotó. Szépiába és monokróm szürkékbe öltöztetett fotográfiáin megelevenednek a kor előkelőségei, betekintést nyerhet a szemlélő az 1800-as évek végének gazdag polgári életmódjába. Ma már kihaltnak számító szakma képviselői néznek velünk szembe, ha megtekintjük a Halvaárus képét. Festői működésének is egyik leghangsúlyosabb vonulata a román népviseletek megörökítése volt. E törekvésének néhány példája fotográfiai megvalósításban is megszemlélhető a tárlaton.
Bartha Csaba (a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese) megnyitó beszéde
A kiállítótérben látható, RFSZ által készített digitális másolatok eredetileg romániai közgyűjteményekben tekinthetőek meg. Sajnos nem láthatóak a krími háborúban készült fotográfiák, hiszen Szathmáry műtermét 1944-ben bombatámadás érte és az anyag nagy része megsemmisült. Nehezen hozzáférhetőek azok a fotók e témában, melyeket magángyűjtők őriznek napjainkban. Pedig a krími háborúban készített képeivel szerzett magának nemzetközi hírnevet Szathmáry Pap Károly. Jogi és művészeti tanulmányokat folytatott, majd a század közepén elsajátította a fotográfia technikáját. 1943-ban Borszéken megismerkedett Gheorghe Bibescu havasalföldi fejedelemmel, akinek meghívására már az év őszén Bukarestbe költözött, s ott is telepedett le. Ő nyitott először fotószalont a román fővárosban 1850 körül. Első nagyszabású és egyben élete legfontosabb megbízását az 1853-56 között zajló krími háború dokumentálására kapta. Már a fegyveres harcok kitörését követő hónapban, 1854 áprilisában megjelent a hadszíntéren. Megnyerő modorának és kiváló nyelvtudásának köszönhetően egyaránt dokumentálta az eseményeket orosz és török oldalon is. Ekkor már a kollódiumos, nedves eljárást használta, amelynek során az exponálás előtt közvetlenül friss vegyszerbe mártotta a lemezt, és még nedvesen kellett rögzítenie. Így nemcsak kameráját, hanem laboratóriumát is szükséges volt magával vinnie a hadszíntérre, melyet zárt hintóban rendezett be. Képeit hajnal 4 és 8 óra között tudta csak rögzíteni, mivel később az idő annyira felmelegedett, hogy a kollódium oldat használhatatlanná vált. Az expozíciós idő a fotográfia fejlődésének eme kezdeti korszakában viszonylag lassú volt (10-15 másodperc), így nagyobb mozgalmasságot bemutató csatajelenetei nem születtek. Az elkészült képek azonban alkalmasak voltak a hadak lassú mozgását és a vezénylő állásokat reprezentálni, betekintést nyerhetünk a lövészárok-hadviselésbe, vagy a kor katonatisztjeinek portréiba.
Krími háború
A nemzetközi lapok a képeit használták fel illusztrációként, ezen felül a háború során készült fotókból kétszázat albumba válogatott, melyeket kora legnagyobb uralkodóinak nyújtott át személyesen, s cserébe nem maradt el kiváló fotográfusunk kitüntetése sem. Így fogadta őt kegyeibe Viktória királynő, III. Napóleon, Ferenc József, vagy egy későbbi utazásakor Talifu kínai herceg. Hadifotográfiai megbízást két évtizeddel később, az 1877-78-as orosz-török háborúban vállalt ismét, ám valódi pillanatképeket még ott sem rögzíthetett, majd csak az 1880-as évek közepétől. Az 1855-ös párizsi világkiállításon albumát aranyéremmel jutalmazták. Több műfajban is otthonosan mozgott, legyen szó a jelen kiállításon is látható portréiról, vagy utazásai folyamán rögzített táj- és épületképeiről. Panorámafotózásban is korszakalkotó volt, fotográfiáit a szegedi kiállításon látható Turnul Coltei tetejéről készítette. Ez az akkori Bukarest legmagasabb épülete volt. A tárlaton látható képek között egyébként ez az egyetlen olyan kép, mely nem embereket ábrázol.
