Jakab Zoltán
Koranyár zamatán
Ah! koranyár zamatán bont szárnyat a szó ajakán, hív
egy láng nyelven sírt panasz, illatos angyali ének ––
sóhaja mind oda száll, épp ahol ablakom áll.
Egy pillanatot
Ragadj meg egy pillanatot,
amelyben megragadhatok!
Nyáridéző
Utolszor érik itt gyümölcs: szőlőfürt,
dió, vadgesztenye s az illatos birs;
a nyár betegágyát vetik, s én őrült,
most visszavárom lényegét! de hogy, mint
idézzem újra meg hevét, hogy –– Hóra! ––
a kéj betelve térne nyugovóra?
Vidéket vágyok, és tücsökzenére
forró táncot lejtő nyáresti szellőt, ––
vagy éppoly hő csókot, mely felfedné egy
oltár szentségeit, s szűz partja mellől
a blúzt letépve (s ez velőmig furdal),
a lányt mielőbb karjaim közt tudjam.
Thirzához, a tavasz első napján
Sütött a nap, s az ablakot kitárva:
tavaszt kiáltva tört a szél szobánkra.
Körülviháncolt, táncra kért s arcodra
mosolyt csalt –– újra beléd szerettem,
s mindig beléd szeretek majdan, hogyha
e pillanat merül fel emlékemben.
Jakab Zoltán 1990-ben született, inspirációit személyes tapasztalatok mellett többnyire legendákból, mítoszokból és a romantika atmoszférájából nyeri. Célja, hogy – ha ugyan csak keveseknek is –, de munkájával örömöt tudjon szerezni, mint ahogy ő is kedvét leli kedvenc szerzőinek műveiben.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Versek