SzegediLap

Szerencsés hely ez a Tótkomlós! Van egy híres szülötte,  Závada Pál, aki az ismeretlenségből kiemelte és elhelyezte az irodalomtörténeti térképen ezt a máig  vegyes lakosságú Békés megyei települést. De Závada Pál is szerencsés, mert szülőfaluja, annak története, lakossága, családi fotóalbumai, digitális archívuma igazi kincsesbányát jelentenek mind a szociológusi, mind az írói énje számára.  Új könyvében is jórészt T. (Tótkomlós) a helyszín, a szereplők pedig zömmel tótkomlósiak. – Somi Éva olvasónaplója Závada Pál regényéről 

Eljöttek hát hozzánk, a mi otthonos, alföldes- síkságos, nagy egű, széles vidékünkre Erdélyország szépséges hegyeiből, erdeiből a költők, hogy meséljenek! Meséljenek, beszélgessünk, nevessünk sokat, jó bort igyunk, figyelmezőn hallgassunk, tanuljunk, olvassunk, együtt legyünk hű magyar és igaz európai módjára, ahogy ezt mi már Janus Pannonius óta tudjuk: dicsőség a költőnek, dicsőség Pannóniának! Ahogy jó Balassinkkal együtt kortyoljuk zamatát! – Fabulya Andrea impressziói 

2011 nyárvégén ex libris-kiállítást rendezett a Somogyi-könyvtárban Szőkefalvi Nagy Erzsébet, amelyet a Tanár úr, a Szerkesztő, Ilia Mihály nyitott meg. Ebből az alkalomból beszélgetett annak idején az irodalomtudóssal Tráser László, aki most, a Professzor 80. születésnapjára kereste elő ezt a régi hanganyagot. 

A napokban jelenik meg T. Ágoston László új prózakötete, a Napijegy a holtágra. 

Szentesre és Szegedre látogattak a Székelyföld című folyóirathoz kötődő költők 2014. szeptember 17-én és 18-án. Mindkét városban találkoztak gimnazistákkal egy-egy rendhagyó irodalomóra erejéig, majd verses bemutatkozó esteket tartottak a szélesebb közönség örömére. – helyszíni tudósítás 

Fotoshop és retus nélküli képek, amelyeket Botz Domonkos villant elénk a XXI. század elejéről. Azt a háziasszonyt juttatja eszembe, aki ebédfőzéshez készülve kinyitja a kamra ajtaját, és abból akar főzni, amit éppen ott talál. A borsót egy kissé megrágta a zsizsik, a krumpli kissé megfonnyadt már, de ha vastagon hámozzuk, még fogyasztható. A gumóját férgek támadták meg, a levelét lerágta a krumplibogár, de hát ilyen a bio. Fontos, hogy permetezőszer-maradvány ne legyen benne. A zsír kissé avas, az olaj megbarnult, de még használható. A húsból néhány szikkadt csont meg bőrdarab maradt. Sebaj, ügyes szakács ebből is összeüt egy köznapi ebédet, s eldicsekszik vele, hogy abban minden bio. (T. Ágoston László) – Megjelenés előtt: Botz Domonkos új novelláskönyve 

Mit jelent, mit jelenthet manapság a költészet: van e létjogosultsága, miért mondanak verset, ha mondanak, sokan vagy kevesen. Játékos gyermek, értelmében, érzelmeiben éppen csak nyiladozó, vagy kibomlott erősszívű fiatal, középkorú felnőtt, melegszívű, unokáiknak múltat mesélő, öregnek aligha nevezhető szépkorú, miért tanul verset? – Kiss László kisesszéje 

Azt mondtad rá, női Buddha, ahogy ott ül a fotelban elomolva, lágy és bölcs, álmatagpuha test és penge elme, szép kontrasztban összeforrva, ezt mondtad nekem, miközben lestelek a helyzetben, amelyben te őt lesed, leskelünk, az élet már csak ilyen, lesben állunk az élményért, mely lecsap ránk és áldozataivá válunk, alá is fekszünk, ha maga nem ugrik, de kell, hogy legyen szelíd erőszak, vállunk, hasunk nekifeszüljön, ne legyen katarzistalan ez az élethossznyi évszak, közben Mónikát hallgatjuk, aki mesél... – Erdő Erika Ida portréja Csík Mónikáról 

...Hol kezdődik az utazás önmagamba, kisgyerekbe, aprólétbe? Ha Fekete Vince verskönyvét olvasom, hol az a titok, amitől elhiszem: átváltozunk, gyermek vagyunk mi mind, egy gyermek, az a kislány, aki mesél… Hol a határ? Amikor még itt? Vagy amikor már ott? Hol a fordulat a még-ből a már-ba és vissza? Ablakot nyitó, ajtót táró szél: huzat a határon, kedves naplóm! Megforgat engem, gyanútlan, mit sem sejtő olvasót, és sutty! Átlendít felnőttből gyerekbe. Kirándultat. Drasztikus húzás ez. Lélekcunami. Hatalmas hullám: megérkezünk, szemünkbe néz a gyermek, és mi magunk is ott vagyunk, vele vagy benne, de általa. Kíméletlen határátlépés. Átzuhanás inkább... – Fabulya Andrea recenziója Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban című verseskönyvéről

Keressünk egy tátongó lélekmélységet! Szőjünk bele egy pókhálót, majd játsszuk el ebben a ragacsos, olykor nyúló, olykor feszülő csapdában egyszerre a pók és a vergődő légy szerepét! Vajon mit hozhat egy ilyen kettős, összeolvasztott szerep, az ellentétes látószögek egybefonódása? Mit hozhat egy fiatal költő első verseskötete, aki egy hasonló, egymásba ragadó, mégis kusza fonalakká táguló, többsíkú világgá alakuló bizonytalanságban szocializálódott? Mi lehet a mondanivalója? – Wilhelm József recenziója Antalovics Péter kötetéről