„Továbblépés van”
7 kérdés Székelyhidi Zsolthoz
Székelyhidi Zsolt költő, zenész, performer, a 2011 szeptemberében megjelent Szeged effekt antológia szerzője, de a Spanyolnátha folyóirat szerkesztőjeként is számos ponton (számos szerzőn keresztül) kapcsolódik a városhoz. Ezúttal őt kérdeztük irodalomról, folyóiratról, tervekről…
SzegediLap: Székelyhidi Zsolt a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztő-helyettese, egyszersmind költő, zenész és performer, aki a vizuális művészetekkel sem áll hadilábon. Ha csak egyetlen szót lenne szabad használnod bemutatkozáskor, mi lenne az és miért?
Székelyhidi Zsolt: A legtöbb szál – úgy tűnik – az irodalomhoz köt. A zene örök második és minden más csak ezek után. Az irodalmon belül talán a költészet, akkor hát egy szóban: költő. Ahogy telnek az évek, egyébként is csendesedik az ember, emiatt mindenképpen rangsorolnia kell, a pihenésidő növekszik, oda meg bekéredzkedik a filmnézés, olvasás, de – ha úgy veszem – a főmunkaidő után már mindenhez „este van”, napi nyolc órát pedig (bár panaszkodni nincs miért) nem az irodalomnak, nem a művészetnek élek. Ez sem igaz persze teljesen, hiszen számítógépes közegben dolgozom, így „két munka között” alkalmat keríthetek akár egy-egy blogbejegyzés, szöveg megírására, a Spanyolnátha következő fejlécének kiagyalására vagy épp az SPN Klubunk soron következő eseményéhez a felkészülésre.SzegediLap: A Spanyolnáthával és azon kívül is számos irodalmi-zenei-művészeti esemény szervezője, résztvevője vagy. Tapasztalataid szerint ezek a rendezvények mennyire képesek testközelbe hozni a művészetet, van-e, vagy egyáltalán: kell-e, hogy legyen szemléletformáló hatásuk?
Székelyhidi Zsolt: A Spanyolnátha egyféle szerelem, így nem csak a lapszerkesztéssel vagy általában véve a működésével játszik nagy szerepet a mindennapokban, de egyfajta életformát feltételez, nyugodtan mondhatom, az egész szerkesztőségtől. A budapesti spanyolos csapattal s főleg Berka Attilával szinte állandóan törjük a fejünket, mikkel lehetne – hogy a kérdést idézzem – testközelbe hozni az irodalmat. Így jött létre többek közt a pesti Lokál kávézóban kétheti rendszerességgel működő SPN Klub is és ezért igyekszünk minden felkérésnek, részvételnek eleget tenni. A kocsmairodalom manapság igencsak jól működik Budapesten, az irodalomszeretők mellett a sörért, kávéért betérők is kapnak, kaphatnak ízelítőt a felolvasott művekből, még ha úgy is döntenek, hogy inkább beszélgetnek, alapvetően pozitív hangulatban távoznak, hiszen „belecsöppentek a kultúrába”, ugyanakkor nem akarjuk rájuk erőltetni magunkat, nem kell csendben végigülniük az előadást, mehetnek a pulthoz, foglalkozhatnak egymással stb. Másodjára – ezt többektől hallottam – mégis keresik az alkalmat, elhozzák barátnőjüket stb. Mindenképp hat ez az emberre, ez az életközeliség, a művészet ilyen tálalása, és jó irányba hat, erről meg vagyok győződve.
SzegediLap: Különböző művészeti ágakban mozogsz otthonosan, s egy-egy művészeten belül is több műfajban kipróbáltad magad. Ezt a sokoldalúságot áldásnak vagy átoknak érzed inkább? Kiegészítik egymást a Székelyhidi Zsoltok, vagy olykor inkább küzdenek egymással?
Székelyhidi Zsolt: A küzdelem jelen van, de évek távlatában lehet igazán „kivenni”, mikor melyik ágat éreztem inkább erősebbnek, húzóbbnak. Volt egy időszak, amikor csak a zenére koncentráltam és szinte alig írtam. Most épp azt jelenthetem ki határozottan: fejhossznyival győzött az irodalom, ami valójában annyit tesz, hogy a művészetre fordítható maximum idő javarésze írásra, szerkesztésre és általában az SPN-re (lásd: Spanyolnátha) fordul, a továbbiakban következik a zene, mármint a zenélés és – ha akad még – jöhet a befogadói rész (olvasás, elemzés, felzárkózás), valamint újabb, sok időt kívánó szenvedélyem, a film.
