Marton Árpád
A forrás és a csillag
– laudáció Tokody Ilona akadémiai székfoglalójára,
Magyar Művészeti Akadémia 2014. június 6. –
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Elnökség,
Tisztelt Akadémikusok,
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztem, hogy dicséretét mondjam, hogy dicsőségét zengjem minden idők egyik legfényesebb, magyar operacsillagának, Tokody Ilonának.
Nagy tisztesség, teljesíthetetlen föladat.
Hisz oly sokakkal és annyi mindennel kellene versenyre kelnem az ő dicséretében.
Dicséri őt töretlen életútja, amely a kutasi népiskolától a legnagyobb operaszínpadokig, de annál is messzebb: a nem halványuló fényű csillagok közé vezette. S hogy még nagyobbat mondjak: amely sokak vezetőjévé tette a múlhatatlan értékek, örök kincsek felé vezető úton, amelyen a muzsika egyik, ha nem a legállhatatosabb társunk. Az állócsillagok köré hunyorgó kis csillagocskák telepszenek, fényükben fürödni, visszasokszorozni azt az éjszakában. Tokody Ilona társcsillaga az a sokezer operarajongó, akinek lelke az ő világosságával töltekezett parázsló operai ünnepkor, tündöklő koncerttermi esteken. E számos, nálamnál méltóbb híve dicséri nálamnál ékesebben Tokody Ilona művészetét.
Dicséri őt az archívumok és a lemeztárak példátlan gazdag osztálya kincset érő fölvételekkel: Mascagni Irisének máig egyetlen stúdiófölvétele Domingo partnereként, az Angelica nővér Gardellivel, A köpeny Patanéval, a Verdi-gála, a japáni dallemezek, rádiófelvételek az Otellóból, A végzet hatalmából, A trubadúrból és a Manonból, a Bohémélet, az Aida és a Don Carlos televíziós közvetítése. Montserrat Caballé, aki az ő világelső fölvételéről tanulta a Respighi-opera, A láng főszerepét.
Velünk ünnepel ma az operaműfaj kiválóságainak szinte teljes névsora - akik vele álltak a színpadon, vezényelték vagy rendezőként bábáskodtak új meg új születéseinél. Arcképek egy kivételes művészélet albumából: Giuseppe Taddei, Giuseppe Patané, Lamberto Gardelli, Claudio Abbado, Lukács Ervin, Erdélyi Miklós, Kórodi András, Ferencsik János, Kovács János, Giuseppe Sinopoli, Eugéne Kohn, Giuseppe Giacomini, Gianfranco Cecchele, Simándy József, Ilosfalvy Róbert, Kelen Péter, Polgár László, Fiorenza Cossoto, Jelena Obrazcova, Jevgenyij Nyesztyerenko, Ruggiero Raimondi, Miller Lajos, Kováts Kolos, Gregor József, Melis György, Cesare Siepi, Piero Cappuccilli, Juan Pons, Luis Lima, Fedora Barbieri, Kurt Rydl, Otto Schenk, Franco Zeffirelli, Götz Friedich.
Dicsőségét az egyetemes operatörténet is följegyzi, hisz – annyi egyéb diadala mellett – mindörökre Tokody Ilona az egyetlen a zenetörténetben, aki Mimi szerepét mindhárom „nagy tenor” oldalán elénekelhette.
Közülük kettő saját szavaival is laudálja. „Számomra Tokody Ilona az egyik legideálisabb tolmácsolója a verista operaszerepeknek” – áll José Carreras vallomásában. Másikuk pedig? „Énekesi és karmesteri karrierem hosszú évei során nem találkoztam kollégáim között nálánál teljesebb művésszel. Tokody Ilona számos területen ragyogónak mutatkozott, muzikalitásától kezdve színészetében és nyelvi adottságaiban technikájáig és színpadi jelenlétéig; olyan művész, akinek előadói karrierje felsőfokú darabismerettel, magas szintű integritással és nagy személyes bájjal társul. Ő az én tökéletes Desdemonám.” – Plácido Domingo szavait idéztem.
S folytatják a dicsőségbeszédet a falak. A hallgatag kortinák és a halkan sóhajtó színpaddeszkák, amelyek magukba itták Tokody Ilona művészetét: kifinomult hangi és színészi jelenlétét. Budapest, a bécsi, a berlini, a hamburgi és a müncheni Staatsoper, a madridi Teatro Zarzuela, a Buenos Aires-i Teatro Colón, a londoni Covent Garden, a frankfurti, a zürichi, a berni, a kölni, a bonni, a mannheimi, a liége-i, a pozsonyi, a szófiai, a drezdai, a prágai és a rigai operaház, a szentpétervári Kirov és a moszkvai Bolsoj, cataniai, palermói, római, leccei operaházak, a nápolyi San Carlo, a barcelonai Gran Liceau, a Las Palmas-i, a bilbaói és a teneriffei operaház, a MET, a houstoni Grand Opera, a bostoni, a San Francisco-i, a San Diego-i és a montreali operaház, a tokiói Bunkakaikán falai. A Berlini Deutsche Oper színpada valósággal is hirdeti egy fali följegyzésen, hogy a leghosszabban ott zúgott tapsok egyikét Tokody Ilona érdemelte ki, amikor Mirella Frenit helyettesítette Desdemonaként, beugrással. Egy óra és húsz perc elteltével Otello, azaz Domingo zongorát hozatott be a színre, és szerenáddal koronázta meg az ünneplést.
