Máté Zsuzsanna
„Köszönjük, Tanár Úr!”
Szekeres Ferenc grafikusművész Remake – Átjárók és áthallások
című kiállításáról
Szekeres Ferenc grafikusművész Remake – Átjárók és áthallások című, 2013. február 14-én, a Kass Galériában megnyílt és árpilis 7-ig látható kiállításának Vendégkönyvében számos bejegyzés kezdődik, vagy végződik e szavakkal: „Köszönjük, Tanár Úr!”
Az SZTE JGYPK Művészeti Intézete Rajz-művészettörténet Tanszéke tanárának szól e köszönet, aki 1982-től rajz-tanárok és grafikusok generációinak oktatott művészettörténetet, alkalmazott grafikát (melynek szakmai programját kidolgozva azt a többi felsőoktatási intézmény szakoktatásában is bevezették), valamint tervezőgrafikát, reklámgrafikát, műtermi rajzolást és festést. Grafikusművészi tevékenysége igen sokoldalú, a számos kollektív és egyéni, hazai és külföldi kiállítás mellett mintegy hatvan kötet és katalógus borítóterve, tipográfiája fűződik nevéhez. Nemcsak könyvillusztrátor, hanem mint plakáttervező is jól ismert és elismert. Képgrafikáit közölte a Tiszatáj, az Alföld, a Polisz és a Kincskereső. Művészi tevékenységét számos díjjal ismerték el, a nívó-díjak mellett többek között Szeged Város Alkotói díjjal, Vinkler-díjjal és Kölcsey-éremmel. Igen jelentős művészetközvetítő tevékenysége is, így 1989–1994 között szakmai vezetőségi tagja a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának, több határon túli művésztelep szervezője és résztvevője, 1995-től művészeti vezetője a REAL Nemzetközi Reklámgrafikai Alkotótelepnek, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Plakátért Egyesületnek. Tanári, művészi és művészetközvetítő tevékenysége mellett feltétlenül említésre méltó elméletírói munkássága is. Jó néhány tanulmányából, társszerzős könyvéből csupán egyet megemlítve, a Kultúra – művészet – társadalom a globalizálódó világban című kötetben (szerk.: T. Kiss Tamás, Szeged, 2007.) olvasható „Átjárhatóak-e az eltérő minőségű kultúradimenziók kapui?” című gondolatgazdag írása, melyben a magas kultúra és a tömegkultúra viszonyrendszerének elemeit és mozgásirányait ragadja meg, egyben keresve ez utóbbi egyik válfajának, a reklámnak, valamint a plakátoknak a funkcionalitásba helyezett értékkomponenseit.
Szekeres Ferenc alkotói tevékenységének e széles spektrumából ad egy lenyomatot ’jubileumi’ kiállítása, mely címében (Remake) korábbi művészi alkotások újragondolt, újraértelmezett változatát is ígéri, valamint olyan átjárókat és áthallásokat kínál, melyek kreatív teremtő tere a különböző korok, művészettörténeti korszakok, alkotók, más és más művészeti alkotások közöttiségében nyílik meg, ahogy az alkotó, úgy a befogadó számára is. A kiállítás anyaga egy művészi dilemmát jár körül, az alkotó szavaival élve: „a megfoghatatlan művészi világ megfoghatóvá tételét”, mely értelmezésemben egyben az ember létezéséről gondolt gondolatának a vizuális látványba való megformálását is jelenti. Szekeres Ferenc alkotásai számomra azt reprezentálják, hogy a képzőművészeti reflexió folyamatában milyen módon és hogyan válik érzékelhetővé a filozofikus gondolat, akár az antik, a reneszánsz hagyományának elemeivel, vagy a számára nagyra tartott alkotók gondolatvilágának bevonásával, akár az álomban, a különböző idő- és térsíkokban vagy a reinkarnációban reprezentálódó átjárhatóságok és áthallások felvetésével. Melyek megnyitnak egy racionalitáson túli dimenziót, paradox módon mégis, sokszor rendkívül racionálisan létrehozott művészi eszköztárral teszi mindezt, a befogadás intellektuális örömét és esztétikai élvezetét egyaránt felkínálva. Az alkotó szinte „beszélteti” az alkotásokat, bevonva a szemlélőt egy dialogicitásba, aki számára lehetőség adódik ’felfedezni’ az elrejtett és relativizálttá tett jelentések rétegeit. Alkotásai arról győztek meg, hogy korunk verbalizmusának „szavaktól sújtott civilizációjában”, dömpingjében és egyben inflálódásában van egy másik fajta filozofikus diskurzus is, amelyet elsősorban a gondolkodás képi, látvány-szerkezete, narratívája, játékossá tett működése és (a befogadó általi) működtetése kínál, mint világunk filozófiai igényű megragadhatóságának aligha megkerülhető elemét.
