Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fabulya Andrea

Furán

Egy katicabogárról mesélek

a gyereknek mostanában.

Kozmoszt rakok köré, de

vasalatlan, tökéletlen formában.

Érezze: a teljesség nem a hibátlanság,

hanem a dibdáb, hibás létezés maga.

Persze, most magyarázhatnám:

mindezt nem okoskodásból teszem.

Hanem mert egy elhibázott lépések

sorából álló nap végén, mikor az eszem

az alváson tud járni csupán,

és rosszkedvű vagyok és morcos,

olyan jó: meglapogatja a vállam sután.

Hozzám bújik és megvigasztal:

anya, nemcsak te viselkedsz bután.

Látod, a katica sem okosabb.

Mégis így szeretjük: furán.

 

Ma is majd

Egy idő óta hajnalban kelek.

Más perspektívában telnek a reggelek.

Nézem a halvány profilt:

álmodik épp, szundít még a gyerek.

Alszanak a feladataim is –

megelőzve őket, előttük ébredek.

Így utánam kullogva:

már mégsem verhetetlenek.

Aztán dél körül bennem véget ér a nap:

az idő kockás takarója lassan beborít.

Élénkebb az étel tegnapi színe.

Lepereg a csokimáz.

Konyhámban mímeskedik a fény:

a piros bútorlap naplementét figuráz.

A bögrékbe felhő költözik,

a ledizzó pölyhösködik –

csillagra sandít, pirul. Szerelmet szimulál.

Alkonyodik közben a fűszerek íze.

Csomósodik a fényben az árnyék.

Megyek az oviba érte: vár a gyerek.

Szalad, ideér, picit piros a szeme –

látom, ma is majd mindent megbocsát.

 
 

fa.jpg

Fabulya Andrea tanár, versmondó.
 
 
Erdő Erika Ida néven: Portrék I. - Csík Mónika