Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kaiser László

Hiány

            Anyám emlékének

 

Csak néztem akkor magam

csúnya korok, kóbor idők között:

anyám kórházba, s onnan hirtelen,

búcsú nélkül az égbe költözött.

 

Voltam akkor huszonéves –

a hiány megfogant bennem,

felnőtt lett ő is, de anyámtól kezemet

máig nem hagyja elengednem.

 

Sötétben élve kapaszkodtam:

valaki segített a fénnyel,

valaki mindig volt, hogy ne legyek

szanaszét és szerteszéjjel.

 

Halott anyám, én és a hiány:

régóta együtt múlnak az évek,

ki kit nevel és kit segít,

nem tudom már, de élek!

 

 
 
kaiserlaszlo.jpg
Kaiser László Budapesten született 1953. május 25.-én. Költő, író, szerkesztő, dramaturg. Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon 1980-ban, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán 1983-ban. 1983–85-ig a veszprémi Petőfi Színházban dramaturgként dolgozott, 1985-től a Pannónia Filmstúdióban, későbbi nevén Videovox Stúdióban szinkronlektorként. 1999-től a PoLíSz irodalmi újság egyik szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese. 1996-tól a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője. 2003-ban és 2005-ben a Quasimodo költőversenyen oklevelet, 2006. március 15-én Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott, ugyanebben az évben a nemzetközi Brianza-díjat vette át Olaszországban verseiért. Több mint száz könyvet szerkesztett, tizenöt önálló kötete jelent meg (versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk).