Marton Árpád
Mese a Barkos királylányról
- Barkos Bea kiállítása elé,
tápéi Heller Ödön Művelődési Ház, 2014. május 19. -

Egyszer hol volt, másszor holnemvolt, túl a kompetencián, ott, ahol a kerítést is tűzzománcból rakják, volt egyszeregy, nincs egyszeregy, szorzom-osztom, volt egyszer egy csillagszemű menyecske, tűzrőlpattant bűvös-bájos, szél a nagyapja, parázs meg a húga, világközepiben, Tápé várassában.
Csillagszemét ráforgatta a világra, szélnagyapját ráfújtatta, parázs húgát ráugrasztotta, hármat fordult rokolyája körül, lássatok csodát: hát ott termett világközepibe Tápé várassába hetvenszerhét világnak csodája, elsorolni is valami. Termett a tűzzománcból rakott kert közepiben ragyogó fényes világfa, minden ágán opálfényű aranyalma, napkorongja, minden napkorongrul egy-egy gyémántmadár kiáltott hajnalt-alkonyt szerte világnak. Annak a fának minden levele lobogó lángaranyból volt, rőt alkonypírból, olvadozó szívszerelemből, rotyogó világmagmából, széltébe-hosszába iramló igézésből, minden levelének minden erecskéje életáram zabolázásából, ősfolyamok lüktetéséből, lét örömittas bódulatából. Úgy ragyogott az a világfa világközepe Tápé várassának zománcbul rakott kertje közepin, hogy alkonyatkor még a Nap is a tetejébe biggyeszkedett, s ott vacsorált, jól teletöltekezve melegséggel, veres ragyogással, zsarátnok életizzással, s úgy röppent át a kerek világ másik oldalára, tápai lángot szórni a kietlen Ámerikára.
Mert annak a fának a föld szívébe nyúlott a gyökere, a koronája meg a magas égbe hintált, föld alatti képzeletfolyamok vizét iszogatta és álmodozások fellegeit szitálta szerte. Kacsalábon forgott, aranyzsindelyes lombsátra alatt lakott az örökké fiatal Csupatűz királykisasszony, a tenyeréből szikramadárkákat röptetett szerteszéjjel, minden nap egyet. Aki szívét egyik-egyik kiválasztotta, abba fészkelt, azt melengette aztán. Mind, akiket megbájoltak, odagyűltek, világ közepibe, Tápé várassába, kert közepin világfája köré, alája telepedtek, ott lakoznak nagy vigasságban, békességben.
Ha az én szívemet meg nem bájolta volna, az én mesém is szegényebb lett volna. Fuss el vélem.

A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Ibolyák virulása; Ők tudják; Szilveszteri versviccek; A nagy színésznő látogatása; „Anima mea in dolore est”; Táj, kép; Korai sirató; Giccs más a király; Holtszezon; Verismo negro...; Zene, fülemnek; (Intermezzo No. 2...); Belepte a nyál...; Alpesi Alhambra; A Madách Szníház fantomja...; Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D'Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin