Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bene Kálmán
Aki helyet kér a kánonban…
Száz éve jelent meg Czóbel Minka utolsó jelentős verseskötete
 
Egy tanulmány következőképpen ír az irodalmi kánonról: „A kánon határozza meg, milyen kulturális terméknek van meg nem kérdőjelezhető értéke valamely értelmező közösség számára. Ismeretek tára s egyben a történelem megtestesülése. A kánonná állandósult hagyomány annyit jelent, hogy bizonyos szövegek s értelmezések megőrzendővé, 'mértékadóvá' válnak, tekintélyre tesznek szert.” [1]
Hogyan alakul ki egy ilyen értékrend, mi határozza meg, hogy ez vagy az az irodalmi alkotás megkérdőjelezhetetlen helyet foglal el pl. a magyar irodalomban, hogy elolvasása műveltségünk nélkülözhetetlen elemévé válik, netán valamilyen szinten bekerül az iskolai tananyagba? A válasz magától értetődőnek tűnik: a kritika, az irodalomtudomány és -történet munkája nyomán jutnak be a kanonizált művek közé (és kerülhetnek ki is egy újabb kor megváltozott ízlése, tudása, világképe nyomán).
Ha az irodalmi csoportosulások természetét vizsgáljuk, számos egymást részben fedő, részben a fogalmat szűkítő vagy tágító megnevezést sorolhatunk e körbe: az egy irányzatba tartozók laza, sokszor csak az utókor által összekötött írócsoportjától kezdve az irodalmi iskolán, társaságon, folyóiraton, szalonon, sőt, kávéházon át számos olyan irodalmi csoporttal, körrel találkozhatunk, melyekre több-kevesebb joggal alkalmazható az irodalmi műhely pozitív töltetű minősítése. Irodalmi műhelynek nevezhető tehát minden olyan íróközösség, amelynek tagjai többé-kevésbé azonosulnak törekvéseikben, stílusukban, akik valamiféle kitüntetett helyet foglalnak el, vagy töltenek be az irodalmi életben, akikhez tartozni rangot, elismerést, netán hatalmat jelent – sőt, az irodalmi műhelyek köré szerveződő komoly kritikusi, irodalomtörténészi munka nyomán olykor az irodalmi kánonba való könnyű bejutást is. Az ilyen irodalmi csoportok értékelése aztán bekerül az iskolai tananyagba, s ezen műhelyek vezető tagjainak művei lesznek alapolvasmányaink. Még e körök kisebb alkotói, háttér-emberei is nagy reménnyel pályáznak valamiféle halhatatlanságra, nevük, munkásságuk azért lesz ismertebb más, hozzájuk hasonló tehetségű, de műhelyen kívüli pályatársaikénál, mert ők szekundánsok voltak Kazinczy irodalmi küzdelmeinél, benne voltak a Tízek Társaságában, publikálhattak az Aurorában, a Hétben vagy a Nyugatban, gyakran szerkesztőbizottságokban is feltűntek, aktív résztvevői voltak a Kisfaludy Társaság üléseinek, ott voltak a pályázatok zsűrijében, az írói segélyegyletek vezérkarában, az egyetemi katedrákon stb. Tudjuk: az irodalmi céhbe bekerülők általában sokkal könnyebben és gyorsabban jutnak megjelenési fórumhoz, ismertséghez, kritikai értékeléshez, mint azok az alkotók, akik valamilyen oknál fogva kimaradnak e műhelyekből. Miért? Az okok nagyon sokfélék lehetnek. Az ilyen kívülállók sokszor távol élnek az irodalmi körök központjától. Vagy társadalmi helyzetük eltér a csoport tagjainak társadalmi helyzetétől: rosszabb náluk, avagy épp sokkal magasabb pozícióban vannak a „műhelyek” munkásainál, megélhetésük független az irodalmi élettől. Talán a legfontosabb ok, hogy lelki alkatuk, habitusuk, gátlásaik miatt az adott műhely hangadói amatőröknek, laikusoknak hiszik és látják őket – és ezért sem a céhbe nem vétetnek fel teljes jogú tagként, sem tehetségük el- és felismerése nem történik meg korukban.
 