Bármelyik műalkotáscsoportra tekintünk, így plakátjaira, a Kass Jánostól kapott „fej-parafrázisokra”, a grafikákra, az optikai bravúrokban is bővelkedő kollázsokra vagy az installációkra: valamennyiben ott van az információ- és variáció-gazdagság, a műfajon belüli határátlépések sorozata, a rendkívül változatos anyaghasználat; a nézőpontok, a létszférák, a terek és idők váltogatásából, rétegeltségéből, mozgatásából és kibővítéséből (az eredeti és nem-eredeti, valós elem és az imitált, kint-bent-kint, álom-valóság-álom, múlt-jelen-jövő-múlt, valóság és tükröződés) eredő játékosság, viszonylagosság és a néhol felsejlő irónia. Kerülve a harsány effekteket, telítve a finom megformáltsággal és sejtetett utalásokkal.
Csupán egyetlen sorozat egy részét emelem ki, meghagyva a felfedezések örömét a befogadónak. A From Leonardo (Pszeudo vitrin-lelet) grafikai, kollázs és installáció-elemekkel felépített alkotásának három fő eleme van, a vitrin, a vitrin-üvegre rögzített fényes henger, antikhatású oszlopra asszociáltatva, rajta két pillangóval és a vitrin fölé helyezett önarckép-plakát, mely utóbbi egyben segíti is a befogadót a jelentésrétegek felderítésében. A múzeumi vitrint imitáló alkotás-elemben az ismert Leonardo vázlatlapok (Vitruvius-tanulmány az emberi test méretarányairól, vázlat a magzatról és elhelyezkedéséről, stb.) közepén egy lap van, melynek metszéspontjában egy első látásra értelmezhetetlennek tűnő grafika. Ez a grafika majd az üveg fölöttiségében, egy másik rendszerben, a henger tükröződése által válik értelmezhető látvánnyá, mégpedig az alkotó önarcképévé alakul át (egy bizonyos nézőpontból szemlélve), ahogy ezt a látványt a maga individualitásában fel- és megerősíti a falon lévő önarckép-plakát. Leonardo mintha már megrajzolta volna a 21. századi művészt, a művész pedig felfedezte ezt a pszeudo-leletet és dekódolva megjelenítette – gondolhatnánk, de tudjuk, hogy mindez fikció, tele oszcillációkkal a sorrendiséget, az idősíkok keverését, valós és az utánzat, a valóság és a képzelet közötti játékosságot illetően. A filozófiai gondolat, ami számomra leképeződik: a különböző rendszerekben másként látjuk ugyanazt, így akár magunkat is. Saját kinagyított plakát-énünk egy másik rendszerben egy mozgó-tükröződő-homályos lenyomat csupán, egy még mélyebb rendszerben pedig lehet, hogy énünk, szellemiségünk forrása, eredete egy valahai nagy ember alkotása, gondolata volt csupán. A lepke-motívum (több művet is összekötő elemként) pedig Dzsuang Dszi világértelmezésére és kérdésére is utal: ki álmodik kit, ki gondol kit, a gondolat, a szellem szabad szárnyalásának (re)inkarnációjaként és jelképeként. Így fordul át a vizuális élmény intellektuális élménnyé, esztétikummá lényegülve át a filozofikum, diszkurzív fogalmakkal nehezen leírhatóvá.
Máté Zsuzsanna esztéta, művészetfilozófus, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai tanára, az SZTE Málnási Bartók György Filozófiai Doktori Iskolájának törzstagja és témavezetője. Főbb kutatási területei: a művészetfilozófia és az esztétika befogadás- és hatáselméletei, megértés-elméleti problémakörei; a magyar esztétika története; filozófia és irodalom kapcsolata; Fülep Lajos, Sík Sándor és Madách Imre életműve; kultúraelméleti irányzatok.