Wilhelm József
Halántékáról csurgó álszánalom
Összeszorult gyomrok,
jajongások settengnek az éjben,
zúdul az ár,
zajló hordaléktól zavaros a part,
cuppog a víz,
sötét viharfelhőbe ömlik a Duna,
kavicsos medréig kiszürcsölték vizét,
valahol majd
oszló halak potyognak az égből,
dögszagú szél zúg a házak felett:
kegyetlenül alattomos ez a kor,
az álhumanizmus leprája eszi,
miközben
csecsebecse emberéletek kuporognak
megfigyelt mellékutcákon.
Réveteg
sajnálkozásban vesztegelnek
elsőrendű személyek,
azok,
akik bármikor,
csonthalmokra állva
a néphez szónokolnak.
Ó haszon!
Meddig imádnak még?