Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Somi Éva

Naplók

 

Amilyen egyszerű a definíció – a napló időrendet követő, rendszeres feljegyzések sorozatából álló, monologikus prózai szöveg –, olyan változatosságokat mutat az évszázados hagyományokkal bíró, napjainkban is rendkívül népszerű műfaj. A naplók, rendeltetésük szerint két nagy csoportba sorolhatóak, úgymint magán és/vagy nyilvános használatra, olvasásra szánt naplók.

naplo.jpgAz első csoportba a magánhasználatra szánt naplók tartoznak. Naplót bárki írhat, bármikor belekezdhet, ugyanígy abba is hagyhatja.  A lehető legszubjektívebb hangnemben, akár naponta, de több – kevesebb rendszerességgel leírhat mindent, ami vele, körülötte történt. Nem kell hozzá más, mint egy minimum átlagos íráskészség, és az átlagosnál jóval nagyobb szorgalom, hiszen a rendszeres naplóírás nagy kitartást követel.  A gyermekkori naplók izgalmát fokozza, hogy titokban készülnek, rejtekhelyen lapulnak.

A magánjellegű napló írója és olvasója alapesetben egy és ugyanaz a személy. Bár azért a naplóíró, bevallva, bevallatlanul tekintettel van valakire, valamire, vagyis lehet egy titkolt címzettje. Ez máris befolyásolja, pl. abban, hogy mit hallgat el, mire hogyan reflektál. Vagyis mennyire őszinte. Képes-e objektivitásra is, milyen az önismerete. A naplóíró magának is hazudhat, vagy éppen a címzett, a lehetséges megtaláló előtt.  De ha nincs tét, ez nem fontos, végső soron a napló lehet önigazolás is. Ha valaki csak a naplójának tudja a titkait, bánatait, sérelmeit elmondani, akkor a napi feljegyzések a terápiát, az öngyógyítást szolgálják.

A napló a magánbeszéd (monológ) írásbeli megfelelője. Mondjuk egy végtelenített monológé. Az efféle naplók írója lényegében egyetlen komoly dilemmával szembesül: halála után mi legyen a naplóval?  Ha tényleg nem akarja, hogy más is olvassa, bepillantson életébe, titkaiba, akkor a legjobb, amit tehet: megsemmisíti naplóját. Akkor is, ha több száz, netán több ezer oldalról, sok  évnyi , évtizednyi munkáról van is szó.  Ehhez kell némi mazochizmus, kíméletlenség önmagával szemben, arról nem is beszélve, hogy életének egyik fontos (ha nem a legfontosabb) szellemi tevékenységének lenyomatát semmisíti meg.  Mintha a saját életét illetően a delete-re kattintana. Ha a naplóíró előbb hal meg, mintsem hogy rendelkezhetne a naplója felől – számolnia kell ezzel a lehetőséggel  is  –,  akkor előbb-utóbb megtalálja egy családtag, és ha ő megőrzi, akkor a napló a családban marad, a családtörténet  egy fejezetét képezi. Ha viszont a megtaláló (kívülálló is lehet) úgy dönt, hogy kiadatja, akkor nyilvánosságot kap, attól kezdve bárki elolvashatja, véleményezheti, bírálhatja.

A naplók másik, nagyobb csoportja ugyanis az eleve nyilvánosság elé szánt (vagy a fenti módon oda került) naplóké. A naplóíró valami benső indíttatásból kezd naplót írni (pl. hogy jobban megismerje önmagát, vagy hogy  őt jobban megismerjék, vagy kiírja magából a fájdalmát, sérelmét, önigazolást keres, megírja az igazságot stb.) a célja pedig az, hogy nyomot hagyjon a világban, megírja, mi minden történt vele, mit élt át az évek folyamán, dokumentálja életét, vagy annak egy szakaszát. Az események rögzítésén túl a naplóíró reflektál is azokra, a tényeken kívül az érzelmeit, indulatait is kifejezheti, megörökítheti élményeit, az őt ért szellemi hatásokat, emberi kapcsolatait.

A napló olvasója pedig… Miért is olvasunk naplót? A napló olvasóját is a megismerés vágya hajtja: érdekli  a naplóíró személyisége, élete, munkássága,  kalandjai ,  a családi, baráti, szerelmi szálak, ellenfelek, riválisok , azaz a kapcsolati háló és  az ebből  kibontakozó, egymással is esetlegesen érintkező körök.  Érdekelhetik a történelmi, politikai, közéleti események, a hozzájuk fűzött kommentárok, reflexiók. Tanítás során is felhasználhatóak a naplókból származó információk.

