Fabulya Andrea
„A Lét örök hullámverése”
Széljegyzet Simai Mihály irodalmi estjéhez
A 85. Ünnepi Könyvhét egyik első eseménye volt 2014. június 11-én a Somogyi-könyvtár Móra utcai fiókkönyvtárában Simai Mihály verseinek bemutatása és az ezzel egybekötött beszélgetés. A költővel Sallainé Hevesi Magdolna beszélgetett irodalomról, költészetről, életútjának fontos állomásairól. Otthonos kis közeg a Móra utcai fiókkönyvtár: a lelkes és érdeklődő közönség a műsor után pogácsát, aprósüteményt, limonádét, kávét is fogyaszthatott, tehát olyan benyomásunk lehetett, hogy a kultúra világa valóban befogadó, lakályos tér, ahol az ember a humánummal (emberrel? emberséggel?) találkozik versen innen és túl. A hallgatóság értékelte és méltóképp fogadta az esemény szervezőjének, Mojzesné Süli Annának, a fiókkönyvtár vezetőjének – konkrét és átvitt értelemben is – finom gesztusait: közönségből, figyelmező hallgatóból igen hamar a költészettel együttlélegző, a versekkel együttérző és -élő befogadóvá vált. Az élénk érdeklődés, a kellemes hangulat eredményeképp mintegy másfél órát beszélgettünk, verseltünk, majd egy szűk órában továbbfolyt a kötetlen társalgás. Felidézem tehát most, több mint egy hét elteltével, mi is történt ott, a kis fiókkönyvtárban, mi történt a szívekben. (Jó gondolni rá és fontos megörökíteni: nem emlékkönyvbe tenni a préselt virágszirom mellé, hanem beszélni róla, ha csak néhány mondat erejéig is… Hiszen a könyvek hete sem más, mint az emberek, az emberség hete…)
Fabulya Andrea, Simai Mihály és Sallainé Hevesi Magdolna
Simai Mihály verseit szép és nehéz feladat olvasni, mondani. Több lehetőségem adódott már, hogy ezt megtegyem – remélem, lesz is még –, ezért van némi tapasztalatom. Ha belehelyezkedem a versek világába, átveszem azt a sodrást, hullámzást, amelyet a szöveg kínál, attól fogva már könnyű a feladat. Mivel azonban a legtöbb Simai-szöveg talányos, többféleképp értelmezhető (tudjuk: ez a minőség egyik garanciája is lehet az irodalomban), ezért az interpretátornak döntenie kell, melyiket választja, és miután választott, úgy kell előadnia, hogy érzékeltesse a szöveg áradásában rejlő értelmi gazdagságot. Mivel az általam előadott Simai-versek jórészt központozatlanok, ezért valóban az én döntésem volt, hogy a szövegvilág kínálta lehetőségek melyikét tartom a „legéletrevalóbbnak”, melyiket mutatom most meg a közönségnek, aki természetesen mindegyik értelmezésre kíváncsi lenne, és aki azonnal reflektált is a választásaimra, amiért külön hálás voltam. Mert együtt működtettük a szövegeket, együtt éltünk világukban, közös volt a rákérdezés és rátalálás élménye, és ott volt velünk a költő, aki együtt tudott velünk RÁcsodálkozni arra, amit ő maga írt… (Tényleg: hűdejóvolt… – ez itt egy mélyről fakadó sóhaj.)
A kötet, melyből olvastunk, a Valaki mindent elszeret címet viseli, s mi a címadó verset választottuk a beszélgetés legelejére, gondolatindítóul. A mindent átélő, mindent birtokló emberi élet mégis szűken mért eksztázisa ez a költemény: épp azért olyan végtelenül mélységes és őszinte létezésünk földi katarzisa, mert véges az ideje. Paradoxonja működteti: a minden lesz semmivé – „valaki mindent elszeret, mit / nekem nyújtott egyik kezével…/ A másikkal most érte nyúl.” (Egy ekkora verset egyszeriben felolvasni: sorok tánca, zuhatag!)