czobel_minka.jpg
A fiatal Czóbel Minka
 
A legjobb példa, hogy milyen nehéz áttörni a falakat azoknak, akiket koruk műhelyei alig vagy egyáltalán nem ismertek el, Czóbel Minka költészete. Vázlatomban szeretném az irodalmi műhelyek felelősségét felvetni, s bemutatni, hogy az irodalmi élet polgári megszerveződése óta az irodalmi műhelyek, körök olykor, bizonyos tekintetben, inkább kasztok, néha talán még klikkek is, melyek nem csak teret, fényt, rangot adnak a kor irodalmának, de korlátokat is állítanak, s kicsinyes érdekeik, gyarlóságaik meghamisítják néhány nagy tehetségű kívülálló értékeit, s akadályozzák bekerülésüket a kánonba.
A

czobelm_erdo.jpg

 legjobb igazolása az outsider-lét veszélyeinek Czóbel Minka meg­ismerésének és elismerésének, mondhatnánk úgyis: lassú és felemás felfedezésének története. A századforduló jelentős költője nemcsak alkotói virágkorában, 1890 és 1914 között, de hosszú élete során, az utolsó kötet megjelenése utáni három évtizedben sem jutott olyan elismeréshez, mint Madách Imre vagy Katona József, akiknek halála után egy-egy művük biztosította a helyet a nemzeti irodalom pan­theonjában. (Persze, a teljes életmű esetükben is méltatlanul homályban maradt.). Czóbel Minka utolsó, legjelentősebb verseskötetének, Az erdő hangjának megjelenése után 57 év telik el, míg megszületik róla az első alaposabb értékelés, elemzés[2]. További három év múlva lát csak napvilágot eredeti, a könyvtárakban is alig fellelhető köteteiből egy új – túl szigorúan – válogatott verseskötet, Boszorkány-dalok címmel[3]. Majd újabb három év elteltével, 1977-ben adják ki Weöres Sándor különös irodalomtörténetét, a Három veréb hat szemmel című különleges szöveggyűjteményt[4], amelyben végre végérvé­nyesen kimondatott, hogy erről a költőnőről igazságtalanul és szűk látókörűen ítélkezett kora, de méltatlanul nem vettek róla tudomást még nagyon sokáig az elkövetkező időszakok ítészei sem. És bár egyre többet olvashatunk, hallhatunk az elmúlt három évtizedben erről a „a verselő vidéki úriasszonnyá devalvált szoknyás poéta-lángész”-ről[5], műveinek új megjelentetését, széleskörű olvasásának, megismerésének lehetőségét változatlanul nem tartják sürgősnek sem a kiadók, sem a tudomány[6].
Természetesen Czóbel Minka is vágyott arra, hogy az irodalmi körök befogadják. Milyen büszkén vall öregkorában arról, hogy Jókai kitüntető figyelemmel fogadta, „koccintott velem s »kedves kis kollégámnak« nevezett[7]. Írói pályája első néhány évében barátsága Justh Zsigmonddal még megadott számára valamiféle kötődést, éltető kapcsolódást az irodalmi világhoz – de barátját, Justhot sem fogadta be igazán az írótársadalom, hisz nemcsak a konzervatív írók, kritikusok támadták (mint pl. Rákosi Jenő vagy Herczeg Ferenc), de barátai is hermetikus életidegenségéről írtak (pl. Palágyi Lajos)[8]. Ez a barátság, amelynek révén a századvégen talán még figyelnek Czóbel Minkára – igazi elismerést ugyan nem kap, de legalább írnak róla a Hét-ben[9], nem kisebb kritikus, mint Ignotus.