SzegediLap: A Kossuth Kiadó science fiction regénypályázatán első díjat nyert regényed, a Zöllner Marcell illusztrációival megjelent Jega Jade – Háborúban született bevallottan egy saga első darabja. Úgy tűnik, hosszú évekre előre tervezel. Meddig látod magadban Jega Jade sorsát?
Székelyhidi Zsolt: Jade egy remek időszakban született, amikor alkotópárosként szinte tökéletes összhangban tudtunk dolgozni Marcival. Ennek az időszaknak aztán így, ebben a formában vége lett, vagy inkább átformálódott: most épp együtt zenélünk a Sepoq zenekarban, ő énekesként, én billentyűsként. Engem egyébként is más kezdett mozgatni, minthogy az a fajta írói mód, -viszony, amit Jega történetének megírása jelentett, szintetizálódott bennem, és azóta is folyton mássá-alakulóban van. (Megérett, túlérett?) A Jega Jade többkötetes nagy műnek indult, és el is tudom képzelni, hogy továbbírom majd, talán nemsokára, de szövegileg teljesen másban látom már a folytatását. Mostanság nagyon rövid szövegversekkel foglalkozom, azokat érzem száz százalékban megírhatónak. Második éve működik a vakszöveg (http://vakszöveg.hu/ így, ö-vel) című blogunk egy fotós barátommal, Zolkóval. Ott közlöm rendszeresen az ilyen, naplószerű, ám sokszor inkább a vershez közelálló apróságokat. – Szóval egy amolyan, csillagok felett átívelő, nagy művet pont ezért (vagy ezért is) teljesen más szemszögből, másként folytatnék. A fantasztikumtól eltávolodva, naplószerűen... S ezek a momentumok állnának össze majd újból egy regénnyé... talán. Vagy lehetne képregény is akár.SzegediLap: Nem csak regényíróként, de költőként is szembeötlően koherens az eddigi életműved, nekem úgy tűnik, összefüggésekben, távlatokban gondolkodsz. Fogalmazhatnék úgy is, hogy építkezel. Jól érzem a tervezettséget a tetteid mögött?
Székelyhidi Zsolt: Saját magamhoz képest síkban, térben, valahogy sikerül mindig elmozdulnom. Mivel nem bírok ugyanazzal foglalkozni hosszú évekig, keresem a kiutat. Ez most is így működik. Első verskötetemkor az avantgárddal szembesültem, amikor Vass Tibort és általa Papp Tibort, Nagy Pált, Alpárt és a Magyar Műhelyhez akkor közelálló művészkört megismertem. Utána ugrásként jött egy zenei projekt, majd hét év múlva visszacsöppentem az írásba. Sok mindent másképp láttam, éltem át a zene miatt és persze öregedtem is valamicskét. Akkor jött egy „átmeneti” kötet, a Zajtalanítás, megértetve velem is ezt a változtatási kényszert. A legutóbbi, „Zsírsátán-kötet” mindenképp egy szembesülés és egyben szembeállítás. Magamat ütköztetem sokféle módon, többek közt a saját ’90-es éveimmel, a saját avantgárdommal, (érték)ítéletemmel stb. Ezután nem jöhet újra az, ami addig volt. Továbblépés van.
SzegediLap: A Spanyolnátha az idei esztendőtől kéthavonta jelenik meg. Ez nyilván több időt és energiát kíván a szerkesztőktől. Életednek mekkora hányadát tölti ki a folyóirat?
Székelyhidi Zsolt: A Spanyolnátha, ahogy az elején mondtam is, életszemlélet, egy alkotási folyamat, egy alkotókör is, egy közösség. Nem foglalkozom jóval többet vele, mint eddig, de kevesebbet sem. Valamiképp mindig a fejemben jár.
SzegediLap: Legutóbbi köteted egy verseskönyv, de kisprózákkal is sűrűn jelentkezel folyóiratokban. A Jega Jade is folytatásért kiállt. Körvonalazódik-e már a következő Székelyhidi-könyv?
Székelyhidi Zsolt: A kisprózák valójában a vakszövegben értelmet nyerő szövegversek nyúlványai. Új verseskötetemben az űrbe készülök, ez valójában egy nehéz és szép folyamat. Távolságot kell nyernem: Zsírsátántól is, régi szövegeimtől is, Jega Jade-től is el kell szakadjak. Onnan fentről, később, milyen jó lesz majd végre visszatérni hozzájuk. Világlátottan.