Árpás Károly
Metszetek a Kalevipoeghez
Bakacsi Lajos kiállításának megnyitója
A hely kapcsolódása
Az alkotás nemcsak a művészt és a befogadót kapcsolja össze, hanem – ha illusztráció, akkor – az alkotót és az illusztrátort, valamint a művet is. Ha pedig fordításról van szó, akkor ezen kívül a népeket és a kultúrájukat.
Oly sok Bakacsi Lajos-kiállítás volt itt a Somogyi-könyvtárban, hogy nem kívánom részletezni. Szinte a művész műhelyébe kapunk bepillantást.
A Somogyi-könyvtár már korábban is kapcsolódott az észt irodalomhoz. Az 1970-es évek végén meghívták a kor legnagyobb észt íróját, Jaan Krosst, aki lefordította Az ember tragédiáját. Korábban is, ma is érvényes a goethei gondolat. Az Európai Unió alkotmányának megfelelve szükséges az etnikai hagyományokkal, sajátosságokkal való ismerkedés: az elfogadáshoz kell az ismeret.
Így lett a Somogyi-könyvtár Szeged és a Dél-alföldi Régió kultúr-tengelye.
A vendégek kedvéért idézem Messze van Észtország… című versemet észtül:
Eestimaa on kaugel
Eestimaa pole kaugel
Eesti elab oma poegade südames
Ja mina laulan koos eestlastega
Magyarul pedig így hangzik:
Messze van Észtország
Nincs távol az Észt-föld
A haza ott él fiai szívében
És én észtekkel dalolok
Alkotótársamról, Bakacsi Lajosról
Szeretnék kezdetben barátom életéről néhány szót szólni – külön kiemelve azokat az elemeket, amelyek segítettek egymásra találni.
Árpás Károly és Bakacsi Lajos
Az 1949-ben született művész első kiállítása 1968-ban volt. 1968-1972 között rajz-földrajz szakos tanári diplomát szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Ugyan álláshoz nem jutott, de 1972-ben a Déri Miksa Kollégium nevelőtanáraként linómetsző-kört szervezett; innen jutott el Cs. Pataj Mihály és Kopasz Márta segítségével a kisgrafikusi területhez. Először 1986-ban Utrechtben járt külföldön, a FISAE, a Kisgrafika-barátok Nemzetközi Szervezetének Találkozóján. Buday György nyomdokain és tovább haladt. Lírai és népi motívumokat felhasználó veretes grafika az övék. Bakacsi ellátogatott Erdélybe, Buday György hazájába, benyomásokat, tapasztalatokat szerezni az ottani tájról és az ottani alkotókról. Később Hollandiába, Franciaországba és Olaszországba is eljutott kiállításokra, tanulmányutakra. 2000-re már olyan szinten ismerte a számítógépes grafikát, hogy tanította is.
Először véletlenszerűen a Déri Miksa Gépipari Kollégiumban futottunk össze. Akkor már hét éve ott dolgozott, amikor 1979-1980-ban „feketemunkás” voltam, s értesültem szakköreiről. Később a Zalka Máté Általános Iskolában hallottam róla (1955-1963 között itt tanult) – én meg 1980-1982 között felső tagozaton itt tanítottam. Majd a Vedres István Építőipari / Műszaki Szakközépiskolában voltunk kollégák 1982-88 között (ő 1980-2009 között munkálkodott ott).
Bakacsival, az emberrel már korábban barátságot kötöttem, ám mint művészre, az Orfeusz és Euridiké című kiállítása kapcsán figyeltem föl, 1987-ben a szegedi Ifjúsági Ház Galériájában. Akkora élmény volt, hogy azóta is kihívás számomra; írnék egy ciklust, ha ismét láthatnám!
