Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pápai elismerés a karnagynak

varjasi-gyula.jpgVarjasi Gyulát, a szegedi Fogadalmi templom kórusvezetőjét 25 éves munkássága alkalmából nemrégiben levélben köszöntötte Ferenc pápa. A díszoklevelet Kondé Lajos, a Dóm plébánosa adta át. A díszes, bekeretezett díszoklevélen Ferenc pápa Isten áldását kéri a kórusvezetőre, aki egyáltalán nem számított ekkora meglepetésre negyedszázados munkájáért. Mint elmondta, a 30 fős kórushoz kötődő egyik legszebb emléke, amikor 1994-ben beneveztek egy nemzetközi versenyre és egy 15 perces műsort adhattak Rómában, a Szent Ignác- templomban. – Varjasi Gyula karnagyot Tráser László kérdezte, először Ferenc pápa elismeréséről.

Pápai elismerés a karnagynak.
Beszélgetés Varjasi Gyulával