Paulovics Tamás
1918 szeptember
,,Elestek mind a latintanárok,mondta Urbán Jancsi, mikor az első nap leült mellém a padba, a altin helyett is tornaóra lesz."
Bánki Éva: Esőváros
A latintanárok mind elestek és elestek mind a
molnár legények. Az arisztokrata szépreményű
költő is odalett, kivont kardal rohamozó századát
a géppuskák szálig kaszabolták, elhullottak a
hamarléptű huszárlovak, nem tért vissza a
cvikkeres matematika professzor, a zsellérfiúkat
is szétszaggatta a srapnel. Meglett családapák,
fiatal fiúk nem jöttek vissza többé. Sírtak az
özvegyek, sírtak pártában a lánykák és sírtak
az édesanyák Pozsonyban, Kassán, Zilahon és
Kolozsvárott. Hullott, hullott a könny Szabadkán,
Szentesen, Szegeden, Pécset – kicsiny hegyi
falvakban és az alföldi tanyákon. Aztán béke lett.
Szobrok születtek szerte mindenütt Európában
a hős katonákról városokban , falvakban kicsiny
templomok, égre szökő katedrálisok előtt és
az örökké menetelő katonatemetők kapujában.
De már készülődnek új háborúkra a hatalmasok
és megrothad az emberek bizalma,
mint tiport mezőkön tankok talpai alatt
a frissen kaszált fű vagy a szalma.
Hiány hegedűje
Hiány hegedűje húrtalan,
zenéje a csönd.
Mert mindig az el nem
érhető a legszebb.
A többi kín, gyötrődés,
buta vágy.
Mert szépek az ölelkező
szederindák,
szép az ártéri erdő.
Akkor is ha a
hiány hegedűje húrtalan
és zenéje a csönd.
Mások a lányok
A pirkadat, a hajnal, a reggel,
a régi kert emléke rabul ejtett,
s nem ereszt el. Azok az
alélt augusztusi délutánok.
Az istálló mögött egy diófa állott.
Hat éves lehettem, ott és akkor
mutatta meg Cseuz Gyuri, hogy
másképp pisilnek a lányok.
Azon az áldott-átkozott délutánon
sejtettem meg, mennyire,
mennyire mások a lányok.
Paulovics Tamás Szentesen él, úszóedző és irodalombarát, verskedvelő és -mondó, aki olykor versírásra adja a fejét. Verseit lapunk mellett közölte a Székelyföld, az Új Nautilus, a Versmondó és A költészet tavasza című zilahi kétnyelvű (magyar és román) antológia.