Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hegedűs Réka és Tóth Edit
Esztergapad és faforgács
Idén is Mesterségek dicsérete a Somogyi-könyvtárban
 
Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Somogyi-könyvtár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve a Mesterségek dicsérete című tárlatsorozatát, melynek keretein belül minden évben egy tradicionális helyi mesterség kulisszái mögé tekinthet be a látogató. Idén a könyvtár egykori, nagy tiszteletben tartott igazgatójára, Tóth Bélára emlékezve a kiállítás középpontjába az asztalos mesterség került.
 
img_6716.jpg
 
A Gyaluvonások című kiállítás megnyitóján Nemesi Pál, a Kereskedelmi és Iparkamara igazgatója a nemrég elhunyt, asztalosmesterből könyvtárigazgatóvá előlépett Tóth Béla szavait idézte: „Asztalosmesterséget űző apám egy szem fia lévén mi más lehettem volna, mint asztalos. Innen támasztottam létrámat a tudomány falához.” A rendezvény apropóján Nemesi Pál felhívta a figyelmet, hogy már a fiatalokat is korán meg kell ismertetni a mesterségek fontosságával, ugyanis egy jól megválasztott szakma felér egy diplomával. Három éve, az első kiállítás alkalmával lehetetlennek tűnt egy olyan kijelentést tenni, hogy egy szakma elsajátítása ismét elismert tevékenységgé válik és egy biztos jövőt lehet rá építeni. Ma azonban egyre több fiatal érdeklődik a hagyományos szakmák iránt. Ez az egyik legfontosabb visszajelzése annak, hogy van értelme és eredménye a tárlatsorozat megrendezésének.
 
img_6744.jpg
 
A kiállítás során dr. Babik Barna 7500 darabos magángyűjteményének egy szeletét láthatják a tárlatot megtekintők. Régi könyvek, folyóiratok, a könyvtár helyismereti gyűjteményében őrzött céhes és ipartársulati iratok, oklevelek és fényképek mellett egy asztalosműhely mindennapjai elevenednek meg a látogatók előtt.
A múlt felidézése mellett a jövő technológiája is képviselteti magát a kiállításon, hiszen az idén Presztízs-díjjal jutalmazott Kovács István, a Stílus Faipari Kft. vezetője egyedi tervezésű, háromdimenziós munkadarabjai is megtekinthetőek, mely egy újabb bizonyítéka annak, hogy az asztalosmesterség értékálló, fejlődőképes és kreativitást igénylő foglalkozás.
Nemesi Pál a kiállításmegnyitó végén ígéretet tett arra, hogy továbbra is együttműködik e tárlatsorozat folyatatásában a Somogyi Könyvtárral, így jövőre is számítani lehet hasonló összefogásra, melynek keretein belül egy új, tradicionális mesterség mutatkozik majd be. Az idei kiállítás 2014. január 29-éig ingyenesen látogatható a könyvtár földszinti kiállítóterében.
 
 Fotók: Somogyi-könyvtár
 
 
heged_s-reka.jpg
Hegedűs Réka 1990. június 14-én született Gyulán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció- és Médiatudomány Mesterképzésének végzős hallgatója. Az egyetemi alapképzés során a fő szakiránya, a Public Relations mellett, elvégezte a Nyomtatott sajtó szakirányt is. Tanulmányai során több egyetemi lap munkatársa volt. Legfőbb érdeklődési területe a kulturális kommunikáció, jelenleg a szegedi Somogyi-könyvtár kommunikációs munkáját segíti. Szabadidejében is szereti az aktív, szellemi kikapcsolódást, gyakran jár moziba, színházba és múzeumi rendezvényekre.

toth-edit.jpg
Tóth Edit 1986. október 4-én született Békéscsabán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakon végzős hallgató. 2010-ben anglisztika szakon, amerikanisztika szakirányon szerzett üzleti angol és turizmus specializációs alapszakos diplomát. 2012-ben pedig a Kommunikáció- és Médiatudomány alapképzésen a Public Relations szakirányt végezte el. Pillanatnyilag a szegedi Somogyi-könyvtárban lát el PR gyakornoki feladatokat. Szabadidejében szívesen olvas, és érdeklődést mutat a környezetvédelem iránt.
 
A szerzőpáros korábbi írása a SzegediLapon: „a csend nem zavarja a zenénket”