Kaiser László
Németh László – növésterv, minőség, vállalkozás
1975. március 3-án hunyt el a Hódmezővásárhelyhez oly sok szállal kötődő nagy magyar író és gondolkodó, Németh László, akiről Illyés Gyula vallotta, hogy nemzedéktársai közül kettőnél érezte talán a zsenialitás jelét: Szabó Lőrincnél és nála. Mára bizonyosság, azok voltak, vagy fogalmazzunk másként: a gazdag magyar égbolt akkora csillagai ők, hogy csak lenyűgözve figyelhetünk rájuk. S különösen Németh Lászlóra érdemes figyelni, s nem csupán tehetsége és írói nagysága okán. E sorok írója, aki a hetvenes évek közepén Grezsa Ferenc előadásait hallgatta Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Németh Lászlóról, sosem felejtheti el Grezsa mondását: Németh László, ha jól olvassuk, életünk minden kérdésére választ ad. És ha igaz, márpedig igaz, akkor kérdőjelekkel és problémákkal teli korunk elé különösképpen magasodik Németh László és munkássága.
Magasodik, de nem nyomaszt. S akiket lenyűgözött vagy lenyűgöz az élet és az életmű, tanúsíthatja, hogy mindez így van. Támadóit nyomasztotta s nyomasztja viszont európai magyarsága, nagysága és igazsága. Útkereső életünkben ugyanakkor nehezen kerülheti ki és el Németh Lászlót valaki, ha állva akar maradni. Állva, vagyis értékőrzőben! Emlékezzünk és figyeljünk rá néhány gondolattal, amely az élet és életmű egységét mutatja föl. S emlékezzünk olyan mondatokkal és szavakkal az írótól, amelyek oly jellemzők rá.
„Az én egész munkásságom egy mű, s az egyes munkák annak a fejezetei” – vallotta Németh László 1969-ben, az életműsorozat indulása alkalmával készült interjú során. Ez az egy műre utaló megállapítás az író élete és munkássága közötti egységre is utal: a saját életét alkotássá tevő Németh Lászlóra. De ugyanilyen mértékben a műfajok egységére is. A regényíró, a drámaíró, a tanulmányíró, az esszéíró, a novellista és a költő esetében helytelen volna a műfaji hierarchia megfogalmazása. A műfajok összetartó kapcsa a minőség mellett a gondolkodó Németh László. Éppen Grezsa Ferenc szögezte le és bizonyította: „A tanulmány az eszme nyílt és közvetlen megjelenése; a regény ugyanezen eszme emberben – az író tipológiája szerint: szentben, hősben vagy szörnyetegben – való megtestesülése; a dráma az eszme elakadásának terepe.”
A megállapítás más műfajokra – novella, vers, napló – is érvényes: az eszme egységet teremt. Ez az egység meglepően szilárd, ugyanakkor a művek születésének körülményei is egy irányba mutatnak. Az egyéni sors, a művészi sors és a kor – a II. világháború előtt és után egyaránt – forgószelei és viharai nem voltak igazán kedvezők az alkotás szempontjából. Németh László – főleg a tanulmányíró – elsősorban mégis a kor kérdéseire próbált válaszolni, ennek áldozta átlagon felüli munkabírását, igazságérzetét. Közben „üdvösségharcát” sem adta föl, soha nem tagadta meg magát; „életgyőzelme” a félreismerések, támadások, befeketítési törekvések, elhallgattatások, az író sokszor érthetően keserű hangja ellenére tökéletes. Az önjellemzés megint pontos: „Ha munkásságom lényegét egyetlen kérdésben kéne összegeznem, az ez lehetne: van-e értelme az adott nagy nehézségek közt az erkölcsi harcnak?” Válasza minden esetben igen; élet és életmű példázza ezt.
„Növésterv” – kulcsszó az életműben s annak értelmezéséhez. Fontossága a minőséggel egyenrangú; talán több is. Hiszen a minőség: a kívánatos, az igaz, az eszme, esetleg utópia; ez kerül szembe a valósággal, a ténylegessel. A növésterv: minden. Benne rejlik mindig a valóság egyéni, közösségi és társadalmi méretben, az emberi alkat, az esendőség, a hiba és a jóvátétel szándéka is. De legfőképpen törekvés, harc és mozgató erő a kívánatos „kicsikarásában”.
Nem véletlenül használja Németh László a kicsikarás szót, hiszen állítja, mindenkiben megszólal a „belső hang” egyszer: „üdvösség ügyed van, és az üdvösségharc nem kerülhető meg: egy az életeddel”. Persze Németh László azt is tudta, az alkat gyakorta erősebb az elvnél. De így sem lát mást, mint azt, hogy az életet a lehetőségekhez képest minőségi vállalkozássá érdemes bővíteni. Az írói terminológia szerint az „élvezet-vallás” helyett a „kötelesség-vallás” az élet értelme – ez persze nem jelenti azt, hogy nem merülhetünk el normálisan és egészségesen az élet örömeiben –, ettől lehet igazán evilági boldogság és harmónia, nem pedig az anyagi javak hajszolása és a siker következtében. Ugyanakkor az „életreceptet” adó gondolatok véletlenül sem sugallnak aszkétizmust, s nem a kivételes és rendkívül nagy képességűekhez szólnak. Mindenkihez.
S ha már egység, az is bizonyos, hogy Németh László minden munkáját átjárja a pedagógiai szándék „a pedagógiai Erósz”. De míg a tanulmányok, elméleti írások egyértelműen adják s kínálják az életreceptet, addig a szépirodalmi munkáknál némileg más a helyzet, hiszen éppen az író figyelmeztet: „a mű nálam mindig csak érintő az élet görbéjéhez; eredményei nem alkalmazható tanítások, csak figyelmeztetések”. A szépirodalmi munkák a lelki nemesség rajzát adják vagy veszélyre is utalnak: a lelki nemesség esetleges eltorzulására, másképp fogalmazva: az arányok borulására.
Németh László hatalmas emberi és művészi vállalkozása mindenkinek érvényes példát állít, aki egyszeri életét megkísérli értékes cselekvések irányába mozdítani. Hogyan mondta? Íróként, nem íróként egyaránt tanulságos. „Vállalkozáson… én valami organikusan növőt értettem, nem egy célt s a hozzászerkesztett üzenetet, ahogy az iparban. Hajlam, képesség, lehetőség hajlékony szövődését, még a beleszervített véletleneket is – úgy, hogy mindenben mégiscsak érvényesül valamiféle növésterv, törekvés, ami vállalkozássá teszi.”
(Az idézőjelben levő szavak, illetve mondatok Németh Lászlótól valók.)