czobel_szobor_anarcs.jpg

Később, Justh halála után már ilyen költő-barátság sem adatik meg számára: az a baráti-családi kör, amelyben él, nem pótolhatja sem egy irodalmi műhely segítségét, figyelmét, de még egy olyan irodalmi barátságot sem, mint amilyen Justh Zsigmondhoz kötötte. 1895-től a fokozatos elmagányosodás, az irodalmi kapcsolatok lazulása, lassú elhalása sújtja. Még van egy szűk, a művészetet értő, művelő társaság körülötte: a festőnő-barátnő-társalkodónő Büttner Helén, a kiváló festő, báró Mednyánszky László, filozófus bátyjának sógora, vagy az a Szikra néven írogató, Minka által irodalmi téren istápolt, támogatott fiatal arisztokrata hölgy[10], akivel levelezésük tartalmas barátságot alakít ki. Még 1901-ben akad kiadó, amelyik megtiszteli azzal, hogy válogatott verseskötet ad ki tőle, Endrődi Sándor válogatásában az Athenaeum megjelenteti a Kakukfüvek c. kötetét. Még sokat utazik, Párizsba, Bécsbe, Pestre, kiállításokat tekint meg. De a komoly, nagyobb lapok már nem kérnek tőle verset, legfeljebb úti beszámolóit, tárcáit közlik. Verseit már csak nőegyletek, alkalmi irodalmi társulások várják, kérészéletű, jelentéktelen orgánumok közlik. Pedig épp a huszadik századra érik be művészete igazán, a század első 15 évében látnak napvilágot leginkább figyelemre méltó művei: verses drámája, a Donna Juanna (1900), két utolsó verseskötete, az Opálok (1903) és Az erdő hangja (1914), valamint Pókhálók (1906) c. prózakötete. Ám a magyar szecesszió legszebb irodalmi alkotásait a korban észre sem vették szinte.
Az érdektelenség egyik oka kétségtelenül a költőnő munkásságának egyenetlensége: míg Száz szál gyertya c. verséből Fráter Loránd magyar nótát[11] írt, utolsó kötetének Tükrökről, szobákról c. ciklusáról, főleg annak egy rövid, háromstrófás részletéről elismerő elemzések sora[12] született az utóbbi évtizedekben. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az említett elemzők a teljes szövegkiadás hiánya miatt talán önállónak vették az említett verset, holott az csak egy nagy versciklus – Tükrökről, szobákról – kisciklusának, a X-XIV. verseket magába záró A régi háznak címnélküli XIII. darabja! Tehát úgy elemeznek egy verset, hogy a Czóbel-válogatásokban kiemelt zseniális részletről mint önálló műről beszélnek.)  A kezdetek konzervatív népiességéből kinövő modern törekvéseit a költészetben, szecessziós és impresszionista hangulatait, merész újításainak jelentőségét nem ismerték fel, a vágytalan boldogság költőjét[13], érdeklődését a buddhizmus iránt nem tudták befogadni a kor magyar művészetébe: sem a konzervatív oldal, sem a modern, új dalokat zengő művészek. A 35 évesen az irodalomba érkező vénkisasszony szokatlan jelenség lehetett. Ám kívül rekedésének, visszhangtalanságának nemcsak társadalmi helyzete: a vidéki birtokos élet, nemcsak egy lírikushoz képest szokatlan késői indulása és még későbbi kivirágzása, s nemcsak nő-volta lehetett az oka. A fő ok – ha összevetjük két másik nagy kívülállóval, Katona Józseffel és Madách Imrével –, hogy velük szemben Czóbel Minka sohasem került egy olyan rangos irodalmi műhely közelébe, mint Katona József került színházi „delectáns actor”-kodásával, vagy ahová Madách Imre jutott Arany János és körének pártfogásával. Irodalmi pályáján sohasem kapott sem komoly hivatalos elismerést, sem támogatást törekvéseihez. Neki csak a konzervatív, felületes Petőfi Társaság tagsága maradt, Justh halála után Pekár Gyula[14] barátsága, s Herczeg Ferenc[15] kézcsókja.
1915-től gyakorlatilag lezárul Czóbel Minka írói, költői pályája: kötete, sem prózai, sem verses nem jelenik meg többé. Nem tudjuk, végképp elveszett-e a háború zűrzavaraiban két doboznyi kézirata, köztük egy hat évig formált, írt önéletrajzi ihletésű nagy regénye. Létéről és eltűnéséről egy nyíregyházi felolvasásán[16] vall. Nem tudjuk, mi lett a sorsa az 1929-ben kiadni szándékozott és a kiadó által visszautasított regénye kéziratának[17] sem. A Szu munkája című műve ugyanúgy ismeretlen és kiadatlan maradt, mint Báthory Erzsébet c. tragédiája vagy Sárkánydalok c. verseskötete[18]. Szepesi Attila is hiába írt egy rajongó méltatást a Holmi-ban korai regényéről, A két arany hajszál-ról, nem lelkesített fel egyetlen kiadót sem, hogy újraélessze, kiadja ezt a tündéri mese-/?/, és kaland-/?/ vagy ifjúsági-történelmi regényt[19]. De nincs tudomásom arról sem, hogy valaki elővette volna és beszámolt volna, netalántán a kiadás tervéig is elmerészkedett volna A fekete lovas című regény, e folytatásokban megjelent érdekfeszítő olvasmány feltámasztása érdekében[20]. Pedig ez a cím azonos egyik leghíresebb, legérdekesebb versének címével...[21] (Az érdekes nem számíthat sokra mai gazdasági érdekek mentén szerveződő világunkban...) Nem gyűjtötte össze még pontosan senki 1914 utáni folyóirat-publikációit – noha ezek száma egyre ritkább lett, de még írt. (A teljes gyűjtés még a verses művek esetében is nagyon sok olyan folyóiratszám felkutatását jelentené, melyekre e kötet szerkesztőjének sem volt módja és lehetősége – ezért is adta az összegyűjtött, s nem az összes versei címet ennek a kiadásnak.) Czóbel Minka naplója és levelezése is érdemes lenne teljes kiadásra, noha ezek természetesen tükrözik elmagányosodását, művészi kapcsolatainak elhalását[22]. Milyen lehetett Az ember tragédiája német fordítása, amelyet Czóbel Minka állítólag Detlew von Liliencron számára készített[23]?
Ha ez a sok rejtőzködő vagy elveszett Czóbel Minka-vers, regény, műfordítás is közkinccsé válna, talán még több okunk lenne arra, hogy sajnáljuk jelenlegi bizonytalan és felemás megítélését: a költőnő ugyan már kikerült a feledés homályából, de még igen messze van egy, az életművének alapos ismeretén nyugvó, tényleges rehabilitációtól.
 