A nyilvánosságra szánt naplók írójának több döntést is kell hoznia, és azokat következetesen érvényesítenie. Így például a nevekkel kapcsolatban: kiírja-e a teljes nevet, azaz felismerhetővé tegye-e  a személyt, vagy csak rövidítésekkel, álnevekkel jelezze?  Akárhogyan is dönt, a döntésnek  vannak következményei, amelyekkel számolnia kell. Ha felismerhető a személy, nyilvánosságra kerülés esetén személyiségi jogok sérülhetnek, még úgy is, ha hetven év már letelt, tehát a napló  publikálható. Ha a naplóíró csak monogramot, álnevet, rövidítést használ, előfordulhat, hogy évek, évtizedek múlva már ő maga sem tudja, kiről is van szó az adott helyen.  Ha viszont maga a naplóíró ismert személy, akkor már a kapcsolati hálója sem ismeretlen, még nehezebb elrejtenie, kit takar a név, a jelölés.

Ugyanilyen fontos kérdés a rendszeresség. A naplóíró naponta, vagy kisebb-nagyobb kihagyásokkal vezeti naplóját, ám ez utóbbi esetben fennáll a felejtés veszélye.  A naplóíráshoz kell némi nyugalmas periódus, mert ha eseménydús időszak van a naplóíró életében, gyorsan peregnek a napok, akkor szünetel a naplóírás. Utólag rekonstruálni a történteket már nehéz, de a naplóírók mégis gyakran kénytelenek ehhez a megoldáshoz folyamodni. Ekkor viszont számolnia kell azzal, hogy  az emlékezet szelektíven működik, és ebből is különféle bonyodalmak származhatnak. Vagyis a naplóíró, aki naplójával a felejtés ellen is küzd, szinte a reménytelenre vállalkozik.

A napló – akár akarja, akár nem a naplóíró, kordokumentum is, gyakran felbecsülhetetlen értékű. Ezzel együtt persze a naplóíró saját személyiségéről is képet ad.  Minden esetben neuralgikus pont az őszinteség és a hitelesség kérdése.  Ha a naplóíró deklarálja is ezt a szándékát, ha az igazat akarja is megírni, akkor is tisztában kell lennünk azzal, amit a kommunikációban nyelvi manipulálásnak, hazugságnak, csúsztatásnak nevezünk. Vagy kihagyásnak, elhallgatásnak: ilyenkor éppen az a beszédes, amit és ahogyan elhallgat a naplóíró. Vagy szépíti a dolgokat, neki tetszően tüntet fel jobb vagy rosszabb színben személyeket, nem képes objektivitásra semmilyen téren. Az olvasók között ugyanis ott lehetnek a  kortársak,  akik tanúi voltak ugyanannak az eseménynek, ismerték  ugyanazokat a személyeket – és máris lelepleződik a hazugság, odalesz a hitelesség.   A nyilvánosság elé szánt naplókban nem érdemes tehát hazudni, csúsztatni, ferdíteni!

 A nyomtatásban megjelent napló lehet önálló szövegfajta, de kapcsolódhat más műfajokhoz is, ilyen pl. a regény, önéletírás, vallomás (konfesszió), emlékirat (memoár).  Mint minden nyilvános szöveget, az önálló kiadványként megjelent napló kéziratát gondozni kell: nem maradhat el a lektorálás, a jegyzetek, tárgy-és névmutatók összeállítása sem; ehhez már, csakúgy, mint a nyomdai munkálatokhoz, rendszerint szakember kell. A naplóírónak, mielőtt kikerül a kezei közül, véglegesítenie kell a kéziratot.  A nyomdából kikerült szövegen már nem változtathat.

Magánemberek, kisemberek naplói is lehetnek érdekesek, hiszen közhely, de igaz: minden

ember élete kész regény – ezt naplóban megörökítheti bárki, aki képes rá, megfelelő íráskészséggel rendelkezik. De a híres embereké – különösen művészeké, tudósoké, politikusoké – még érdekesebbek, hiszen az életük sem mindennapi.

