Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lapszámbemutató a Somogyi-könyvtárban
Bemutatkozott a nyomtatott SzegediLap
 
kivetitos.jpg
2013. március 27-én, szerdán, 17 órakor egy sajátos kiadványról beszélgetett Sándor János Pusztai Virággal, Képiró Ágnessel és Bene Zoltánnal a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasó termében. Eme sajátos kiadvány – a SzegediLap portál-fóliója – a Válogatás a SzegediLap.hu kulturális és művészeti portálon megjelent írásokból alcímet viseli, amiből kitűnik, hogy ez a lapszám egyfajta gyűjtemény, amely hagyományos, nyomtatott formátumban nyújt át egy csokorra valót a SzegediLap.hu oldalain napvilágot látott írásokból.
 
szegedilapb1.jpg
A nyomtatott SzegediLap címoldali borítója
 
mi1.jpg
Bene Zoltán, Pusztai Virág, Képiró Ágnes és Sándor János
 
kozonseg.jpg
A közönség
 
Sándor János kérdései nyomán kibontakozott a SzegediLap koncepciója. A jelenlévők bepillantást nyerhettek a szerkesztők elképzeléseibe, terveibe, vágyaiba. Ezek közül a leginkább hangsúlyos az a terv, amely a jövőben a világhálón olvasható portál mellé egy nyomtatott periodikát szeretne megvalósítani, mely két megjelenési forma kiegészítené egymást, ezáltal válhatna teljesebbé a folyóirat.
 
mi2.jpg
 
mi3.jpg
 
Az esten Szabó Szilvia és Dári Gerda olvastak föl a nyomtatott SzegediLapban megjelent versekből és prózai írásokból. Elhangzottak Lennert Móger Tímea, Wilhelm József, Turi Tímea, Diószegi Szabó Pál és Tarnai László versei, valamint Erdei Lilla és Trenka Csaba Gábor prózája.
 

gerda.jpg

szilvi.jpg

Dári Gerda Szabó Szilvia
 
  
Fotó és szöveg: Fábián Attila
 
 
attila_most.jpgFábián Attila 1973-ban született Szegeden. Angol nyelvi fordítóként és tolmácsként dolgozik, Szegeden él.