Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wilhelm József

Napóleon, a mítoszgyártó

 

Mindenkiben ott él egy önmagáról alkotott kép. Vannak, akiknél ez reális, mások túl- vagy alábecsülik önmagukat. A saját önképünk úgy alakul ki, hogy az ember a környezetéhez viszonyítja magát, azaz az embertársaitól származó véleményekből és a belső világából építi fel a saját magáról alkotott képét. A legtöbb emberben ott él annak a vágya, hogy kissé jobb fényben tüntesse föl magát. Mai szóhasználattal élve, mindenki igyekszik az image-án javítani, és ehhez a „propaganda” eszközeihez nyúl akarva, akaratlanul.

A híres emberek becsvágya gyakran nagyobb az átlagnál. Sokkal tudatosabban dolgoznak a róluk kialakuló kép megformázásában. Ilyen ismert személyiség volt Napóleon Bonaparte, aki kitűnő érzékkel használta az elferdítés, meggyőzés, a vélemények befolyásolásának, a félelemkeltésnek az eszközeit, hogy kiépíthesse egyeduralmi rendszerét. Az előző mondatban felsoroltak a propaganda technikái közé tartoznak, és ezen eszközök közé sorolhatjuk még a nép nyelvén való retorikát, a sztereotipizálást, a jelmondatok (szlogenek) gyártását, a birkaszellem kialakítását stb. Ez utóbbiakat is szintén remekül használta a forradalom fia, Napóleon.

A propagandának, a népszerűsítésének a legismertebb formája a politikai és a háborús hírverés, ám ezen kívül létezik még kultúr-, sport-, állami-, reklámpropaganda is. A politikai propaganda célja, hogy meghatározott módon eszméket, személyeket, új társadalmi normákat tegyen közkedveltté. Lényege hogy lágyan, vagy diktatórikusan, de minél hatékonyabban hasson az emberek meggyőződésére, világképére.

Korábban a történészek nem nagyon tanulmányozták Napóleon propagandatevékenységét. Újabban azonban egyre többen foglalkoznak ezzel. E téma kutatói elsősorban azzal támasztják alá állításukat, hogy Napóleon rengetegszer, különféle diadalmas pózokban lerajzoltatta, megfestette magát, de nemcsak így, hanem az általa cenzúrázott újságokban is csupán olyan szövegek jelenhettek meg, amelyek kedvező képben tüntették fel. Sőt, a párizsi szalonokban róla terjedő mende-mondák hátterében is sokszor maga Napóleon álhatott. A mesterkélt póz, az egyszerű tábornoki egyenruha, az önmagáról alkotott jelmondatok mind-mind egy tudatos image kialakítására utalnak. Azt viszont nem lehet tudni, hogy már a kezdetektől fogva tudatosan alkalmazta-e a propaganda eszközeit, vagy csak ösztönösen érzet rá erre a lehetőségre a touloni diadala után, és, hogy csak ezt követően kezdte-e el személyes érdekeinek eszközéül használni?

david_-_napoleon_crossing_the_alps_-_malmaison1.jpg

David: Bonaparte átkel a Szent Bernát-hágón

Ahhoz, hogy a fenti felvetést átláthassuk, ahhoz ismernünk kell a francia forradalom korszakát, ami által megérthetjük, Napóleon semmi újat nem hozott azzal, hogy a propaganda eszközeihez nyúlt. A népszerűsítés eme demagóg, és néha erőszakos formája nagymértékben használatos volt ekkoriban, ugyanis a francia forradalom kitörése előtt teljesedett ki a felvilágosodás, az ész, a ráció korszaka, ami nagyban befolyásolta a hírverés tudatos használatát. Az újkor kezdetétől fogva, addigra igencsak megtépázódott az egyház helyzete, főleg a katolikusé. A XVIII. század végi Európában szinte mindenhol összefonódott az egyház az abszolutisztikus államformával. Ebből kifolyólag a forradalmi népharag nem csak a teljhatalmú uralkodók ellen irányult, hanem az egyházak és ezen egyházak kiemelkedő vezéregyéniségei, sőt maga a vallás ellen is. Csakhogy, amikor a forradalmakkal megfosztották a népet addigi isteneitől, akkor egy hatalmas és rémisztő űr keletkezett, amit ki kellett tölteni.  A múlttal, s a múlt jelképeivel való szakítás új ideológiák és szimbólumrendszerek táptalaja lett, és beindult a propaganda. A megszokott igényeket illett mihamarabb kielégíteni, mert különben a tömeg maga kezd el valami új, és a hatalmasoknak nem tetsző ideák, istenek gyártásába. Így kerültek Isten helyére az ész, a szabadság, az egyenlőség, a testvériség. Ettől kezdődően már nem a királyban, hanem ezen eszmék abszolutizmusában kellett hinni. A francia forradalom idején folyamatosan váltakozó kormányoknak új, eszményíthető, a közimádatnak kitehető szimbólumokra volt szükségük a köztereken, a középületekben, hiszen az istenítés kivonult a templomokból a nép közé. Így lett a forradalmi új rend erényeinek megtestesítője a francia trikolórt szorongató és az Emberi Jogok okmányát kezében tartó Szabadságszobor. Ettől kezdődően dicsérik és imádják a szabadságot a vele összefonódó államformával a demokráciával együtt. A Szabadság, Egyenlőség, Testvériség szimbolikus alakjai a forradalmi ünnepségekről nem hiányozhattak. Napóleon előbb ügyesen becsempészte magát ezen allegorikus személyek közé, amivel máris kisajátította a forradalom vívmányait, majd hamarosan fölébük emelkedett, pontosabban a személyével, az uralmával kapcsolta össze e fogalmakat.

