Kocsisné Maráczi Margit
Szegedi tükör
Tóth Tamás Sándor főiskolai hallgató fotókiállítása
a Somogyi könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében
A fényképészetet, mint az elmúlt hetekben ugyanezen a kiállítótérben látható festészeti kiállítás anyagát is, az ember valóságot megörökíteni vágyó igénye hozta létre. A fotózás 19. századi megjelenésével ugyanakkor elkezdődik az emberiség egy másféle képalkotási időszaka is, ez az a második képkorszak, amelyet már technikai képkorszaknak nevezünk. Ez a technika, amely a valóság visszaadását legteljesebben megközelíti és rögzíti, még nincs 200 éves sem, ugyanakkor hihetetlenül dinamikusan fejlődött és mára már elismert művészetté vált. A fekete-fehér fényképek után hamarosan megjelentek a színes fényképek, majd egy hosszabb időszak után, mintegy száz év múlva a digitális fényképek, és a digitális fényképek, valamint a filmek készítésére alkalmas technikai eszközök megszámlálhatatlan változata is elterjedt napjainkig. Magyarország fotóművészek sorát adta és adja jelenleg is a világnak, gondoljunk csak Robert Capára, akinek néhány éve a budapesti Ludwig Múzeumban láthattuk alkotásait vagy André Kertészre. Ugyanakkor fontos megemlítenem, hogy Szeged városában jelentős fotós élet tanúi lehetünk napjainkban is. A város fotóklubjainak tagjai, fotóművészei szívesen átörökítették és átörökítik tudásukat, így jelenleg is nemzetközi díjak sorával büszkélkedhetnek ilyen téren is a szegediek.
A fotóművészet rohamos fejlődésével, ha kisebb ütemben is, de az oktatás is igyekszik lépést tartani. A középiskolai és a felsőoktatási tantervekben is megjelent ez a művészet, és ennek köszönhetően lehetünk részesei most Tóth Tamás Sándor hallgató első fotókiállításának.
Az alkotó Orosházán született és az általános iskola befejezése után fodrász lett, majd sikeres érettségi vizsgáját követően felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Tanítóképző Intézetébe. Művészet iránti érdeklődése és érzékenysége évről évre egyre több területen bontakozott ki. A nagy kézügyességet igénylő fodrászat mellett, amely egyik hobbija is egyben, a versírás, és a kisgyermekeknek szóló mesék írása is fontos része lett életének.
Az elmúlt tanévben a választott művészeti tantárgyak keretében lehetősége nyílt arra, hogy mélyebben megismerkedjen a fotózással is. Már ekkor is nagy érdeklődést mutatott a technikai képalkotás iránt és érdekesebbnél érdekesebb képekkel örvendeztetett meg. Figyelemre méltó fényképeket készített ellentétek, megvilágítás témában is, valamint ellenfényben és naplemente alkalmával készített fényképei is különleges hatást kölcsönöztek a Dómnak.
A mai kontroll nélküli képáradatunkban nagy mennyiségben, mindenféle minőségű képpel találjuk szembe magunkat, de nagyon fontos, hogy kritikus szemmel járjunk, és egyéni látásmóddal közelítsünk a valóság felé. Ebben segít nekünk a mai kiállítás képanyaga.
A Szegedi tükör cím nagyon találó megfogalmazás. A tükör sok lehetőséget rejt az alkotók számára, hiszen visszatükrözi a valóságot, fordított képet ad, lehet homorú és lehet domború, továbbá teret is nyithat a képmezőben. A Szegedi tükör kifejezés segítségével egy bizonyos átvitt értelmű tükröt tart a fotós a nézők elé, ahogy ő fogalmaz „érdemes néha megállni egy percre és figyelni arra, mit üzen nekünk a város”. Ugyanígy érdemes megállni Tamás egy-egy képe előtt és elgondolkodni azon, hogy ő mit üzent nekünk képeivel. Ennek a kiállításnak a képanyagát megtekintve – a képi kijelentések mellett képi kérdőjelek és felkiáltójelek is láthatók.
Ha konkrétan a címadó képet nézzük, érdemes megfigyelnünk a tükörkép egyediségét.
Lucien Hervé tette fel azt a kérdést, hogy „Hogyan lehet egyszerre kifejezni fényképen azt, amit az ember érez és lát?” Ez valóban nagyon nehéz, de kiállítónknak sikerült tükrözni a város jelenségeit, tárgyait egy bizonyos nézőpontból és egy bizonyos érzelmi megközelítéssel.
Témái olyan vizuális üzenetek, amelyek egyben társadalmi korkép üzenetek is.
Korunk életritmusának szép képi megfogalmazásai az Utolsó és a Rohanás címet viselő fotói. Lírai hangulatot árasztanak a Vár és az Elmereng című képek. Az Emlék alatt álmot szövők alkotásán érdemes megnézni a szokatlan nézőponttal történő lényegkiemelést és az asszimmetrikus kompozíciót. A Szerelem című fotón együtt van az öröm és a bánat. Ez a kép egyben felidézi Korniss Péter gondolatát, amely így szól:
„Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből egy gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”
A szokatlan nézőpontú kép társai még az Élénk és szabályos, az Oszlopok, a Hazafelé és a Nyújtózkodás címet viselők. A perspektíva széles határain mozognak, a békaperspektívától egészen a madártávlatig. A Hazafelé és a Magányos horgász című fotóknál pedig érdemes megfigyelni majd a természetes képkeret képszerkesztő hatását. Ezek a képek mind-mind nagyon tudatos, átgondolt fényképkészítésről tanúskodnak, ugyanakkor a néző a képeket természetesnek érzi. Első pillantásra természetesnek érezhetjük a Kikötve című fotót is vagy a Tornyok címűt, de gondoljuk csak el, vajon nekünk eszünkbe jutott volna lefényképezni? Vagy a Bujdosó színházra néző portréja megragadta volna-e a figyelmünket vagy elmentünk volna mellette?
Érdekes témakör a mesterséges formák szerkezeteinek megörökítése is. Ide soroltam a Megfelezett és az Ikszek című fényképet.
„A képek ott vannak, csak meg kell őket örökíteni. A legjobb kép az igazság..” – fogalmazza meg Robert Capa. A kiállítás legtermékenyebb témaköre kapcsolódik ehhez a gondolathoz. Nagyon fontos, hogy kinek, mikor és mi az a látvány, ami ott van, és vajon észrevesszük-e ezeket a képeket. Tamás észrevette ezeket a képeket, és fókuszálja figyelmünket a fogyasztói társadalom problémáira, a fenntarthatóságra, a toleranciára. Ebbe a képcsoportba sorolható a Vodka-Híd-Rakpart című fényképe, amelynek a különleges nézőpontja mellett érdekessége a kompozíciója. A Szakítás című kép szívszorítóan idézi fel a valamikor kedvelt és mára már kidobott játékbabát, amit a Toy Story című film is olyan szépen fogalmaz meg. A Hálószoba, és a Vállság kép az elszegényedéstől egészen a hajléktalanok világáig közvetíti üzenetét. A 2 „l” betű a Vállság kép címeként, pedig tovább árnyalja a kép mondanivalóját. Tóth Tamás Sándor szegedi tükörképei tehát a tükör fogalomnak egy további tulajdonságát mutatják számunkra, mégpedig a képi metaforákban való gondolkodást.
Megnyitóm végéhez közeledve szeretnék gratulálni Tóth Tamás Sándornak ehhez a gazdag témavilágú kiállításhoz és külön örömmel gratulálok az elmúlt hónapban kapott megtisztelő elismeréséhez, azért az I. helyezésért, amelyet az Országos Közművelődési Konferencia egyetemi hallgatók számára kiírt fotópályázatán elnyert. További szép sikereket és jó fényt kívánok!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Somogyi-könyvtár dolgozóinak, akik helyet, lehetőséget adtak ennek a kiállításnak, és akik nagy szeretettel gondozták a tárlatot. Köszönetemet szeretném kifejezni a családnak és a barátoknak, akik segítették Tamást abban, hogy alkotói énje kibontakozhasson. Köszönet Csabankó Kittinek, aki az első fotósélményektől kezdve hitt Tamásban és bíztatta őt.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében ajánlom az Önök figyelmébe e kiállítást!
Kocsisné Maráczi Margit földrajz-rajz szakon végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, földrajz szakos diplomát szerzett a József Attila Tudományegyetemen, mozgókép-és médiakultúra szakos középiskolai tanári oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és vizuális- és környezetkultúra tanárként végzett az SZTE JGYPK-n. A makói József Attila Gimnázium tanára.