SzegediLap

Horniczky Anikó

Boldog házasságra vezérlő „kalauzok”

„A jó házasságban nincs egyenlőtlen és egyenlő. Mindkét fél hiányt tölt be a másikban, mindkettő gondolatot ad a gondolatnak, célt a célnak, akaratot az akaratnak, s így gazdagodnak ők. Egy lélek és egy test. Együtt dobbanó szív: egy élet.”

(Alfred Tennyson)

A házasságra nevelő irodalom tanúsága szerint is, az emberélet egyik legfontosabb, legszebb de egyben legnehezebb állomása a házasság.

Hazánkban úgy körülbelül a 18. századtól kezdtek egyre nagyobb példányszámban megjelenni ezek az úgynevezett életvezetési tanácsadó könyvecskék, amelyek elsősorban idegen művek fordításai voltak. Célul tűzve ki, hogy a házasság „intézményét” generációkról generációkra hogyan tudja az ember minél jobban felépíteni s megtartani.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége immár hetedik alkalommal indította el A házasság hete című rendezvénysorozatát, amelyhez 2015-ben Régi idők házassági tanácsadói, (avagy) a boldog házasság titkai című kiállításával csatlakozott a Somogyi-könyvtár.

A régi kiadványok között fellelhető házassági tanácsadó könyveket, illemtankönyveket, útmutatókat lapozgatva észrevehető az a közös törekvés, hogy a házasulandó feleknek egyfajta mintát adjanak. Ami meglepheti a ma olvasóját, hogy egyes helyzetek, s az azoknak megfelelő tanácsok még mostanában is örök érvényűnek hatnak.

(Carl Nicolai: Sonntagsnovellen. Bécs, 1816)

Tanácsadó könyvek

A házasságra nevelő, úgynevezett „segítő”, tanácsadó könyvek jórészt a jómódú polgári rétegnek íródtak és rögzítették az adott kor magatartásformáit, társadalmi elvárásait. A feldolgozott művek szerzői, illetve fordítói elsősorban egyházi személyek voltak.

Az írás, a nyomtatott formában történő megjelentetés ekkoriban elsősorban férfiak nevéhez fűződött; női írók, fordítók majd csak később, a 19. században kezdenek megjelenni.

Az embernek természetes vágya, hogy életében boldog legyen, s mivel „nem jó az embernek egyedül lenni” – természetesen így ez különösen igaz a párkapcsolatokra.

Az udvarlásra, eljegyzésre, és a boldog házaséletre vonatkozó tanácsok, ha alapvetően nem is térnek el egymástól, sok tekintetben azért mégis különbözőek, - az adott kor sajátosságai szerint. Mind a mai napig a legfőbb erények közé tartoznak: udvariasság, türelem, tapintat …

Mindezek ugyanakkor alappillérei egy jó házasságnak is; amelyekhez fontos hogy hozzátartozzon még a bölcsesség s a házastársak harmonikus kapcsolata. Az erre való törekvés mellett fontos még a „jó nevelés” s az önuralom. Szerelmi házasság ekkoriban nagyon ritka volt, bár egyáltalán nem jelentett hátrányt, ha mégis szerették, legalábbis kedvelték egymást a házasulandó felek.

A helyes társasági viselkedés szabályai

Fontos volt tehát meghatározni az illendő viselkedés szabályait, a tanácsadó könyvek, illemtankönyvek ezeknek a szabályoknak a részletes leírásával foglalkoztak, ugyanis a lányok férfiakkal való kapcsolata először a társasági élet részeként jelent meg. A társasági élet mindig is a párválasztás színtere volt, amellett hogy az emberek általában szerették egymással megosztani idejüket, közös szórakozási lehetőségeiket.

(Andreas Meyer: Barátságos oktatás ..., Pozsony, 1783.)

Andreas Meyer kulmbachi lelkész először 1773-ban jelentette meg írását: Barátságos oktatás, hogy kellessék egy ifju asszony embernek magát a` diszes erköltsökben méltóképpen formálgatni (Pozsony, 1783). E mű sikerét kiadástörténete is mutatja: nyolc év alatt tizenegyszer látott napvilágot. Alapvetően a fiatal lányok erkölcsi fejlődésével foglalkozik, s azzal, hogy hogyan kell viselkedniük a másik nemmel szemben a társasági életben. A mű ugyanakkor egyfajta szigorú protestáns szellemet képvisel.

