Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdő Erika Ida
Portrék I. – Csík Mónika
 
Azt mondtad rá, női Buddha, ahogy ott ül a fotelban elomolva, lágy és bölcs, álmatagpuha test és penge elme, szép kontrasztban összeforrva, ezt mondtad nekem, miközben lestelek a helyzetben, amelyben te őt lesed, leskelünk, az élet már csak ilyen, lesben állunk az élményért, mely lecsap ránk és áldozataivá válunk, alá is fekszünk, ha maga nem ugrik, de kell, hogy legyen szelíd erőszak, vállunk, hasunk nekifeszüljön, ne legyen katarzistalan ez az élethossznyi évszak, közben Mónikát hallgatjuk, aki mesél, Hattyúnyakú, a verseskönyve eleven női kacaj és elfojtott öregasszonyhang, fekete varjú, sírás is van benne és el nem sírt könnyek gyűlnek tócsába, indulni is kell a lázadók után, de ha mégse mész Rebekával, mert túl sok minden köt ide, és csak nő nélküled a mosatlan edény égig érő gúlába, és a férjed se kalandor utcazenész, ki a pillanatot döfi le, hanem szolid gondolkodású, hosszú távon biztos postai alkalmazott, reményteli nyugdíjazású, akkor legjobb, ha főzéskor és nagymosáskor elolvasol egy-két Csík Mónika-verset, gránátalma-húst majszolsz vagy ribizlit, de azt a vasalt ruha vigyázz, előled be ne nyelje, mert ott marad a vérfolt utána, hiába nagymostad az egészet 60 fokon, dobhatod a kukába, Mónika verseiben ott vibrál a fényes enyészet, és ahogy olvasod, érzed, mindez a te lelkeddel is rokon, mert a tengeri herkentyűs bonbont is szereted, szádban az íze a vers szerint oszol a nyállal és veled eggyé, és azt az ölelést is – úgy rémlik – ismered, amelyből egy hattyúnyak el-kihajol, merevül benne az idegen érzés heggyé, és azt a lányt, nagy pocakkal, aki a konszolidált határokon átbújt, hogy szembesítsen: magad is lehetnél ő, aki a padon ülve dacosan alápiszkál a nyárspolgári élet könnyen felpattogzó lakkjának, és közönyösen mutatja neked, mi van a máz alatt: rothad, ami marad, és lehetnél Laura is, aki versalany, lehetnél, aki ha csíkverset olvas, kocka is és gömb, és itt, ahogy nézzük őt, női Buddhánkat a fotelban elomolva, lehetnél akár nyakában a gyöngy, és adhatnál neki egy hosszúkás dolgot, hogy megmosolyogtasd, Sigmundra gondolva, evezőlapátot, répát, fakanalat vagy pici pendrájvot, amit a géplukba, ugye, beteszünk, legyen valami pszichoanalitikusan izgi mutatvány, amin majd mindketten nevetünk: ő meg én, Mónika, a Csík és Ida, az Erdő. Fényes a hajunk. Kerek a mellünk. Két nő.
 
2013. július
 
(A dőlt betűvel jelölt fogalmak, személyek Csík Mónika Hattyúnyakú című verskötetében szerepelnek.)
 
 

eei.jpg

Erdő Erika Ida titokzatos, talán költött költőnő, rejtőzködve él, talán egy erdő közepében, talán a nagyvárosi dzsungelben, talán mégis megtalál.