Napóleon propagandájának talán a legjelentősebb „eredménye” az egyiptomi hadjárat vereségének eltussolása volt. Valószínűleg saját maga is meglepődhetett hírverésének sikerén, amikor 1799-ben kikötött a francia partoknál. Lehurrogható, leköphető vesztes helyett dicsőséges hősként ünnepelték Franciaország szerte, aminek köszönhetően megerősödhetett benne az elhatározás, hogy nem kell tovább várnia egyeduralmának kiépítésében.

A nagy armada vezére leginkább a képzőművészetet rendelte alá a saját image-ának növelésére, de az újságok cenzúrázásával is nagymértékben hatott a kortársaira, A Szent Ilona szigetén megírt emlékirataiban is igen ügyesen alkalmazta a torzítás, öndicséret eszközeit. Például az 1815-ös waterlooi csatát dicsőséges verességgé nyilvánította, önmagát pedig a szabadság bajnokának, a katonák egyszerű vezetőjének, valamint a szegények császárának mutatta be.

delarochenapoleon-d0000e578cf3b5f879fdc.jpg

Delaroche: Napóleon Fontainebleau-ban, lemondása után 

A XXI. században sokkal finomabban, lágyabban, észrevétlenebbül igyekeznek manipulálni bennünket. A szappanoperák, a bulvár, a valóságshow-k, az óriásplakátok, a blogok, a zeneszámok szövegei, a viccek, a színházi darabok stb. hatására sokan még azt is beveszik, hogy a citrom édes, mint ahogy azt a közmondás is tartja. Ha egy mítosz megszületik, akkor azt nehezen lehet reális megvilágításba helyezni, mint ahogy az a NAGY Napóleon esetében és manapság is így van. Nem arról van szó, hogy Napóleon nem lett volna jelentős hadvezér vagy államférfi, hanem arról, hogy nagyon ügyesen használta már kétszáz évvel ezelőtt a PR-t, vagyis a néppel való kissé eltorzított – állandó kapcsolattartást! Ő a propaganda műfajában, a mítoszgyártásban is nagyágyú volt! Sokan tanultak tőle!

 

 
wilhelmjozsef.jpg
Wilhelm József a németországi Tübingenben született, különféle, többek között magyar, német, horvát, szlovák és miegymás génekkel kezelt ősök örököseként az 1970-es esztendőben. A Bácska Doroszló nevű falujában él. Történelemre okítja diákjait, ezen felül a művelődést szervezné olykor. Az írás élete kedves, de nem meghatározó része. Verseit, prózáit lapunk mellett a Kilátó, a Napút, a Sikoly, a Képes Ifjúság, a 7 Nap, a Családi Kör és a Dunatáj közölte, valamint a Kartc Irodalmi és Művészeti Online Folyóirat. A Szeged effekt 2 antológia szerzője.
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: A tömeges áttelepítések történelmi háttereAz egyedüli jóA terrorizmus történetének rövid áttekintéseAz ősz ízeHalántékáról csurgó álszánalomNövények a világtörténelem színpadánHőségAmnéziaA kommunikáció történetének...Harsogó kozmoszA malediktológia rövid áttekintése A láthatatlan vértRecenzió Sándor Zoltán kötetérőlFelőrlő közelharc az I. világháborúbanA hálóbanLélekmélység a kábeli űrzavarbanA karácsony csodája a fronton...A téli tájakA vegyi fegyverek...KerekdedA villámháború tervének fejlődése...KéplékenységAz első világháború kitöréséhez vezető útAz ÖrökszobárólA nagy háborúra való 100 éves megemlékezések csúf csapdáiMenni vagy nem lenniElhagyott othonokA lét cuppantása2 versA fejedelem, aki...Frázispufogtató korA szülőföldtelenség feléApránként a meghittség feléAz örömmámorért mindentProcesszióA diktatúrák jellemzőiVégletekHász Róbert regényérőlÉgi bolondozásEgy modernkori babona...Az édenkert pereménKedveske versA milánói edictumSétaA nagyvárosok mint az emberiség...Vass Tibor kötetérőlTélVárakozásbanTeremtett világA valóság hanyatlásaHiszekA modern háborúkTámaszpont...ElakadvaMódhatározóHogyan gyártanak tervszerűen szemetet...?ÁdventHivatásos lelki barátok