Közös könyveink alapjául az Ex librisei és a kisgrafikai kiállításai szolgáltak, melyeknek anyagát már keletkezésük közben is láthattam. Csak felsorolom: Utrecht, Hollandia (1986); EL Szapporo, Japán (1992); EL Gyula – Ex libris biennále (Erkel az ex librisen 1993); Beius, Románia (Kisgrafikai kiállítás 1994); Tajpej, Tajvan (Kisgrafikai kiállítás 1994); Milánó, Olaszország (1994); EL Gyula - Ex libris biennále (Dürer az ex librisen 1995); Chrudim, Csehország (1996); EL Szeged, Somogyi Könyvtár (2004).
Óriási szerencsémre sikerült rábeszélnem a művészt, hogy készítsen képeket alkotásaimhoz – így lettünk alkotótársakká! Közös munkáink: az ígéret igézete (versek, Vedres István Építőipari Szakközépiskola, Szeged, 1986.); Tükörkép – tükörként (Versek és fordítások, Szeged, 1991. [A gép-kézirat a Püski Kiadónak volt benyújtva, sikertelenül, meg el is veszett]); venus játszadozása a szívedmkben (minuscula-apocrif) – (Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2005.). 2005-től 30 power-pointban művészettörténeti segédanyagot készített, melyhez segédanyagom volt a Nyomkövetés (művészettörténeti vázlatok, gép-kézirat, Szeged, 2005.) Végül mindezt megkoronázta Fr. R. Kreutzwald Kalevipoeg-ének kiadása (Hungarovox Kiadó, Budapest, 2012.), amelyhez kezdetben linómetszeteket készített, s ezeket később számítógépes grafikákká alakította át.
Az illusztrátor felkérése
Amikor 1983 tavaszán Észtországban jártam, az élő nyelv mellett megismerkedtem az észt grafikai hagyományokkal is. Amint a finneknél óriási ihlető téma a Kalevala, úgy az észteknél a Kalevipoeg ugyancsak az. Nem csak a könyvekre, képekre, filmekre lehet rákeresni, hanem ajánlom a figyelmükbe a budapesti Magyar-Észt Intézet anyagait.
Ezért lett fontossá számomra Bakacsi Lajos munkássága. Metszetei, ex librisei felkeltették a figyelmem. Hogy miért a metszetet választottuk? Egyrészt a düreri hagyomány folytatása volt a fontos: a lényeg kiemelése a kompozíció segítségével. Másrészt a 19-20. század fordulójának észt szecessziója jelentősnek tartotta a fekete-fehér megvalósítást: ez biztosítja a rész-egész viszonyát, valamint sugallja a tragikumot is!
Sokat beszélgettem a barátommal erről. Ahogy készült a fordításom, mindig küldtem neki az első változatokat, hogy legyen elég ideje megtalálni a számára fontos témát, gondolatot. Szerettem volna, ha a 150. évfordulóra kiadathatjuk az észt nemzeti eposz első teljes magyar nyelvű fordítást! Bár pénzügyi okok miatt nem sikerült 2012 júniusára megjelentetni, ám az Észt Kultúralap támogatásával a Hungarovox Kiadó jelentette meg 2012. december 12-én.
A Kalevipoeg-képekről
Szeretném hangsúlyozni: a kiállítás nem pusztán illusztráció!
Megbeszéltük, hogy minden képhez csatoljuk az ihletet/ötletet adó sorokat eredeti nyelven és fordításban. Így már nem sima szemléltető művekről van szó, hanem önálló, egyedi alkotásokról! A képek sorrendje követi Kreutzwald alkotásának tartalmi sorrendjét – ám az áttekintéshez más megközelítést választottam.
Az első tematikus egység a szereplők ábrázolása. Kikkel találkozhatunk? Kalevipoeg (00= cím); Endla (01= ajánlás); a finn varázsló (07= 5. ének); Kalevipoeg a sorsolt, választott király (10= 8. ének); Sarvik-apó (16= 14. ének); Olevfi, a városépítő (17=15. ének); és a honvédő Kalevipoeg (19= 17. ének).