Az emberi életben két életkor különösen kedvez a naplóírásnak. Az egyik a kamaszkor, amikor az önmagukat kereső, a felnőttkor küszöbén álló, de félig még gyerekek elkezdenek naplót írni.   Az alábbi naplók szerzői 13 év körüliek, a kamaszkor legkritikusabb életéve talán ez, amikor robbanásszerű testi-lelki-szellemi változások következnek be.  Gondoljunk például  Anne Frankra, akinek 1942. június 12. és 1944. augusztus 1. között vezetett naplóját világszerte milliók olvassák és olvasták, örök mementóként az európai történelem egy rettenetes korszakáról. Vagy  Karinthy Frigyes Gyermekkori naplója (1898-1899, 1899-1900), mely azért is érdekes, mert benne már észrevehető  az igen korán megnyilvánuló  rendkívüli tehetség, az életmű által is igazolt a különleges látásmód, a zsenialitás szikrája. A 13 és ¾ éves  Adrian Mole titkos naplója  pedig  arra is példa, hogy egy ponton túl az olvasót nem érdekli: igazi vagy fiktív szerzővel van-e dolga. 

covers_72249.jpgA másik életkor az öregkor, amely szintén kiválóan alkalmas a naplóírásra. Az idős embernek már rengeteg ideje van, nyugodtan visszatekinthet életére, számvetést készíthet.  Mint pl. Illyés Gyula: Kháron ladikján (1969) című esszéregénye,vagy  Déry Tibor: Napok hordaléka  (1972), Újabb napok hordaléka (1975) c.  cikkgyűjteménye  olyan könyvek, amelyek részben naplójegyzeteket is tartalmaznak, vagy azokra épülnek. Olykor megrendítően, olykor öniróniával vallanak – többek  között – az öregedés  tüneteiről, megállíthatatlan folyamatáról.

A nyilvánosság elé szánt vagy oda került naplók műfajilag a vallomások és az emlékiratok

rokonai. Stílusukat  tekintve  leginkább a publicisztika és a szépirodalom között  szokás elhelyezni őket, de itt is nagy a változatosság, attól függ, mennyire érzelmes vagy racionális a napló írója. Vannak olyan naplók, amelyek inkább dokumentarista jellegűek, tények, események feljegyzésére szorítkoznak, és vannak olyanok, amelyek szépirodalmi stílusúak, reflexióik, érzelmeik kifejezése is fontos íróiknak.  

A napló főleg olyan korokban népszerű, ahol az egyéniség, a személyes élmény, vélemény látásmód fontos: ilyen volt a reneszánsz, a szentimentalizmus, a romantika, de  népszerű  a XX. században, sőt napjainkban  is.

Az alábbi példák ezt bizonyítják. (Csak a magyar irodalomból merítünk, de természetesen más népek irodalmában is népszerű a műfaj.) A válogatás természetesen szubjektív.

borsos.jpgA magyar irodalomban a legelső naplók egy jól körülhatárolható csoportja az útinaplóké. Ezen belül is az első helyen a  diplomata  útinaplók szerepelnek. Példánk a XVII. századból Borsos Tamás  (1566-1634) Vásárhelytől a fényes Portáig címmel 1972-ben kiadott, de valójában az 1600-as évek elején keletkezett útinaplója.  Borsos, Bethlen Gábor követeként háromszor járt Konstantinápolyban: 1613-ban, 1618-20 között és 1626-ban. Viszontagságos útjának leírása, veszélyes küldetésének teljesítése és megörökítése közben Borsos, aki magasabb iskolát nem végzett, lassacskán írói erényekre is szert tett.  A kor bizonyos szellemi áramlata és stílusdivatja sem hagyta érintetlenül.

csombor.jpgPeregrinációs útinaplók is szép számmal születtek a XVI-XVII. század folyamán. Amikor   1616-ban Szepsi Csombor Márton  21 évesen útra kelt, hogy külföldi tanulmányokat folytasson, világot lásson, már egy protokollt követett. Az utazás közben naplót, feljegyzéseket vezetett, beszámolt tanulmányairól, az idegen országról. Majd hazatérve – így tett Csombor Márton  is –, útinaplóját  kötetté rendezte és kiadta az Europica varietast (Kassa, 1620) az első magyar nyelvű útikönyvet a változatos Európáról. (Egy év múlva, 27 évesen a pestis áldozata lett.)

A XVIII. század végéről (1795 k.) Kármán József  (1769-1795) Fanni hagyományai című szentimentális napló- és levélregénye jól példázza a szentimentalizmus műfaji és stílustörekvéseit. Bár népszerűségében nem vetekedhetett Goethe  csaknem 20 évvel korábbi Wertherével, a magyar irodalomban még azért is jelentős helyet foglal el, mert  bravúros szerkesztői bevezetéssel hívja fel az olvasók figyelmét egy fiatal lány szerelmi tragédiájára, a szív jogaira. Az, hogy ez a napló fiktív, egyáltalán nem zavarja az olvasót.

A XIX. század elején, 1828-ban jelent meg Kazinczy Ferenc (1759-1831): Fogságom naplója, a börtönben töltött  2387 nap krónikája is felbecsülhetetlen értékű kordokumentum . Kazinczy nemcsak saját sorsáról, de a Martinovics-féle mozgalom  más vezetőinek  börtönéletéről, kivégzéséről, túléléséről  első kézből tudósít. Könyv formájában 1931-ben adták ki először.

