Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Diószegi Szabó Pál
Elém szálltál…
 
Év közben is Karácsonyom voltál,
mit óhajtottam, vártam s megkapom;
templomomhoz papír kell, nem oltár,
hogy hálát adjak, most, ünnepnapon:
Mert szárnyat adsz, gyöngyökbe öltözött
szálakra fűzve, gondos sorokban;
s mint sárgaréz drót ujjaid között,
a verssorokban úgy hajladoztam…
Szonettjeimből így lett szőttesem,
szerelmed szála enyémmel vegyült;
s mint fenyőfámon gyertya égsz nekem,
a szíved gömbje enyémhez került!
Imádkoztam, megterült az asztal;
elém szálltál, gyöngyökből Te, angyal!
 
 

   

dszabopal.jpgDiószegi Szabó Pál 1974-ben született Hódmezővásárhelyen. A Bethlen Gábor Gimnázium elvégzése után a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogászként (1999), majd a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán, illetve a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos tanárként diplomázott (2006). Jelenleg ugyanott – a Történettudományi Doktori Iskola doktoranduszaként – oktató, tudományos kutató. Első verseskötete: KaMASZKomédia Shakespeare köpenyében címmel 2007-ben, Szegeden jelent meg. 2011-ben pedig IdőmÉrték, húsz év verseiből (1991–2011) című kötete lát napvilágot Hódmezővásárhelyen. A Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett verspályázatok első helyezettje volt 2002-ben, illetve 2009-ben, második díjasa 2005-ben. Verseit − lapunkon kívül − közölte a Szegedtől Szegedig Antológia, az Irodalmi Jelen, a Partium, a Spanyolnátha, a Szegedi Szépírás, valamint a Vásárhelyi Látóhatár. A Szegedi Írók Társaságának előbb alelnöke, majd 2013.- decemberétől elnöke; a Szegedi Szilánkok társalapítója, tagja a Fiatal Szegedi Írók Körének és a Magyar Írószövetségnek. Irodalmárként, történészként szakterületébe a klasszikus antikvitás, reneszánsz és neolatin költészet, valamint a medievisztika és a bizantinológia egyaránt beletartozik.