Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csontos Márta
Viszonyok
 
Szétszaladó zöldellés a kert,
a nyár leigázza a színeket,
hogy összeadódjon velük, hogy
kedvét lelje a teremtésben,
s megengedi nekem, hogy díszletté
rendezzem a fákat és a virágokat,
pedig tudja, hogy dilettáns kertész
vagyok, tudja, hogy nem kell hozzám
igazodnia, nem téveszti meg angyal-
arcom, nem vezetik félre a viszonyok.
 
Túl rövid nekem a kibontakozás szakasza,
jelenlétem hordozórakétája is rosszkor
válik le, már nem az vagyok, aminek
gondolom magam; kiröppent a lélekmadár.
 
Mindig csak két alvás között mérem
létem hosszát, időm túl kevés,
csak a világ egy részét tudom magamnak,
ahol kedvem szerint rendezem a terepet:
önző igyekezet a periférián.
 
Mindig csak én vagyok, csak elszenvedem
létezésedet, arcod homályos marad a vásznon,
hiába bízom benne, jól kezelem az ecsetet.
Félig vakon nézem külsődet, s mert rád találok
érzem, én formállak téged, felfedezlek magamnak,
s ha jelenléted megszűnik, csak azért, hogy enyém
légy; megtörténik a szeretet.
 
Isten elnéző mosollyal szemléli, miként
áradnak belőlünk a hullámok, látja, amint
egymás ölébe futunk, s megpihenünk a Káosz
kapuja előtt.
 
Kinyújtom kezem, hogy átformáljam tulajdonságod
és mennyiséged, de későn veszem észre,vesztes
maradok, nincs alkalmas rendezési elv, nincs érintés,
nincs illatba rejtett szerelem. Magamra maradok.
 
Csak a levegő bújik meg tenyeremben.
 
 
 
csonti_kep.jpgCsontos Márta (1951 Győr), tanár, költő, író, a Szegedi Írók Társaságának elnökségi tagja. Jelenleg  a Pázmány Péter Katolikus Egyetem PhD hallgatója. Könyvei a Littera Nova gondozásában jelennek meg. Legújabb kötetei: A kék lovagtorony,versdráma, 2009, Aforzima-párbaj (társszerző Balázs Tibor), 2010, A meggyújtott olajág, versek 2010,Szerzők, múzsák, szenvedélyek, esszé 2011,   Egografia 3, aforizmák, 2012, A Sehol szélén, versek, 2014. Versei, recenziói és tanulmányai hazai és külföldi lapokban jelennek meg. Utóbbi két évben született versei Az Agria, az Ambroozia, a Dunatükör, az Együtt, az Erdélyi Toll,  a Hitel, a Kelet Felől, a Magyar Napló, a PoLíSz, a Stádium, a Szabadság, az ÚJ Ember, a Várad, a Zempléni Múzsa, a www.eirodalom.ro hasábjain láttak napvilágot.  
 
A szerző korábbi verse a SzegediLapon: Három versVerslapok