0__czobel_minka.jpg
Czóbel Minka
 
Ezt a rehabilitációt szeretné elősegíteni és megkönnyíteni ennek az írásnak a szerzője, amikor az utolsó nagy Czóbel-kötet kiadásának centenáriumán, a 2014. évben ki akarja adni a költőnő összegyűjtött verseit, hiszen ezekhez ma már gyakran csak könyvtárközi kölcsönzéssel juthatunk hozzá. Talán sokan felfedezik (és újra értékelhetik) maguknak ezt az irodalmi népiességet megújító, szimbolista, impresszionista jegyeket is mutató, sokszínű szecessziós költészetet. Előzetesként és ráhangolóként a SzegediLap minden hónapban közread néhány Czóbel-verset…
Befejezésül csak annyit: az irodalmi műhelyeknek – legyen ez folyóirat, irodalmi iskola, társaság, szervezet, baráti kör – nyitottnak, érdeklődőnek kell lenni, vezető képviselőiknek nagy empátiával kell rendelkezni, amikor ajtajukon kopogtatnak a bekerülni vágyók, az új tehetségek. Az irodalmi műhelyek persze számos dilettánst, vagy középszerű tehetséget is vonzanak, mindenkit nem fogadhatnak be. De óriási a felelősségük abban, hogy felismerjék az ígéreteseket, hogy meglássák az oroszlánkörmöket. Az itt bemutatott verses életműről hiszem, hogy érdemes megismerni, s hogy ez az életmű annak ellenére utat tör magának a magyar irodalom feledéstől megmentendő értékei közé, hogy az elmúlt évszázad irodalmi közösségei alig, vagy szinte egyáltalán nem segítették pályáján. Czóbel Minka sorsa modellértékű, s vajon hány hozzá hasonló tehetség kallódik el halkan, félve kopogtatva korunk iránymutatónak tekintett irodalmi műhelyeinek kapuin? Remélem, hogy a ma kirekesztettei kevesebbszer érezhetik át a Czóbel Minka híres versének[24], Az üvegfal-nak élethelyzetét.
 