Déryné Széppataki Róza  (1793-1872) a magyar színjátszás  hőskoráról, önmagán kívül számos kortársáról is ír naplójában. (Első kiadása: 1879-1880.) Nélküle nem ismernénk Katona József  bátortalan kezdeményezését, célt nem érő vallomását, és nem lenne tudomásunk Katona egyetlen vígjátékának (A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) hátteréről, nem értenénk, miért vetette le a műsorról Déryné.

Széchenyi Istvánnak (1791-1860) az olvasók által csak a XX. század végén megismerhető naplója sem csupán élettörténetének, hanem a döblingi évek, halála körülményeinek pontosabb megismeréséhez is hozzájárul.  Mi történt „a legnagyobb magyar”-ral? Megőrült? Öngyilkos lett? Meggyilkolták? Kiszűrhető -e a válasz a naplójából?  E nagyszerű ember életének tragikus vége ma is megrendítő.

A  XX. század elején keletkezett, Csáth Géza (1888-1919) által 1912-ben  közreadott  Egy elmebeteg nő naplója, Csáth orvosi tanulmányával igen jelentős az orvostudomány történetében is.  A széles olvasóközönség számára a Magvető Könyvkiadó adta ki 1978-ban, kísérőtanulmányokkal bőven körítve. Mint dr. Buda Béla írja: ez volt az első pszichoanalitikus szemléletű elmekórtani munka Magyarországon.

opium.jpg

Egy képkocka az Egy elmebeteg nő naplója alapján forgatott Ópium című filmből

Illyés  Gyula (1902-1983) több kötetben kiadott , 1929-tól  1980-ig vezetett Naplójegyzetek  címmel megjelent kötetei is felbecsülhetetlenül fontosak. Például alkotáslélektani szempontból is, mert  Illyés – mint megfigyelték – először a naplóiban fogalmaz meg egy-egy ötletet, gondolatot, abból lesz később vers  vagy próza. Megrendítőek az utolsó évek naplói is (1981-82-83) melyeket felesége és lánya az író halála után tett közzé. 1981 újév napján Illyés kissé meghökkentő megállapítást tesz: „Más a naptári időrend és más az elme kalendáriuma. Ki ne olvasná emberi fajunk nagyjainak napról napra lejegyzett vallomásait a kulcslyuk kéjlesőinek nyálnyeldeklésével?”  A naplóolvasó mint kukkoló? Erős megfogalmazás, de tagadhatatlan, hogy a naplóolvasót érdeklik az intimitások is.

Németh László (1901-1975) Naplóját legjobban az azt közreadó  Ágnes lánya jellemezte: „Szomorú és tanulságos olvasmány ez a könyv. Lapjain egy kiváló elme boncolja életét és korát. Úgy érzi, életének a célját, hogy segítsen a magyarságon, orvossága tudjon lenni nemzetének, elvesztette. Keresi kudarca okát: nem volt alkalmas a szerepre, nem tudta jól szeretni az embereket, olyannak elfogadni, amilyenek voltak?, vagy túl fellengző, érzékeny volt? Tele van kérdésekkel: ő volt a hibás, a nemzet vagy a korszellem? – s én úgy gondolom, mindhárom.”

Fodor András (1929 - 1977) A hetvenes évek I-II. Napló 1973-74, Napló 1975-1979 címmel írt két kötet 1995-ben jelent meg. Fodor nemcsak költő és író volt, hanem a kor irodalmi életének egyik vezéregyénisége is, így különösen fontos az kép, amely kortársairól, a korabeli értelmiségi életről kirajzolódik ezeken a lapokon.

covers_111871.jpgFüst Milán (1888-1967) 1914-1944 között, negyven esztendőn át írta feljegyzéseit, az is tudható, hogy előbb megtagadta, majd később legfontosabb alkotásának tekintette azokat. A Teljes Napló I-II. csak 1999-ben jelent meg. Nem mindennapi még naplóban sem az a nyílt kitárulkozás, amelyben egyszerre van jelen az emberi esendőség, kicsinyesség és a nagyszerűség, a zsenialitás.

Karinthy Ferenc ( 1921-1992) naplója (Napló I-III.)  azért is érdekes , mert a Karinthy dinasztia családtörténetébe is bepillantást enged. (Néha az is érdekes, mit hagy ki a naplóíró. Nincs nyoma például annak, hogyan és mikor derült ki, hogy a fia a saját neméhez vonzódik.) 1967-től csaknem halálig írta, megismerhetünk egy Kádár-kori karriertörténetet, de az utolsó periódusban azt is nyomon követhetjük, hogyan válik egyre mellőzöttebbé, egyre keserűbbé, hogyan ér véget  egy sikeres írói pálya,  egy élet is.

