Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Benes Krisztina

Az idő: hatalom

Bánki Éva: Elsodort idő (Budapest, Jelenkor, 2017) című kötetéről

 

Bánki Éva kora középkorban játszódó trilógiájának második kötete, az Elsodort idő valószínűsíti, hogy maga a számtalan módon tematizált idő lesz a tervezett regényfolyam hőse. Ez a tematikus elem pedig könnyen lehetővé teszi, hogy ugyanazon a tükrön keresztül vizsgáljuk a kora középkort és a saját korunkat.

elsodortido.jpgRiolda, a Fordított idő hányatott sorsú kamaszlánya most, az első kötethez képest összefogottabb regényben már érett asszonyként, háromgyerekes anyaként lép elénk. Az eltelt tizenöt év alatt nemcsak ő, nemcsak a Nyugati szél szigete, hanem Európa is alaposan megváltozott. De a földrészt még nem sikerült elfoglalni és egységesíteni, a kontinens minden uralkodója és városa a saját időfogalmai szerint él. Másképp telik-múlik az idő az erdőkben, a városokban, a kolostorokban. Draskovics Edit a Napútban megjelent kritikájában számba veszi a különféle helyszínekhez (kolostor, Velence, Tökéletes város) kapcsolódó időfogalmakat, de idő, emlékezet és hatalom viszonyával – amely már Bánki korábbi regényéből, az Aranyhímzésből ismerős lehet – kevesebbet foglalkozik. Pedig Riolda azért uralkodhat a saját szigetén, mert történetei vannak, emlékezik, számon tartja a napokat, „időt ad” az alattvalóinak. Akié a múlt, akié a jelen, azé a jövő is.  Az emlékezet a hatalom forrása. Ezért ragaszkodik a lassan megerősödő kereszténységet szimbolizáló Odillon apát ahhoz, hogy a katedrálisa szimbolikusan „összefoglalja a múltat.

A Fordított időben a nők szinte mindig áldozatok (megerőszakolják, meggyilkolják, megalázzák őket), az Elsodort időben viszont megjelenik az idő birtoklásán alapuló „női hatalom”. Riolda azért térhet vissza gyerekkorának színhelyére, a normann hercegségbe, mert még emlékszik Vilmos herceg gyerekeire, és képes meggyógyítani az „idő sebeit”, azaz megtalálni az elveszett gyerekeket. Az eltűnt gyerekek anyja, Hildi nemcsak egy aprócska sziget uralkodónője, hanem Európa egyik leghatalmasabb fejedelemasszonya. (Nagyszerűek a regény női portréi.) Ez  a kapzsi, számító és könyörtelen öregasszony csak azért tudja megőrizni a hatalmát, mert alattvalóit a szeretett Vilmos hercegre emlékezteti. Cinizmusa, manipulatív természete ellenére  valamiféle aranykort szimbolizál a környezetének.

Riolda teljesíti a feladatát, megtalálja az elveszett gyerekeket, ezzel mintegy visszaállítja az idő folytonosságát, de Hildivel egyszercsak a muzulmán területen, Almériában épülő Tökéletes városban találják magukat.  A két északi asszony itt találkozik Hannával, a rabszolganők felügyelőjével, aki nyelvtudása és okossága révén nyerhette el a mórok bizalmát. Hanna segít Rioldán, hogy megszökhessen a Tökéletes Városból, és Velencén át hazatérjen a szigetére.

Egy férfiak uralta világban  a nők anyaként nemcsak a jövő letétményesei, hanem emlékjelek is – az időhöz való különleges viszonyukban rejlik a  hatalmuk. Hákim, a Tökéletes Város ezermestere nem véletlen titulálja „beszélő kódexeknek” őket. Az egyenes vonalú, előrehaladó időben élő, dicsőségre, zsákmányra, Európa meghódítására áhítozó férfiaknak szükségük van rájuk: a nők biztosítják az idő folytonosságát, a hatalom legitimitását.

A sokszor kiszolgáltatott, de nem ritkán hatalmas és okos asszonyok funkcója leginkább a történetben fontos szerepet játszó ereklyékre hasonlít. Ezeket a „csontocskákat” is rendszeresen csereberélik, hamisítják, de nélkülük egyetlen valamire való középkori király sem érezheti igazinak vagy egyetemesnek magát.

Ám ha a nők nem képesek – eleven ereklyék módjára – összekötni távoli világokat és időket, akkor csak áldozatok lehetnek. Mint Hanna nyelveket nem tudó, letargikusan közömbös kislánya, Lea.

Hiszen a fantasy eszközeivel megrajzolt népvándorlás idején mindenki „úton van”, keresi a múltját, keresi a jövőjét. Megelégszik „csontocskákkal”, hazug identitásokkal, olcsó reményekkel. Hiszen mindenki meg akarja vetni valahol a lábát, cak az igazi szentek képesek hazátlanul is elégedetten élni. Rajtuk kívül mindenki kutat és keres valamit: a jövendő hazáját vagy az eltűnt testvéreit. A regény pszichopata férfihőse, Benjamin Velence köztiszteletben álló ereklyekereskedőjeként is az elveszett zsidó törzseket keresi. A történetben felmerül a szélhámos ereklyekereskedő és Riolda szerelmi egymásra találásának lehetősége  – de a lehetőség csak lehetőség marad. Riolda a saját emlékezetének foglya. Szabad ember, aki nem képes identitást váltani, a saját gyerekeiről véglegesen megfeledkezni. Felcserélhető identitással Bánki regényében csak a rabszolgák és szélhámosok rendelkeznek.

Az Európa birtoklásáért, múltjáért és jövőjéért folyó harc persze még nem dőlt el az északi királyok, déli kereskedődinasztiák, Bizánc és a mórok, férfiak és nők között. De az erdőben bujkáló navírok, a kísértetként bolyongó egyéb népek már előrevetítik, hogy az alternatív életformáknak nem sok esélyük lesz az új Európában, az épülő bazilikák, egyre hatalmasabb hadseregek és az emberkereskedő-hálózatok világában. Az emberek vagy elrejtőznek vagy lemondanak saját emlékezetükről, szabadságukról.

Riolda olyan világban él, ahol csak rossz vagy még rosszabb választásaink vannak. Az Elsodort időben felsejlő új rend ugyanolyan sötét és ellenséges, mint a Fordított idő lapjain uralkodó káosz és pusztulás.  Ahol se a renddel, se a rendetlenséggel nem tudunk szívvel-lélekkel azonosulni.

Talán nem is annyira ismeretlen ez a világ nekünk.

 

benes-kriszta.jpgBenes Krisztina Szlovákiában született, Magyarországon, az ELTE történelem szakján szerzett diplomát. Két kisgyereke van, mentalitástörténettel foglalkozik. Az utóbbi években irodalmi kritikákat is ír.