A művész jellemeket, valamint személyiségeket érzékeltet! Ha fölidézzük az eposz tartalmát, akkor megértjük, hogy a portréban is járatos alkotó miért olyannak mutatja be őket, amilyennek láthatjuk a metszeteken. Ugyanis nem pusztán személyiségképről van szó, hanem a szituáció érzékeltetéséről is.
A második téma az eposzi események idézése. A majdani olvasók meg fogják érteni, hogy miért ezeket a tartalmakat emelte ki a művész. A gyermekkori magány – az árva Kalevipoeg (05= 3. ének); a szigeti lány varázsa (06= 4. ének); a kardkovácsolás (08= 6. ének); a tengeri jelenés – a szigeti lány Kalevipoeggel (09= 7. ének); az idegenek támadása (11= 9. ének); a deszkahordás – Kalevipoeg (13= 11. ének); a Repülő indulása (18= 16. ének); a harc (20= 18. ének) és a honvédő háború – Kalepieg kürtöl (22= 20. ének).
Szeretném hangsúlyozni: nem képregényről van szó. Ám Bakacsi Lajos olyan síkbeli helyzeteket teremtett, melyeknek pillanataiból következtetni tudunk akár az előzményekre, vagy a következményekre is. Így lesz a kép nemcsak szemléltető eszköz, hanem támasz is.
A harmadik nagy téma a szokások bemutatása. Ide tartozik a temető (02= előhang); az eljegyzés: Linda és Kalev (03= 1. ének); a siratás – Linda Kalevet (04= 2. ének); a küzdelem a Vízi-szellemmel – Kalevipoeg (12= 10. ének); a pihenés a földön – Kalevipoeg (14= 12. ének); a fonó lányok (15= 13. ének) és az írásbeliség nyoma (21= 19. ének).
Ezek az alkotások a példaadó mesterek: Buday György és Kós Károly emlékét idézik. Bár csak jelzésekről van szó, ám kedvünk támad az észt néprajzi emlékek megtekintésére. A Rácz Endre fényképezte, Bereczki Gábor írta Észtország, rokonaink földje (Corvina Kiadó Budapest, 1975.) mellett ajánlom a budapesti Néprajzi Múzeum kiállítását, s az arról készült dokumentációt! Ám ha van valakinek módja rá, az utazzon el ebbe az országba, mely az Európai Unió tagja!
Addig is teremtsünk kapcsolatot a Bakacsi Lajos ábrázolta világgal, és / vagy idézzük emlékeinket, szánjuk rá magunkat e világ tüzetesebb megismerésére!
Fotók: SzegediLap
Árpás Károly Jánoshalmán született, 1955. június 21-én. Író, költő, műfordító; irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár; közoktatási szakértő. 1980-ben végzett a szegedi JATE magyar-történelem-finnugor szakán. Általános és szakközépiskolai évek után 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első művei 1970-ben jelentek meg. 1983-bansumma cum laude doktorált észt kultúrtörténetből. Szépírói és oktatói munkája mellett a 19. század irodalmával, mások közt Jókai Mórral és Madách Imrével foglalkozik, s bekapcsolódott e klasszikusok szövegkiadásába is. A jelenkori alkotók közül Baka István és Gion Nándor életműve érdekli – monográfiaszerű köteteket jelentetett meg róluk. 2007 júliusa óta a SZEGED folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. Munkája elismeréseként 2001-ben és 2008-ban a MTA Kutató Pedagógus Díját kapta, 2004-ben Szeged város Kölcsey-érmét és a Szegedi Akadémiai Bizottság ezüstérmét. 2011-ben megkapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári Toldy-díját.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Dimenziók; A Magyar Kultúra Napja; Szaporulat; Összeröffenések; A futkosó árnyékában; Műfordítások; Keresztutakon; Arcok; Félrehajlnak az ágak; A kötés; Gion Nándor élete és pályája