Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czipott György
Ugrópont
 
most szenvedjetek
csontmély sebeket,
amíg fáj, amíg vérzik!
most kiáltsátok
szakadó, torz torokkal:
villognak múzeumi kések
könnyező áldozatok kezében!
most lássátok látva,
koroméjfél csillagalakzatok
reflektorozzák értetek
ezt a valpurgis éjt is…
most keressétek meg
töredék agyagtáblákon
az elfeledett igeidőket,
mert fogalmaznak már
malteros, ódon kárpitok közt
kérlelhetlen kimondási tilalmat
és mentségetek lenni,
összekuszálja megtervezett
perrendtartások lobotómiája.
most kell szüretelni
huzatos lépcsőfordulókban
túlérett lotyószerelmet,
mert rövidülnek centik
SAS-behívókig és egyre
szennyesebb a megtisztulás
bemerítő medencék hűvösében...
mert már bőrbe beégtek
billognál kitaszítóbb jelölők,
baráti kéznyomok vállatokon...
...
most még jámborság tükröt ölelni,
vizet hozni a szájban,
de készül minden holnap
tegnappá tekeredni!
 
 
Aldebaran felé
 
Suhant a bérelt Bavaria.
Navigátor ernyőjén a pontok elmálltak, sorba rendeződtek, lenn, szuroksetéttel telt kabinban pökhendi temetési zajt kivérzett, holt palackok görögtek.
Így kezdődik tehát...,
így nyílik öröklét tompa éjbe – gondoltam, aztán derengni láttam testet öltött mindenség okát a fagyfehér kormányállásban.
Merészen állj az orrba – mondta –, figyeld a könnyű, léha siklást...
Feszülő orrvitorla mellett éreztem az elfoszló szelet, talpamon tintamély, hullámló erőket. Tőkesúly mélyszántást hasított, olykor habot jajdult a tenger és csöndet terelő delfinek angyalhajfüvek közé simultak.
Megláttam akkor a hullámtól verődő roncsot orrirányban.
Hínár, só és tengeríz gyűlt a számban, zsigerig markolt a félelem, amott, hol obszidián tükrön egyetlen égi lény visszfénye sem ragyog, bizton tudtam, én vagyok.
Mezítelen magam itt és ott
és nem sejlett, melyik halott.
Menteni tán vagy temetni szépen…
de félhangon szóltam hátranézten:
Jeletlen roncs, irányban, ötven öl! Öt fok kitérő, zátonyig szűken jobbra!
De senkit sem takart már vitorla, mindvégre egymagam maradtam.
Kormány aprókat himbált a tatban, tudtam, muszáj bírni távolt, úr lenni mélyen. Sirály feszült fönn, céltalan hímű éjen.
Merészen! – motyogtam magamnak –, jobbra öt fok, vérző Aldebaran az ablak.
 
 
Talált tárgyak
 
hegyek háta csupa seb
újrakapart megcserepült var
érdemesek köszönésre
fogynak terítékek
zuhannak kútba napok
lekopott már minden
különös ismertetőjel
fontos lajstromszám
de hiszen úgysem
keres semmit a rendszertan
talált tárgyak elfekvőjében
jelen állás szerint
feltehető teljes és végleges
minden dolgok mortalitása
kell tehát vígasztalni hegyeket
zeng gyűrött köveikben
kovácsoltalan rablánc
visszaköszönni
 
Olykor elmélázom
erősszínű folyóiratok
vasárnapteríték képein,
milyen gonddal hajtogatottak
hímzett, damaszt asztalkendők
alpakka eszközök között!
 
 
 
czgy7k.png
Czipott György Budapesten született 1951-ben. 1977. és 1991. között a Lapkiadó Vállalat munkatársa, a rendszerváltás után a Heti Kis Újság tervezőszerkesztője, rovatvezetője, majd könyvkiadó, végül újfent kiadványszerkesztő, -tervező. Képzőművészettel is foglalkozik, több verseskötete jelent meg.