Czóbel Minka emlékezete III.
Ráhangoló 5.
Czóbel Minka lírájának talán legfontosabb témája a szerelem. De nem ám valami érzelmes-érzelgős, szépelgő közhelygyűjtemény, sokkal inkább pusztító szenvedélyek, izzó érzések hiteles rajza. Hiteles érzéseket jelenít meg anekdotikus-népies hangú szemérmes első vers, a Volt!, s a legjobb darabok közé tartozik egy háromfelvonásos szerepjátszó költemény, a Báthory Erzsébet. A három újjászületésben a czóbeli szerelemfelfogás különlegessége, a három fokozat szimbolikája sokat elárul erről a méltatlanul kevéssé ismert, alig olvasott poétáról.
Czóbel Minka: Volt!. . .
Tél kezdete! – az utcán még
Hanyatló nap fénye,
Az út sara lassan dermed,
Lassan fagy keményre.
Falu-utcán legény kurjant,
Dala most ért véget,
Érdes hangja betölti az
Üvegtiszta léget.
Átrepül e durva hangú
Szerelmi kikelet
Lombja-vesztett, finom rajzú
Ákácsorok felett. –
Öregember néz a legény
Kihívó szemébe:
„Ugyan öcsém, hadd el már azt –
Mi lesz majd a vége?”
Vállat von az: „Hát mi lenne?”
Majd odaint balra,
Faluvégi, fehér-házas,
Kerített udvarra.
„Mit tudja az, ki világát
Úgy éli magába?
Hát volt kendnek szeretője
Fiatal korába?
Hosszan néz az öregember
A halványzöld égre –
– Feljött már az első csillag –
„Volt!” feleli végre.
Volt! – először a Magyar Szalon 1893 szeptemberi számában jelent meg, majd a Fehér dalok című könyvben 1894-ben, végül a Kakukfüvek című válogatott kötetben.
Báthory Erzsébet
I.
Első incarnatió: az asszony
Szürke szeme felvilágít a sötétlő éjben.
Hajlik, simul Nádasdyhoz: – „édes uram, férjem!”
Csókot szedne ajakáról, melynek nincsen párja,
Mely a világ boldogságát mind magába zárja.
Elmúlt a csók – fáradság szállt az asszony szívébe:
„Ez is csak az, mint a többi.” – Kegyetlen lett képe. –
Újból fellobban szívében a szenvedély lángja,
Vágynak, búnak tűzkévéjét fel az égig hányja:
„Talán nem vagyok elég szép? Vérben fürdök holnap! –
Meleg vérből bűbáj-varázs majd testembe olvad.
Szép, szép leszek! – no és aztán? – férfi ölel végre!
Tompa, ízetlen az öröm minden ölelésbe’.
Mégis – hátha? – majd ha azt a piros vért meglátom?”
Lecsendesül – elnyomja a lázas, nehéz álom.
Másnap rémes sikoltozás, ijeszti a népet:
Fenn a várban ünnepélyt tart Báthory Erzsébet.
Nem hintenek virágokat, nem is zene járja,
Csak iszonyú halálhörgés megy élvezet-árba.
Mozdulatlan hosszan nézi Báthory Erzsébet,
Az áldozat torzult arcán hogy fagy meg az élet.
Földfeletti, bűnös kéjre tanítja a sátán.
Lélegzete majd elakad, hideg fut át hátán.
Felsivít most vércsemódra: „élek én is végre!”
Őrült, zilált mosollyal néz a szétfolyó vérbe.
II.
Második incarnatió: az apáca
Undor költészete
Szívébe szálla.
Eljött a szeretet
Egy fénysugárja.
„Oly sok a szenvedő!” ….
Könnyítni vágyott, –
Magától elvetett
Napfényt, virágot.
Fehér fátyol fején,
Haldokló mellett
Virraszt a zárda-szűz.
– „Szűnt a lehellet?” –
Vonaglik a beteg
Legvégső harcba’.
Hideg kővé mered
Most a lány arca.
Kérlelhetetlen hideg
Lett szeme éle,
Merev mosolyba vész
Két ajka széle:
„Íme, kezemben van
Halál és élet.
Most csak egy mozdulat!”...
– A beteg éled. –
„Nővér, egy csöpp vizet!”
Már nyúl utána,
De már a gondolat
Megtört a lányba.
Rossz gondolatja volt –
De immár vége.
Szívére visszatért
A csöndes béke.
Hajlik az ágy felé
Gyöngéden, szépen,
Végtelen fájdalom
Szelíd szemében.
Ápolja gondosan,
– Tovább nem állja.
Őrülten felrohan
A kápolnába.
Itt az oltár előtt
Hosszasan térdel,
Sír és imádkozik
Vad szenvedéllyel:
„Bocsásd meg, óh, Uram,
Bocsásd meg nékünk,
Hogy vétünk, szenvedünk,
Hogy testben élünk!”
III.
Harmadik incarnatió: a liliom
Alakja lányé volt, de fehér lelke
Izzó csillagsugár, liliom kelyhe.
Ha földies salak jött közelébe,
Nyomban elégeté nagy szenvedélye.
Vétekhez is hajlott, de gyöngéd kézzel,
Végtelen szánalom, nagy elnézéssel.
Érzése tűz volt, melynek tiszta lángja
Földünk felett a magas égbe szálla.
Már meg nem érthete földi szerelmet,
Forróbb érzés virult a régi helyett.
Boldog volt, mert kivirított szívében,
Kápráztató tündöklő fehérségben
A szenvedély legfényesebb virága:
A lélek folt nélküli tisztasága.
Báthory Erzsébet – megjelent a költőnő 1896-os, A virradat dalai című kötetében, később pedig a Boszorkánydalok című válogatásban.
Kapcsolódó anyagok: Czóbel Minka emlékezete II.; Czóbel Minka emlékezete I.; Bene Kálmán: Aki helyet kér a kánonban…