Ezután vigyázó szemünk a kezdetekre vetettük Sallainé Hevesi Magdolna vezetésével: a szülőföld, a család megidézése a Rigófüttyös, záporos című vers, s ugyanígy az Eperszedő szél, a Medgyesegyháza is a Békés megyei falu meghittségét festi (a garabonciás azért kel útra, hogy távlatból lássa az otthont: „Azóta vándorolok, futok / és szállok és szeretek, / de legszebb forróságaimat / felé fújják a szelek”).
A szerelem versei adták a témát a beszélgetés folytatásához (Suttogó, Bűvölő, Az árvalányhaj-tengeren), majd az édesanyához és elvesztéséhez fűződő költemények következtek (Menyasszonytánc, Készül a tél, Kezed a Titkok Kapuján). A Menyasszonytánc új gondolatmenetet nyitott meg befejező soraival: „Halálos bódulatban / milliárd halhatatlant / forgat, lobogtat, ríkat az élet / -- el kell hinni az öröklétet!”
Az örökkévalóságra táruló kapu, amely a transzcendens lényegre, a hit optimizmusára, a „lent” kaotikusából a „fent” harmonikusára nyílik: ez lesz aztán a Simai-versek talán legfontosabb témája, mindent átható, átértelmező motívuma. A szövegek, melyeket ennél a gondolategységnél szólaltattam meg, a maguk komplexitásában példázzák Olasz Sándor megállapítását: „ontológiai-metafizikai líra” ez. A Címerpajzs bemutatásakor nemcsak az értelmi tagolás lényeges, hanem az intuitív-képi megjelenítés is. Hiszen igen, határok között élünk, habár az utóbbi évtizedekben a világháló biztosította lehetőségek és az EU kínálta „határtalanság” a szabadság csalóka illúzióját kelti. A határaink ismerete mégis fontos, hiszen ez gondolati szabadságunk garanciáját jelentheti: tiszteletben tartásához szükségeltetik a címer, olykor a pajzs is: jelzi hovatartozásunkat a múlandók határtalan birodalmában: „az Emberlétbe / a Pillanat a Soha és Örök / gyötrelmes-gyönyörű háromszögébe”.
Olyan verseket mondhattam itt el, mint a Mítosz, Mély//én, Álmodófa, Stációk, Széljegyzet a húrelmélethez és az előtt / után / alatt című alkotások (az elemelkedés metafizikáját a tréfás szél fizikája segítette: épp ezen szövegeknél belekapott az asztalon lévő szövegekbe, és én ettől fogva papír segítsége nélkül, szabadon mondtam a verseket – na, ezek után mondja valaki, hogy a Teremtő nem figyel!!!)
Mivel pedig a nyári szellő már úgyis vígságra ragadtatta magát és papírjainkat, maradtunk mi is ebben a hangulatban, és felragyogtattuk Simai Mihály verseinek humorát: Rímek az ördögi szekvenciákra, A szakáll/am/-titok balladája (ezt a költő maga olvasta fel, különös ízzel-bájjal. Jól is esett átadni a terepet az alkotónak, megfigyelni, ő mit emel ki, hogy villantja meg a humort). De nagy örömmel fogadta a közönség a Szegény kis szatír téli dalát, a Viháncot, melyet néhányan velem együtt mondtak, és az új, kötetben meg nem jelent versek közül a Titok, éjfél, kalap stb. is sikert aratott. Árva Dalma Simai Mihály-verscímeiből applikált szövege rögtönzésképp hangzott el, mindannyiunk nagy örömére.
Maradtunk a műsor végén az új verseknél: zárásképp olyan szövegek következtek, melyeket eddig nem ismerhetett a közönség. A Szindbád, a Minden órában és minden percben első része – kitekintések. Nem az élet végét jelentő megszűnésre, hanem az új, másik élet kezdetét jelentő, kitárt kapura. Nem pusztán önbizalom ez, jóllehet nyilván az is. De sokkal inkább bizalom: „…mióta az élet ölbe vett / kísértem hát a lehetetlent / nekem a Létet kell ölbe-vennem / az Egészet a Teljeset”.
(Simai Mihály idén nyáron lesz 79 esztendős. A születésnapjára következő napon már a 80.-ba lép. Tehát: akár kezdhetjük is ünnepelni…)
Fabulya Andrea a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanára, versmondó.