Mirtse Zsuzsa
Álomidő
Nappali gyertyát gyújtok magamnak.
Nem halt meg senkim, mégis temetek
minden áldás nélküli órát.
Az emlékezés kulcsa eltört,
úgy őrizlek, mint száradó ruha
a kötél nyomát.
Csak az élők szomorúak,
mondtad egyszer.
Látom már az ajtót,
de az őr még nem enged át.
Ágak közé szőtt, szálak nélküli
háló lettem nélküled.
A törmelék alatt még
felismerem a régi képet,
mint valami égbe szúrt,
sötét madár, cipelem
csőrömben a messzeséged.
Az aranyhídig akartunk eljutni,
inni az élet vizéből.
Olyan helyen járni, ahol
ősbükkösben és óriásfenyők között
bujkálhatunk, de
nem láttuk meg az erdőt
egymás szemében,
korhadt fák alatt lapultunk, féltünk.
Gyakran alacsonyan éltünk.
Emlékeink, mint medvének a lánc.
Bármilyen alakot öltünk,
felismerjük egymást,
menekülni nincs már hova.
A fiókban kincsek és kacatok között
soha el nem küldött levelek
gyűlnek egy dobozban,
mellettük tőr.
Kezemet szúrom át
a bábu helyett, aki lettél,
ha eljön a hajnal, az álomidő.
Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő. Versei, esszéi, novellái irodalmi lapokban, magazinokban, antológiákban kapnak helyet, szerkesztőként több könyvet, albumot gondozott. Hat kötete jelent meg eddig: Égforgató csodagyűrű (mesekönyv, 2004); Lovagkór – játék nemekkel és igenekkel (novelláskötet, 2007); Fogadó a négy macskához (regény, 2010); Idő és mérték – szabálytalan versek (2011); Kondenzcsík –főbenjáró versek (2011), Sötétkamra – előhívott versek (2013). 2000-ben MÚOSZ újságírói díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjét vehette át.
A szerző írásai korábban a Szegedilapon: Utolsó élő kertem; Találkozás a halhatatlansággal; Húspiac; Camerilla obscura; Ugyanaz a folyó; Éva-arcok; Omlásveszély; Azon a napon; Megjelenés előtt...; Valami elkopott belőlünk; Széthordott hasábok; Városi triplák; Műrepülés