Turnul Coltei
Bukarestben udvari fotósként négy uralkodót (Gheorghe Bibescu, Barbu Stirbei, Alexandru Ioan Cusa és I. Hohenzollern Károly) is szolgált. Bár a román fővárosban megkapta a tehetségéhez méltó szakmai és anyagi megbecsülést, mégis több ízben vissza szándékozott térni Erdélybe. Először 1857-ben az akkor még alakulóban lévő Erdélyi Múzeum igazgatói posztját pályázta meg Kolozsváron. Gróf Széchenyi István 32 évvel azelőtti nemes tettét idézve felajánlotta vagyonának felét, valamint a körülbelül 140 darabot számláló festménygyűjteményét is. 1857. augusztus 28-án írt pályázatában így fogalmazott: „Igaz, hogy húsz év óta hazámtól távol vagyok, de épen ezen távol lét alatt szüntelen a múzeum számára dolgoztam. Nem hiszem, hogy senki legyen hazánkba, ki az egykoron felállítandó múzeum számára annyit tett volna mint én, annyi külömbféle tárgyakat gyűjtögetett volna s azokat oly nagy kölcséggel szüntelen magával hordozta és tartogatta volna.”[1] A posztot azonban két évvel később mégsem ő, hanem Brassai Sámuel nyerte el. Két évtizeddel később, 1875-ben is tervezte Szathmáry, hogy végleg visszatér Erdélybe.
Katonatisztek
Fotósként nem hagyta el a rajzolás, festés és litografálás világát, sőt élete utolsó öt évében már csak festéssel foglalkozott. I. Károly koronázása alkalmából fényképezett utoljára, 1881-ben. A sajtóval való kapcsolata nemcsak a leközölt fotográfiáiban nyilvánult meg, hanem részt vett a Bukuresti Magyar Közlöny kiadásában valamint tulajdonosa és kiadója volt Románia első képes újságának, az Illustratiuneának. Élete utolsó nagy vállalkozása nyomdai tevékenységben nyilvánult meg: 1883-ban két nagy méretű, litografált albumban foglalta össze 40 éves pályafutásának műveit. 1887. június 3-án hunyt el Bukarestben.
A Szegeden kiállított 55 fotográfia eredetileg egy nagyobb utazó tárlat része lett volna, melyek a Kelet-európai Kulturális Intézet és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóvoltából a fényképész életéhez kapcsolódó országokon túl eljutottak volna Kelet-Európa több államába. Bár a nagyszabású terv nem valósult meg, a Budapesti Román Kulturális Intézet hazai és romániai helyszíneken minél szélesebb közönség elé igyekszik tárni a két nemzet kultúráját egyaránt képviselő Szathmáry Pap Károly fotográfiáit.
IRODALOM
Kelemen Lajos: Művészeti adalékok az Erdélyi Múzeum Egyesület irománytárában. Művészet, 1912. 219-222.
Kincses Károly: Uralkodók festője, fényképésze: Szathmári Pap Károly. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001.
Kolta Magdolna – Tőry Klára: A fotográfia története. Digitális Fotó Magazin kiadványa, Budapest, 2007.
Murádin Jenő: Szathmáry Pap Károly. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2003.
JEGYZET
[1] Kelemen Lajos: Művészeti adalékok az Erdélyi Múzeum Egyesület irománytárában. Művészet, 1912. 219-222.
Képiró Ágnes 1981-ben született Mátészalkán, 2004 óta él Szegeden. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán rajz, történelem és vizuális kommunikáció szakon végezte, utóbbin alkalmazott grafikára specializálódva. Egyetemi diplomát szerzett 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és tanár szakán valamint 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár szakon művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. 2006 óta a hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény tanára, emellett képzőművészeti tevékenységet is folytat, elsősorban grafikusként. 2010 óta a Madách Irodalmi Társaság tagja, Az ember tragédiája és a Madách-életmű illusztrációinak és alkalmazott művészeti megközelítésének feldolgozásával foglalkozik valamint Kass János grafikusművész emlékének méltó ápolásával. Érdeklődése kiterjed az alkalmazott művészetek egyéb területeinek elméleti megközelítésére és a kultúraközvetítő publikálásra is.