 
 
Jegyzetek


[1]   Szegedy-Maszák Mihály: A bizony/talan/ság ábrándja: kánonképződés a posztmodern korban. In: „Minta a szőnyegen”. Balassi Kiadó, Bp. 1995
[2]   Az utolsó verseskötet 1914-ben, az első átfogóbb értékelés 1971-ben jelent meg. (Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Justh Zsigmond és Czóbel Minka népiessége. Akadémiai Kiadó, Bp. 1971. – a Czóbel Minkát bemutató rész a 106-164. lapon.)
[3]   1974-ben adta ki a Szépirodalmi Kiadó a kötetet, Weöres Sándor elő- és Pór Péter utószavával. Sajnos, ez a válogatás meglehetősen szűkre szabott, mintegy hetedét, 80 költeményt közölt csak a Czóbel-kötetekben megjelent 544-ből. Erénye viszont a kötetnek, hogy beválogatta a költőnő különös, izgalmasan érdekes drámai költeményét, az 1900-ban megjelent Donna Juanná-t is.
[4]   A kötet alcíme: Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, magyarázó jegyzetekkel és utószóval ellátta Weöres Sándor. A szöveggyűjteménynek talán legfontosabb „felfedezése” Czóbel Minka, akinek költészete felfedezőjére is nagy hatással van. A költőnőnek meghatározó szerepe lehetett Weöres nagy sikerű Pszyché c. kötete megszületésében. Ld. még a 7. sz. jegyzetet!
[5]   Szepesi Attila: Az anarcsi boszorkány. Czóbel Minka varázslásai. In. Kortárs, 1999. 6. sz.
[6]   Egyetlen üdítő kivétel: a Millenniumi Könyvtár sorozatban, 2000-ben megjelent novelláskötete, a Pókhálók. (Jelenkor Kiadó, Pécs.)
[7]   A visszaemlékezés címe: Bajza u. 21. – Koszorú, 1939. 3. sz.
[8]   Justh is „outsider” – a témáról részletesebben ld. Pór Péter monográfiáját a 31. lapon! (Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Justh Zsigmond és Czóbel Minka népiessége. Akadémiai Kiadó, Bp. 1971. – a Czóbel Minkát bemutató rész a 106-164. lapon.)
[9]   Maya c. kötetéről 1893-ban (I. 15-16.) a Fehér dalok-ról 1894-ben (I. 62.) közöl a Hét ismertetőt, Ignotus tollából.
[10]  Teleki Sándorné Kende Juliskáról, az országgyűlés elnökének feleségéről van szó. (A levelezésükről és kapcsolatukról ld. Margócsy István: Egy régi udvarház utolsó gazdái c. levéltári szöveggyűjteményét a 156. oldaltól. Nyíregyháza, 1988.)
[11]  Az előző jegyzetben említett szöveggyűjtemény idézi Czóbel Minka Justh Zsigmondnak írt levelét: „...egy kis huszárhadnagy prímázott. Ha ezt hallhatta volna! Mi a Forgách István játékán tul fátyolos, visszatartott, azt ugyan kipótolta tulzásokkal ennek a gyereknek a hegedüje. Soha ilyen őrült temperamentumot...” – 150. (A huszárhadnagy a nótaköltő Fráter Loránd.)
[12]  Idézett mű 8. /Pór Péter/, Danyi Magdolna: Czóbel Minka, Újvidék, 1980., S. Varga Pál: A vágytalan boldogság költője, Itk 1994. 1. sz. stb.
[13]  A minősítést az előző jegyzetben említett S. Varga-tanulmány emelte címül, az idézet a költő Altató  c. versének záró strófájára utal:  A teljes boldog földi lét / Virágba van, / S a szív oly boldog, oly nyugodt, / Mert vágytalan.
[14]  Pekár Gyula (1867-1937), 1920-tól haláláig a Petőfi Társaság elnöke. Czóbelék az 1890-es évektől ismerik, hisz Pekár kedvelt tagja a nagyőri művésztársaságnak (Nagyőr – Czóbel Istvánnak, Minka bátyjának és feleségének, báró Mednyánszky Margitnak lakhelye). Pekártól politikai nézetei, megalkuvásai, a 20-as évek irredenta szemlélete miatt szokás volt mindenféle irodalmi értéket elvitatni, Pór Péter említett monográfiájának egy jegyzetében már 1971-ben (ld. idézett mű 8.) tiltakozott ez ellen:  „nem egészen jogos, hogy az új irodalomtörténet is csak ingerült jelzőket vet el itt-ott róla, s valami ördögi »fabricator doli«-t láttat benne.”– 39. l.
