Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hegedűs Réka és Tóth Edit 
Változó világ, örök kamaszok
 
Időutazásra invitáljuk olvasóinkat. Szeged, 1975. Tegyünk egy körsétát a város terein, kukkantsunk be a fiataloktól hemzsegő klubokba, vagy egyszerűen csak üljünk ki a szökőkutak mellé és tekintsük meg közelebbről, milyenek is voltak az akkori tizenöt évesek. Ittak és dohányoztak. Szerettek és gyűlöltek. Kitárulkoztak és titkolóztak. Félénkek és merészek voltak. Két lábbal a földön álltak és száz méterrel felette lebegtek. Magányosan teltek mindennapjaik, mégsem voltak sosem egyedül. Legfőbb vágyuk volt élni és túlélni. Saját világuk rabjai voltak és mégis szabadok. Érinthetetlenek.
 

erint1.jpg

erint2.jpg

 

img_9742.jpg

Trenka Csaba Gábor nem kívánt sem ifjúsági művet, sem dokumentumregényt írni, olvasói mégis, vagy talán éppen ezért hű képet kaphatnak az 1970-es évek kamaszainak pezsgő szegedi világából. Az író mellőzi a finomkodó hangnemet, legfőbb célja a tabuk nélküli valóság bemutatása. A tinédzser kor realitásáé, amely a legsűrűbb időszak az életünkben: ekkor fedezzük fel önmagunkat és a bennünk rejlő lehetőségeket, izgalmas és kalandos történetek szereplőivé válunk és a legszebb az egészben, hogy mindez egyszerre és kibogozhatatlanul zajlik körülöttünk. Pontosan ez az oka annak, hogy felnőttként visszatekintve ezekre a felejthetetlen évekre, rájövünk, röpke három hónap eseményei éveknek tűntek tizenéves fejjel.
Az Érinthetetlenek című regény egyedi szerkesztése különleges olvasói élményt biztosít, hiszen fejezetei egyenként is élvezhetők, egymást követően és tetszőleges sorrendben haladva is olvashatók. A kronológia Trenka Csaba művében háttérbe szorul az érzésekkel és személyes sztorikkal szemben a több szálon futó cselekményvezetés miatt. Az író izgalmas módon ötvözi a különböző személyiségjegyeket és alkotja meg általa fiktív figuráit, ezzel együtt pedig megteremti a tipikus szegedi tizenévesek képét.
 
img_9751.jpg
 
Szeged, 2014. Ha kiülünk a Dugonics-téri szökőkúthoz, láthatjuk a kéz a kézben andalgó első randis szerelmeseket, a Tisza-parton sétálva hallhatjuk a bandázó fiatalok hangos nevetését, a Széchenyi tér színes virágai közt megcsodálhatjuk a földön üldögélő cseverésző barátnőket, vagy éppen a Dóm téren gördeszkázó, vagány kamaszokat. Ha végigtekintünk saját korunk fiataljain, az Érinthetetlenekben ábrázolt kép azonnal megelevenedik. Trenka Csaba Gábor művének legfőbb üzenete az, hogy közel négy évtized távlatában a kamaszok mit sem változnak, s bár a kép ugyan idillinek tűnik, ám legbelül, a szíve mélyén minden fiatal örök lázadó marad…
 
 
Fotók: Fábián Attila
 
  
heged_s-reka.jpg
Hegedűs Réka 1990. június 14-én született Gyulán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció- és Médiatudomány Mesterképzésének végzős hallgatója. Az egyetemi alapképzés során a fő szakiránya, a Public Relations mellett, elvégezte a Nyomtatott sajtó szakirányt is. Tanulmányai során több egyetemi lap munkatársa volt. Legfőbb érdeklődési területe a kulturális kommunikáció, jelenleg a szegedi Somogyi-könyvtár kommunikációs munkáját segíti. Szabadidejében is szereti az aktív, szellemi kikapcsolódást, gyakran jár moziba, színházba és múzeumi rendezvényekre.

toth-edit.jpg
Tóth Edit 1986. október 4-én született Békéscsabán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakon végzős hallgató. 2010-ben anglisztika szakon, amerikanisztika szakirányon szerzett üzleti angol és turizmus specializációs alapszakos diplomát. 2012-ben pedig a Kommunikáció- és Médiatudomány alapképzésen a Public Relations szakirányt végezte el. Pillanatnyilag a szegedi Somogyi-könyvtárban lát el PR gyakornoki feladatokat. Szabadidejében szívesen olvas, és érdeklődést mutat a környezetvédelem iránt.