Lázár Ervin (1963-2006) 1984-től néhány füzetbe rendszertelenül vezetett feljegyzései Napló címmel  2007-ben jelent meg. Az utolsó két évtized műhelygondjait ismerhetjük meg legjobban, kevesebb az életrajzi vonatkozás, annál több az ötlet, nyelvi játék, egy-egy téma formálódása.

A munkanapló jellegét emelném ki Kertész Imre (1929-) Gályanaplójának (1992) is, amely  a Sorstalanság keletkezési hátterének, az író filozófiai, esztétikai nézeteinek jobb megértéséhez nélkülözhetetlen olvasmány.

Márai Sándor (1900-1989) az életmű-kiadás szerint a negyvenes években kezdi a naplóírást, 1943-tól és a haláláig folytatja.  Műveinek fő témái a naplóiban is megtalálhatóak: vallomások, feljegyzések az emigráns létről, hűségről, idegenségről, az anyanyelvről, a családról, a barátokról.  Egyes kötetek már korábban, de a teljes napló (1-14. kötet) csak 2006-2014-ben jelent meg. Márai naplóira leginkább az esszészerűség jellemző. Reményi József Tamás szerint: „Itt megfordul a naplók logikája, már nem az esetleges élmények s azok reflexiói uralják az írást, hanem ellenkezőleg, az utólag kiforrott véleményhez, egy nagyobb időszak tapasztalatainak összegzéséhez szolgálnak illusztrációul a koncepciózusan kiválogatott, egymáshoz viszonyított események.”

Nagy Lászlónak (1925-1978) 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel írt naplója, melyet 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett. Utolsó korszakának kiábrándultsága tükröződik  a lapokon, szinkronban az utolsó kötetek: a Versben bujdosó (1973) és a Jönnek a harangok értem (1978)  hangnemével. 

A közelmúltban megjelent naplók is szenzációsak! A Móricz-naplók  (1924-1925, 1926-1929) például számos újdonságot tartalmaznak, belőlük (mint Szilágyi Zsófia megállapítja) egy új, de legalábbis más Móricz-kép bontakozik ki, mint amilyet eddig ismertünk. Viharos magánéleti jelenetek, merész, gyakran obszcén kifejezések, a tervek és ötletek születése, az a fajta, szinte már monomániás íráskényszer, ami Móriczot szüntelen jegyzetelésre készteti még színházi előadás alatt is – olyan momentumok, amelyek miatt módosítani kell majd itt-ott a tankönyvi szövegeket.

b1286332.jpgA másik ilyen izgalmas olvasmány Radnóti Miklós feleségéé, múzsájáé: Gyarmati  Fannié, mely – végakarata szerint – csak halála után volt kiadható (Napló I-II. 1935-1946). Kettős portré rajzolódik ki, a szerelmesek, majd ifjú házasok boldog, de nem idilli élete, melyet egyre jobban beárnyékolnak a baljós jelek. A kenyérkeresés, az önálló lakás gondjai, az egyre szörnyűbb munkaszolgálatok, az utolsó, ahonnan Radnóti nem tér vissza, és a bizonytalanság Fanni számára, mikor az olvasó már pontosan tudja, mikor, hol és hogyan halt meg Radnóti. Majd a bizonyosság, és az özvegyi lét vállalása, egészen a sírig.

E néhány példa mutatja a napló sokszínűségét. Ma is sokan írnak naplót. Akár hagyományos módon, akár, haladva a korral : az interneten. A netnapló, a blog szintén népszerű, bloggernek lenni, a megbízótól függően, jól fizető munkát is jelenthet, és a netnaplók aktív olvasóközönsége nemcsak olvashat, hanem kommenteket is írhat a blogokhoz. 

 

 

somi_jo.jpg

Somi Éva 1951-ben született egy Békés megyei kis faluban, Mezőgyánban. Magyar-orosz szakos tanári diplomáját 1974-ben szerezte a JATE-n. Nyugdíjba vonulásáig tanított, több iskolában is. Tanári pályáját végigkísérte az írás-újságírás. Publikációi különböző lapokban és folyóiratokban jelentek és jelennek meg. Több irodalmi társaságnak is tagja. Oktatási segédkönyveit sokan használják országszerte. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2004-ben Toldy-díjjal jutalmazta. Két felnőtt gyermeke van.