Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Nemes Nagy Ágnes költészete – nekem – megunhatatlan.”
7 kérdés Hernádi Máriához
 
Hernádi Mária a Szegedi Hittudományi Főiskolán szerzett hittanári diplomát 1999-ben, 2000-ben végzett a szegedi JATE magyar, 2009-ben pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakán. 2002 és 2007 között a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, a Modern Magyar Irodalom Tanszéken, 2002 és 2006 között az SZTE JGYPK Magyar Irodalom Tanszékén oktatott. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának docense. 2005-ben szerezte meg phD-fokozatát. A névre szóló állomás című, Nemes Nagy Ágnes prózakölteményeit vizsgáló könyvét 2012-ben a Szent István Társulat jelentette meg.
 
SzegediLap: Az idén a második kötettel jelentkeztél, amely, csakúgy, mint az első, Nemes Nagy Ágnes költészetét boncolgatja. Hogyan fedezted fel Nemes Nagy Ágnest és mióta foglalkozol az életművével?
 
drhernadimaria_0.jpgHernádi Mária: Kereken tíz éve. Éjszakai tölgyfa című versét egy barátnőm mutatta évekkel korábban, a Fák című verssel való találkozás még régebbi, de tudományos szinten 2002 óra foglalkozom vele. Egy Martin Buber filozófiájával foglalkozó PhD-szemináriumon merült fel bennem a gondolat, hogy a buberi, ún. „Én-Te viszony” kulcs lehet az Éjszakai tölgyfa különös találkozásának értelmezéséhez. A szemináriumra íródott dolgozatból nőtt ki aztán az első könyvem, az Egy találkozás története – kiderült ugyanis, hogy a viszony, a találkozás, a dialógus Nemes Nagy Ágnesnál poétikai őselv – nemcsak a vizsgált versben, hanem a teljes költészet vonatkozásában is.
 
SzegediLap: A névre szóló állomás lapjain Nemes Nagy Ágnes prózakölteményeit vizsgálod. Az elterjedt, a köztudatba beágyazott prózavers kifejezés helyett mindvégig következetesen a prózaköltemény szót használod. Miért?
 
Hernádi Mária: Mert pontosabb. A „prózaköltemény” mint műfaji elnevezés (a francia „poème en prose” magyar megfelelője) világosan kifejezi, hogy prózaformában megjelenő lírai alkotásokra vonatkozik. Ezzel szemben a „prózavers” kifejezésünk megtévesztő. Egyrészt azért, mert csak a szövegformára nézve ad információt, a műfajra (és műnemre) nézve nem, s ráadásul két, egymásnak ellentmondó formai kategóriát kapcsol egybe. Másrészt azért, mert azt a látszatot kelti, hogy a prózaköltemény: vers. Márpedig ha a vers minimum feltételének a sorképzést (tehát nem a nyomdai szövegtükör, hanem a költő által meghatározott hosszúságú sort) tekintjük, akkor ez nyilvánvalóan nem igaz.
 
SzegediLap: Miben hozott újat Nemes Nagy Ágnes a prózaköltemény műfajában?
 
Hernádi Mária: Az az igazán új, ahogy Nemes Nagy Ágnes ezt a műfajt „használja”, amire „kell neki”. Ő, aki egyébként a kötött versformák igazán „profi” elméleti és gyakorlati szakembere, lemond a kötött versformáról azért, hogy létrehozzon egy újfajta élőbeszédszerűséget a költészetben, amelyben szövegalkotó szerepbe kerül a számára korábban is fontos dialógus. Ugyanakkor ezek a szövegek „filozofikus” lírája csúcspontjának is tekinthetők: a lehető legegyszerűbben beszél bennük a lehető legbonyolultabb ismeretelméleti és lételméleti kérdésekről. Ráadásul úgy beszél ezekről, hogy az élőbeszédszerűség és a gondolati tartalom nem megy a lírai nyelv korábbi sűrítettségének, képszerűségének, plaszticitásának a rovására. A prózaköltemények a Nemes Nagy költészet utolsó szakaszában jelennek meg: igazi „létösszegző” szövegek, de olyan értelemben is, hogy minden, ami Nemes Nagy Ágnes korábbi költészetének erőssége, jellegzetessége volt, az itt összegződik. Ha pedig külön-külön nézzük az egyes prózakölteményeket, látnivaló, hogy mindegyik másféle módon hoz újat: a műfajjal való költői kísérlet egy-egy autonóm útvonalának is tekinthető valamennyi.
 

a_nevre_szolo_allomas.jpg

 
SzegediLap: Hová helyezed Nemes Nagy Ágnes költészetében a prózakölteményeket: a perifériára, a középpontba, esetleg a csúcsra?
 