Lépését vigyázzák, rezdüléseire fülelnek a dortmundi aréna, a római Caracalla termái. S a szegedi Dóm tér, amelynek egyik legfényesebb csillaga ott született meg a Fogadalmi templom tornyai előtt.
Laudálják növendékei, akiket nem egyszerűen az énekesi mesterségbe vagy a bel canto technikájába: magába az opera kultúrájába avat be.
Dicsérik őt a szerepek. Mert engedtessék meg nekem, hogy őket is élő személyként tartsam számon. Hogyan is tehetnék másként, hisz a két Leonóra és mindkét Amelia, Aida, Tosca, Mimi, Desdemona, Giselda A lombardokból, Violetta és Gilda, Lauretta, Angelica nővér és A zsidónő, A köpeny Giorgettája, a Le villi Annája, Pillangókisasszony, Liú, Micaela, Nedda, Faust három Margitja Gounod-nál, Boitónál és Berlioznál, Melinda és Manon Lescaut, Valois Erzsébet és Pamina, Fiordiligi és a Figaro Grófnője, a Die Feen Lorája a korai Wagner-operából, a Falstaff Alicéja és Antonia a Hoffmann meséiből, az André Chénier Maddalénája nem csupán élő, de halhatatlan lények lehetnek általa. Alakjuk mind élettel telítődött, való létre született, amikor Tokody Ilona művészetébe öltözködtek. Hisz mi egyéb az előadóművészet, ha nem a művész létének fájdalmas-fölemelő eljegyzése végletes és többnyire végzetes sorsokkal. Elevenen elégő áldozat! S mert immár Akadémia fogadja tagságába kiváló művészünket, hadd mondom el ismét, miért jár a művészet előtte a tudománynak: míg ez utóbbi keresi az igazságot, a művészet már meg is találta.
Kihez forduljak hát az igazán méltó mondatokért?
Kerékpárra ülök, átrándulok a tápai Rétre. Kislány teker velem szemben elszántan, átszellemült arccal. Hajában kék masni lobog. Szegedre tart. Operát csodálni.
Odaballagok a fák ölelésében meghúzódó régi iskolához. És ott meghallom végre a helyénvaló dicséreteket.
Dicséri őt a kert, amelynek nyárfái a lélek rezdülésére tanították.
A tágas égbolt, amely minden irányban a végtelenre tárult.
Imádott nagymamája, a törhetetlen parasztasszony, aki szívós kitartásra, a föl nem adás ősi magyar éthoszára tanította. Aki lovát adta el, csak a kislánynak hangszere lehessen.
Dicséri őt a szülői példa: a tápé-kutasi tanítóházaspár öröksége, amelynek sommázata: tisztesség, szorgalom, meg nem alkuvás.
Az alföldi nyár perzselő, lelket lobbantó ősenergiája, amely annyira rokon a bussetói mester meghatározó élményeivel. „Patria mia” – találkozik a Pó-síkság és a Tisza-Maros delta Aida áriájában.
És a forrás. A kertben csobogó csodakút, amelyhez egykor lovaskocsin zarándokoltak a környékbeliek. Találhatnék-e mélyértelműbb képet? Milyen művészet az, amely ne engedné oda a kicsinyeket és a megfáradtakat az élő vizek forrásához, amelynek birtokába jutott?
Tokody Ilonára büszke lehet a forrás, amelytől elindult csillagok szegélyezte útjára. Tisztaságát, áttetszőségét, kristályos finomságát meghordozta a széles világban. Híven a hűség forrásához. Mely, mint a művészet, kiapadhatatlan. A nagy művész ezerszeresen adja vissza, megsokszorozva szórja a világra kapta kincseit. Tápé-Kutason csobog egy kiapadhatatlan forrás. Állócsillag fényében fürdőzik.
Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp., 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp., 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp., 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp., 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (GerhardusKiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Dóm tér, Isten veled; Mese a Barkos királylányról; Ibolyák virulása; Ők tudják; Szilveszteri versviccek; A nagy színésznő látogatása; „Anima mea in dolore est”; Táj, kép; Korai sirató; Giccs más a király; Holtszezon; Verismo negro...; Zene, fülemnek; (Intermezzo No. 2...); Belepte a nyál...; Alpesi Alhambra; A Madách Szníház fantomja...; Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D'Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin