Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kovács Imre Attila
senki, mindenki, valaki
 
Nem mondhatom el senkinek. Meghaltak, vége…
gyászmodern, bohócpiros árnyékuk még kilóg
a felső polc rézcsatos albumából. Lentről nézem.
Épp alkonyodik. Lenyugszik, mi nyugtalan, Nyugaton.
 
De mégis, mit mondanék? Vacak és szent ügyeim
litániáját? Hogy versbe szedtem a felrobbanó
rózsaablakot, a bearanyozott kutyaszart,
nagy-nagy elégedetlenségünk csikorgó pléhtányérjait?
 
Rám nézne ezüstdrót szemmel a fekete Osvát
(Ágika rég nem köhécsel), Ady csak Aranyt szapulná,
Benda-Babits zihálna, Tarsis és Ninive között,
és húzná szőrtelen vonóját az idegbeteg Juhász a végeken.
 
Mivel hozakodnék elő? A nagy vén, a késő-gólyavári
Füst, vagy a nagyzöngésű, ravasz Móricz előtt?
Után… Karinthy csak kártyázna Siófokon Rejtő
fillérjeiért, míg rálelne az emeleten a cseléd.
 
Túl tudnám-e magyarázni Aranka sikoltozását,
hogy csitt! csak most érett meg bennem… A köhögő Tóth,
és Gellért sem figyelne, különösen az utóbbi, mert
ugyebár a részvények. Ja, és Kosztolányi! Pardon…
 
Már nem mondhatom el közülük senkinek. Bár az sem
túl happy, hogy senkiknek kelljen elhadarnom
két fél-irodalmi tranzakció között, jobb híján azt, amit.
Finom bőrcipőjük hegyére (ne, most ne!) rá sem köpve.
 
Nem mondom el a senkiknek (pláne, hogy érdekes sem vagyok,
s ők is, ha egyáltalán, valami hasonlónak néznek.)
Elmondom hát mindenkinek, ez egy sokkal általánosabb,
sértettséget sem sejtető célcsoport.
 
Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek.
(De nem tűnik úgy egy cseppet, hogy itten
a személyesség, az intimitás lett dobra verve?
Mekkora magány fér el egy reflektor fénykörében?)
 
Ó, szigorú, mamutbozontú, hideg halottak,
senki és mindenki (és valamelyest én),
ahogy így áthidaltuk a távoli szempontokat,
azt gondolhatnánk, hogy
Valaki áll a dolgok mögött.
 
(NewYork kávéház, 2012. április 15.)
 
 
kiaportre.jpgKovács Imre Attila 1956. október 19-én született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán végzett. Írásai eddig a Forrásban, az Új Forrásban, a Holmiban, a Poliszban, az UngPartyban és a Szegedi Bölcsészfüzetekben jelentek meg. Vendégtanárként tanított a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen és az Ungvári Állami Egyetemen. Alapító-szerkesztője volt a Juss című folyóiratnak. Irodalomtörténeti és irodalomelméleti tanulmányai (Érti-e Babits Rortyt?) 2003-ban jelentek meg. Azóta főleg rövidprózát, valamint színpadi darabokat, kritikákat és verseket ír. A Magyar Írószövetség tagja.
 
Korábban a Szegedilapon: ...és két mellékdal; Három vers; ingókő