Hernádi Mária: A kései költészeten belül mindenképpen központi szerepet töltenek be. A költő a saját kezűleg sajtó alá rendezett utolsó kötetekben mindig az adott ciklus középpontjában helyezte el a prózaköltemények egyre gyarapodó blokkját: nyilvánvaló tehát, hogy ő maga kitüntetett szerepet szánt nekik. Egy pályaudvar átalakítása – ez a ciklus címe, amelyben ezek a szövegek megjelennek. A cím is jelzi, hogy valamiféle poétikai, beszédmódbeli változásról, alakulásról, fordulatról van szó (ahogy korábban ugyanezt az 1967-es Napforduló kötet címe is mutatta) – ez utal a prózakölteménnyel való műfaji kísérletre is. A kísérlet mindenképpen sikeres: a prózaköltemények a maguk műfaji terében hozzák azt a minőséget, azt a költői „magaslatot”, amit Nemes Nagy korábbi lírájában megszoktunk. Azt, hogy „csúcspont”, azért nem mondanám, mert ezzel alacsonyabbra helyezném a korábbi költészet teljesítményét. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy a prózaköltemények – több korábbi „csúcs” után – Nemes Nagy Ágnes költészetének egyik csúcspontját jelentik – időben az utolsót.
 
SzegediLap: Első köteted, az Egy találkozás története és A névre szóló állomás között hét esztendő telt el. Nemes Nagy Ágnes költészete töltötte ki ezt az időt vagy másra is jutott belőle?
 
Hernádi Mária: Elsősorban a tanítással foglalkoztam, az óráimra készültem ebben a hét évben, s persze mellette, ahogy az időm engedte, folyamatosan dolgoztam a készülő könyvön. Ha csak a könyvírás lett volna a dolgom, biztosan hamarabb elkészül A névre szóló állomás. Mégis jobb volt így, hogy hét évet szántam rá, mert így több idő jutott magára az érlelődésre is – ez pedig, azt hiszem, nem ártott meg a könyvnek.
 
SzegediLap: Nemes Nagy Ágnessel kapcsolatos gondolataidat, kutatásaidat két könyvben összegezted. Ezzel lezárult benned a költőnő életművének vizsgálata, vagy ez egy életre szóló feladat?
 

nemes_nagy_agnes.jpg

Nemes Nagy Ágnes
 
Hernádi Mária: Nem zárult le semmiképpen. Nehéz előre jósolni, de úgy tűnik, ez tényleg egy életre szóló „találkozás” a számomra. Nemes Nagy Ágnes költészete – nekem – megunhatatlan. Annyira gazdag, rétegzett és mély, hogy minden új olvasat új szempontokat, új összefüggéseket tár fel.
 
SzegediLap: Ottlik és Pilinszky művészete is régóta érdekel. Alakul-e Ottlikról vagy Pilinszkyről Hernádi-kötet?
 
Hernádi Mária: Ottlikról sokat írtam, talán egyszer majd lesz belőle kötet, ha eljön az ideje. Pilinszkyvel jóval régebbi a találkozásom, mint Ottlikkal vagy Nemes Nagy Ágnessal, mégis hármójuk közül róla írtam a legkevesebbet – akkor is inkább a regénytöredékeiről, drámáiról. Ez is mutatja, hogy számomra a költészetéről a legnehezebb megszólalni – talán mert túlságosan régóta „együtt élek” ezekkel a versekkel, s ez a fajta személyes érintettség, közelség valahogy más, mint amikor Ottlik regényekkel vagy Nemes Nagy Ágnes versekkel él együtt az ember. Hogy miben más, azt most még nem tudnám megmondani.
 
SzegediLap