Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Juhos-Kiss János

Útszéli vadvirág

 

Mint útszéli vadvirágot

engem senki sem nevelt.

 

Lábaid elé lengve hajoltam,

simogatni, védeni akartam.

 

Szemed felé virítottam,

mert szeretni akartam.

 

Esőbe menekülve sírtam,

szélbe csavarodva szipogtam:

 

hogy letépve senki se lásson,

letaposva senki se sajnáljon.

 

 

jkj.jpg

Juhos-Kiss János 1959. január 12-én született a mezőségi Széken. 1964-ben szüleivel együtt Szamosújvárra költözött. 1978-ban érettségizett, majd tizenhat hónap katonaság után hét évig műasztalosként dolgozott a szamosújvári faipari kombinátban, míg orvosi műhiba következményeként le nem százalékolták. 1988 tavaszán orvosi kezelésre érkezett Magyarországra, azonnal felvételizett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem szakára, melyet 1992-ben végzett el. Jelenleg történelemtanárként dolgozik, tagja a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Megjelent két verseskötete, négy prózakötete és egy CD-kiadványa, melyen Galán Géza színművész előadásában hangzanak el művei.