Meyer gondolkodása azonban már „modernebb”: a korábbi elképzelésekkel ellentétben már nem a férfiaktól való teljes elzárkózást javasolja a tiszta erkölcs védelmében, hanem hogy a lányok a társaságban igenis „ismerjék ki” a férfiakat, s ily módon nem fognak csalódni.

A kor másik közkedvelt tanácsadókönyve Jeanne-Marie de Beaumont: Montier asszonynak a maga lányával ... közlött tanuságos ... levelei  (Pest, 1793) „Montier asszony” korának divatos levélregény formájában ad tanácsokat leányának, az „el-férjezett Mark-grófnénak”. Az írónő munkája újszerűen hathat a férfiak által írott tanácsadó munkák tömegében. Ugyanettől az írónőtől származik A Szépség és a Szörnyeteg meséjének legismertebb variánsa, amelynek egyik olvasata az, hogy a külsőségek vonzásánál sokkal fontosabb a belső, és a kapcsolatainkban az érzelmek mellett jó, ha tetteinket a józan ész vezeti.

A már említett mű hozzánk már egy férfi, Mészáros Ignác fordításában jutott el, a mű elején a Rövid emlékeztetés című részben indokolja fordításának okát.

„Ha egy dologban az embernek fel kell szemét, eszét nyítni, bizonyára kell élete párjának keresésében, hogy egyik, vagy másik, vagy mind a’ ketten meg ne tsalatkozzanak; mert ha egyszer házasságban lépvén, egymásnak magokat kötelezték, itt vagyon az után az a’ pont, mellyben az eddig élt madári szabadságok meg-szűnnek, s’ azok helyébe szoros kötelességek következnek. …

Élj hasznodra, ékes nemű Olvasó! Azon tanátsokkal, mellyeket e’ eredete szerént ugyan Frantzia könyvetskében találsz, és fogod tapasztalni, hogy azok a’ te szívedet és elmédet … meg-könnyebbítik, és tégedet az okos Világ előtt betsületbe öltöztetnek.”

(Jeanne-Marie de Beaumont: Montier Asszonynak a' maga leányával el-férjezett Mark-grófnéval közlött tanúságos … levelei. Pest, 1793.)

E művekben megegyező az a gondolatmenet, hogy a házasságot sok minden veszélyeztetheti: „a legrettenetesebb és irtóztatóbb ellensége a házassági-életnek, a házasoknak egymást féltése. Ettől a boldogtalan gyanútól kiváltképpen való módon oltalmazzátok a Ti szíveteket. Szánakozásra méltók vólnátok, ha tsak egyszer-is valami e’ féle meg-ölő gondolat lopná-bé magát Tí szívetekbe Férjeitek iránt…” (Andreas Meyer: Barátságos oktatás)

A legnagyobb ellenség tehát a „zöld szemű szörnyeteg”: a féltékenység. De emellett a pazarlás, a költekezés és mások jelenlétében való panaszkodás, tunyaság is okozhatja a házasság megromlását...

Ha a jó modorról, nevelésről beszélünk, ami tudvalévően alapja az erős házassági kapcsolatoknak, akkor fontos kiemelnünk Adolphe Knigge munkáit. Knigge korának elfogadott nézetét és gyakorlatát örökítette meg híres munkájában, amikor az ember házastársának kiválasztásánál a bölcsességet hangsúlyozza.

Az Ueber den Umgang mit Menschen (Az emberekkel való bánásmód) címmel megjelent kötet először 1788-ban jelent meg és számos nyelvre fordították le. Magyar nyelvre először 1798-ban Kis János lelkész fordította le: „Az emberekkel való bánásmód vagy miképen kellessék minden rendbéli emberekhez magunkat úgy alkalmaztatnunk, hogy a' világban boldogúlhassunk” címmel. Az ugyancsak a 18. század végén megjelent mű minden idők legsikeresebb viselkedési tanácsadókönyve. Azzal szembesít minket, hogy a viselkedés választható, fontos az ember szabad akarata. Nem feltétlenül tanító, oktató könyvet akart írni – ahogy a mű előszavában említi, hanem a tapasztalatait szeretné az olvasóval megosztani „A’ házasok között való társalkodásról”, valamint a „A’ szerelembe esettekkel való társalkodásról”.

(Adolphe Knigge: Az emberekkel való társalkodásról – Ueber den Umgang mit Menschen ...s. Győr, 1798)

Házassági Grammatika

Házassági Grammatika, vagy az asszonyokkal való szerentsés létel' Mestersége azon főrendszabályokkal együtt, melyek előterjesztik, miként kell a hölgygyel vagy feleséggel bánni, hogy ő még az ujj' vagy szem' intésére is engedelmeskedjék, egyáltaljára olly szelid legyen, mint a' bárány című könyve Pesten, 1832-ben jelent meg.

A szerző munkássága is szerteágazó: a keszthelyi Georgikon tanára volt, alapvetően mezőgazdasági-szakíró, lapszerkesztő. Ugyanakkor írt a kanáritenyésztésről, s mezőgazdasági tanácsait osztotta meg különféle szaklapokban. E művében szól a nemek közötti különbözőségekről és számtalan jó tanáccsal szolgál fiatalembereknek a szépnemmel való „társalkodásban”.

Fontosnak tartotta a két nem közötti kapcsolatot, szerinte nem kell a „szépnem körétől távol tartani az ifjút, mivel az illy kivánatot sem az ész, sem pedig a dolgok természeti rende nem vívja ki”. De utal a szerencsés házasság példájára, s hogy „hogyan lehet a férfiú boldog a házas életben” a szerző szerint:

„A forró indulatos szerelem ugyan nem terjedhet hosszú időre, és maga magát könnyen megemészti hevességével, … de egy a barátságnál valamivel felsőbb szeretet, melly a házasság szellemét teszi, tartósan kipróbálja. … Legyél a nélkül, a mit nélkülözhetsz, s élj azzal, a mi élni való. szeretet, együttérzés, munkálkodás engedély s becsület teszik a boldog házasság vezérfonalát.”

Az eddig említett művek közös az, hogy többnyire a hölgyekkel foglalkoznak: hogyan kell felkészülnie egy hölgynek a házasságra, hogyan kell élnie, mit kell cselekednie házastársként. Szabó Richárd hírlapíró, szerkesztő az Életképek címmel kiadott folyóiratban jelentette meg a Nők világa című, a magyar irodalomban akkor még újszerű leveleit. A női olvasók körében nagy népszerűségre tett szert e munkája által. A levelek először 1847-ben könyv formájában, majd 1870-ben láttak újra napvilágot. A levelekben jórészt a boldog házasság eléréséhez szükséges tanácsokat fogalmazta meg a szerző:

„Az egész életen át tartandó boldogsághoz még nem elég, hogy azzal egyesüljünk, kit szeretünk: hanem azon kell lennünk, hogy a szeretetet semmi által magunktól el ne idegenítsük. Kell tehát egy összetartó kapocsnak lenni, mi a házasokat szorosan s mindég egymáshoz füzi, – mi az érzéki gyönyöröknek élvezete után sem engedi széttörni az egyesítő lánczot, – és e kapocs nem más,  mint az egymás iránti kötelességeknek teljesitése. … Mindenek előtt a házas feleknek egymás iránt igazi, s nem csak az összekerülés első éveiben, de egész életen át tartó, állandó szeretettel kell viseltetniök. E nélkül boldog házasságot nem képzelhetni. … E szeretetet követeli az Isten, vallás, természet és józan ész.”

„Legyenek a házasok egymás irányában nyiltak, bizodalmasak. Holmi nyugalom s békességzavaró pletykákra ne hallgassanak, hanem ha van kifogása az egyiknek a másik ellen, fedezze fel azt nyiltan s szeliden, mint becsületes emberhez illik. Társa elleni nehezteléseit – ennek elmellőzésével – egy harmadiknak felfedezni, a házi nyugalom szétdulására vezet, és bajt nem orvosol.”

(Szabó Richárd: Nők világa. Pest, 1841)

Az alapvető illemszabályok, szokások és előírások közül számos még a 20. század végén is létezett, pl. a jegyváltásról:

 „A kérő elfogadása esetében megtörténik a jegyváltás, melyet családias ebéd vagy estély követ, a leány szüleinek házánál. Pár nappal azután a vőlegény családjában rendeztetik ugyanilyen összejövetel. … az első ajándékok, melyeket váltanak, a fiatal ember részéről legelőször is az eljegyzésre küldött pompás virágcsokor s az eljegyzési gyűrű, melyet a vőlegény személyesen húz az ara bal kezének negyedik újjára. … A gyűrű átadása után a vőlegény megcsókolhatja mennyasszonyát.” – Tehát elvileg az első csók csakis a jegyváltás után történhetett meg.