[15]  A költőnő nem kedvelte az „írófejedelmet” – ám a Petőfi Társaság legalább formálisan számon tartotta. 1943. márc. 12-én felköszöntötték, tiszteleti taggá választották Minkát. Sokat elárul a korról naplójegyzetének néhány mondata: „...Herczeg Ferenc mellett ülök, másik oldalamon Pap Károly. Herczegen tul Kállay, szemben Havas, és Herczeggel szemben Kornis Gyula, az elnök. Kedélyes és jó ebéd, Herczeg ad nekem hus- és zsirjegyet. – Litteraturán kivül beszélünk még malacokról stb. Jönnek a felköszöntők: éltetik Horthyt, majd az uj tagokat, engem is, – mint tiszteleti tagot, felköszöntenek. Én versben felelek. Megéljeneznek, Herczeg kezet csókol, Kornis jön, körül a hosszu asztalon, gratulálni.” (Ld. Margócsy István: Egy régi udvarház utolsó gazdái c. levéltári szöveg­gyűjteményét! Nyíregyháza, 1988. – 309.)
[16]  1922. márc. 25-én, a nyíregyházi Bessenyei Körben tartja Minka Az elveszett doboz c. felolvasását. A visszaemlékezést kissé rövidítve közölte Tidrenczel Sándor Cz. M. vallomása címmel az Itk 1978. 4. számában. A kihagyások oka: a költőnő negatív politikai beállítottságáról árulkodó részletek nem közölhetőek. Szerencsére Margócsy levéltári dokumentum-gyüjteményében a teljes szöveg olvasható (i.m. 15.  – 248-251.) Egy jellegzetes részlet, dőlt betűvel az Itk-ban kihagyott szöveg: „Aztán? – vége – nincs tovább. Kommunisták pipára gyyujtottak vele? Az oláhok pakolták-e bele a rablott szalonnát? Nem tudom.”
[17]  1929. máj. 21-én nyugtázza a kiadó a regény kéziratának kézhez vételét és közli a visszautasítást. Máj. 28-án már ezt írják: Tisztelettel van szerencsénk szives tudomására hozni, hogy a Szu munkája cimü nb. kéziratát a mai napon ajánlva postára adtuk. (I. m. 15. – 267.)
[18]  Kis Margit: Czóbel Minka. Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal- 1980. – Cz. M. szóbeli közlését idézi a szerző a 36. és a 233-234. lapon.
[19]  Szepesi Attila: Találtam egy könyvet. A Cédruspalota. In: Holmi, 2000. 2. sz.
[20]  Kis Margit közlése szerint (idézett mű 18. – 163. l.) a Budapesti Hírlapnak írta.
[21]  A verset elemzi Danyi Magdolna dolgozatának 27-28. oldalán. (~: Cz. M., Újvidék, 1980.) A prózavers érdekessége, hogy szövegét a szerző A két arany hajszál c. regényének első fejezetéből vette, olykor szó szerint vágta ki, s csupán verssorokra tördelte.
[22]  Ebből a naplóból és levelezésből sokat kiválogat Margócsy József. (Idézett mű 15.) Sajnos, a levéltári kiadvány mindössze 300 példányban jelent meg, így igen nehezen hozzáférhető.
[23]  Idézett mű 18. – 163.
[24]  Az üvegfal. Megjelent A virradat dalai c. kötetben. (Bp., 1896. – 178.)  
 
 
 
benek.jpgBene Kálmán 1947-ben született Kiskunhalason, 1957 és 1971, majd 1983 és 1999 között élt Szegeden, 1999-től a Szeged melletti Deszken lakik. A József Attila Tudományegyetem magyar-német szakán végzett 1971-ben, 1973-ban doktorált, PhD-értekezését 1997-ben védte meg. 1988-tól a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Tanszékének oktatója, majd tanszékvezetője. Az SZTE JGYPK Tanítóképző Intézet Magyar Szakcsoportjának főiskolai tanáraként vonult nyugdíjba. Számos tanulmány, több tankönyv és segédkönyv szerzője. A Vajda János kritikai kiadás XI. kötetének (Színibírálatok és színházi tárgyú glosszák) és a Madách Irodalmi Társaság által megjelentetett Madách összes művei több kötetének szerkesztője. 2007-ben Madách-díjjal tüntették ki.