A házasságkötésre vonatkozó szokások:

„Az ara vőlegényét többnyire szép medaillonnal lepi meg, mely arcképét és haját tartalmazza. A kelengyét a leány szülei adják. … ezt a kelengyét mára akkor kezdik készíteni, midőn a leány még gyermek, minek az a következménye, hogy a fiatal asszony minden fehérneműje a milyen új, olyan ó-divatú. … Az esküvő napján a vőlegény pompás hófehér virágcsokrot küld mennyasszonyának. A vőlegény és az egész násznép a mennyasszony házánál gyűlnek össze s együtt indulnak a templomba. Elindulás előtt azonban a násznagy ünnepélyes felhívást intéz az ara szüleihez, hogy adják áldásukat a megkötendő szent frigyre. … A vőfély karját nyújtja az arának s az oltárig vezeti, ott a násznagy a vőlegény mellé állítja. Nem illő, hogy az ara az oltár felé menve, körülnézzen és köszöngessen. Szemeit lesütve, komolyan, meghatottan megy új sorsa elé, azonban ezen meghatottságot lehetőleg legyőzi. A hangos sírás, zokogás, sőt ájuldozás igen kellemetlen hatást idéznek elő s csak azt bizonyítják, hogy az ara nem részesült jó nevelésben, miután a jó nevelés első föltétele – az önuralom. Az ara jobb kezéről lehúzza kesztyűjét, hogy a jegygyűrűt elfogadja s ugyanezt teszi a vőlegény. Mindkettő érthető hangon felel a pap kérdéseire. A szertartás után a nászmenet katholikusoknál a sekrestyébe vonul, hol az illetők aláírják nevöket… A sekrestyéből kijövet, az ifjú férj karját nyújtja nejének, ki ragyogó arczczal köszön jobbra-balra és az orgona hangos zenéje mellett kocsiba száll férjével és a nászasszonynyal.”

A társas viselkedés illemszabályait foglalja össze Beniczky Irma: Illemtan – a társadalmi illemszabályok (Bp., 1880) címmel kiadott műve, amely bemutatja, milyennek kell lennie az illedelmes magatartásnak, hölgyek és urak hogyan érintkezzenek, mit tegyünk akkor, ha vendég érkezik, s melyek az általános illemszabályok étkezésnél stb.

A háziasszonyra vonatkozó jó tanácsoknál például a következőket olvashatjuk:

„A házi boldogság és béke sokkal inkább a nő, mint a férj műve; legyen bár a férj a kereső, a család fenntartója s e szerint az egésznek fője, de a nő az, ki minden felett őrködik, takarékoskodik, a jövőről gondoskodik, s ezért őt nem csekély gond és munka illeti.”

(Sikor József: Házasulandók könyve. Budapest, [1927])

Sikor József és Kalocsa Róza munkái már jócskán átnyúlnak a 20. század elejére. A bennük megfogalmazott praktikus tanácsok híven tükrözik a kor szellemét.

Ezekből a könyvekből generációk sajátították el a társas viselkedés alapjait, nagyszerű és hasznos segítséget nyújtottak abban, hogyan viselkedik egy ideális háziasszony.

Társasági érintkezés

A társas kapcsolatoknál ma már természetes, hogy szabadon kapcsolatba léphetünk egymással, de a régi időkben egyáltalán nem volt mindig egyszerű a fiataloknak ismerkedni. A leleményesség azonban mindig is az ember sajátja volt: különféle rejtett nyelveket találtak ki erre a célra, mint például: színnyelv, virágnyelv, kesztyű-, zsebkendő- és legyezőnyelv.

Mindezekről azonban már inkább „modernebb” munkákban olvashatunk, mint érdekességekről. Az adott korban e különleges jelzetrendszerű nyelveket még nem örökítették meg igazán, inkább csak a társasélet mindennapi gyakorlata mutatta meg azokat. Számunkra már valódi történelem, hiszen a mai kor üzenetrendszere már korántsem ennyire színes: amikor elég lehet egy kedveskedő sms-t írni, vagy egy virtuális képeslapot küldeni akkor, ha gyorsan szeretnénk mondani valamit, vagy csak ki szeretnénk magunkat fejezni.

A társaséletben mindenesetre mind a mai napig fontos szerepe van a házasságnak, s talán minden korra igaz s legfontosabb gondolat:

A' házasok kötelesek mindenre egymás irányában, mire a szeretet ösztönöz. Csak a szeretet szavára hallgassanak, ez többre fogja őket tanítani, mint a hidegen elmélkedő ész parancsszava ...” (Sikor József: Házasulandók könyve)

Horniczky Anikó könyvtáros, a Somogyi-könyvtár munkatársa