Wilhelm József
A vegyi fegyverek tömeges bevetése az I. világháborúban –
valamint ezen fegyverek alkalmazásának történelmi előzményei
A kémia már az ősembert is lebilincselte. Persze az ősember még nem volt tudatában annak, hogy ha a tűz segítségével megváltoztatja az anyagok összetételét, akkor vegyi folyamatokat alkalmaz, ennek ellenére mégis, a tűz megszelídítésével az ősember a kémia megalapozásának útjára lépett.
A különféle anyagokat (vegyszereket), vegyi folyamatokat (égetés, főzés, erjesztés) a legősibb civilizációktól kezdődően előszeretettel alkalmazták az emberek a mindennapi életben. Eleinte főleg az élelmiszerek tartósításához és a gyógyításhoz kerestek varázsszereket, eljárásokat, később a szépítkezéshez, a kábító anyagok előállításához, a halotti szertartásoknál (mumifikálás), textíliák színezéséhez használták az emberek a „kémiai ismereteiket”, de hamarosan a háborúkban is előszeretettel nyúltak a harcoló felek a különböző mérgekhez, varázsszerekhez, praktikákhoz, pontosabban megfogalmazva használták a számukra addig megismert vegyi eljárásokat.
A mai ősemberi viszonyok között élő amazóniai indiánok kémiai ismeretei elképesztően kiválóak, például mérgező növények segítségével halásznak még manapság is, úgy, hogy ezen növények főzetének levével elkábítják a vízben a halakat, amelyek a felszínen úszva kézzel is kifoghatóvá válnak. Az őskori emberek is a vadászat terén használhatták legelőször a mérgezett nyilakat, fúvócsöveket, de később ezeket az ismereteiket az emberek az egymás elleni csatákban, háborúkban is bevetették. A mérgeket többnyire növényekből vagy mérges kígyók, skorpiók, mérgező varangyok váladékából, mérgéből nyerték. Az ősemberek a mérgező állatokat megfigyelve, azok védekezési, vadászati technikáit lemásolva, alkalmazva tökéletesítették tudásukat a vegyi fegyverkezés terén.
Az erődszerű települések kialakulásával párhuzamosan a háborúzások történetében megjelent a kifüstölés technikája. Ebben az esetben különféle növényeket, vagy anyagokat gyújtottak meg, melyeknek égő szaga tovább fokozta a füst, a tűz elviselhetetlenségét. Már az i.e. V. században, a peloponnészoszi háborúban, a spártaiak Athén városfalainak tövében többek között ként égettek, amitől azt remélték, hogy a bűzlő füst harcképtelenné teszi az athéniakat. A füstölési technika volt a későbbi harci gázok bevetésének első előzménye.
A vegyszerek háborús célokra való felhasználásának igazi művelői a kínaiak voltak. A puskapor, a mérges gázok alkalmazása tőlük származik. Ők gyártottak először agyagcsupros füstbombákat. A lőpornak, a bombáknak az előállítási titkai két útvonalon jutottak el Európába, egyrészt északon Dzsingisz kán mongoljainak támadásai nyomán, másrészt délen, az arabok közvetítésével. Ám az európaiakat sem kell félteni a vegyi fegyverek kiötlése tekintetében, elegendő csupán a bizánciak csodafegyverére, a híres görögtűzre gondolni.
A reneszánsz kortól kezdve a természettudományok mind gyorsabban fejlődtek, többek között a kémia is. A XVII. századtól kezdődően a várvívások alkalmával előszeretettel kezdték alkalmazni a különféle vegyi anyagokat gyújtóbombák, gyújtógránátok előállításánál. E fegyvereknél a lényeg az volt, hogy az általuk keletkezett tüzet ne lehessen könnyedén eloltani, hogy ezek az anyagok átegyék magukat minden gyúlékony anyagon, így e bombákhoz alapanyagként főleg faggyút, ként, gyantát, terpentint, salétromot használtak. Ezeknek a gyújtóbombáknak a hatalmas, sokszor maró füstje úgyszintén fontos hadászati tényező volt, azaz valamiféle harci gázként is értelmezhető az alkalmazásuk.
Az újkori háborúzások során először a krími háború idején (1853-56) fogalmazták meg kételyeiket a britek a vegyi fegyverek bevetésének kérdésében, ugyanis az első, majd a második ipari forradalom egyik hozadékaként leginkább a kémia fejlődött robbanásszerűen, aminek következtében mind újabb és újabb, valamint egyre hatékonyabb anyagokat tudtak alkalmazni a háborús felek a vegyi fegyverkezés terén. Ekkor döbbentek rá először e fegyverek tömegpusztító hatására, és arra, hogy az ellenfél is felhasználhatja ezeket a támadó ellen.
A harci gázok, azaz vegyi fegyverek tömeges bevetésének tekintetében az I. világháború jelentett fordulópontot. Ebben a háborúban kezdték el a mérges gázokat felelőtlenül, hatalmas mennyiségben alkalmazni. A háború kezdetén még „eléggé sikertelenül”, ugyanis 100 halottból „csak” hárman haltak meg gázmérgezés következtében. A következő években ez a szám elérte a 9-10%-ot is, ami már kimondottan megdöbbentő arány volt. Amíg a lőfegyverek mechanikai úton keletkezett sérüléseket okoztak, addig a vegyi anyagok az idegrendszerre, a légzőszervekre, vagy a látásra, a bőrre stb. kifejtett hatásukkal tették harcképtelenné a katonákat. Hatástartamuk órákig, napokig, hetekig is eltarthatott. Némely esetben azonnali halált okoztak, ám ennél sokkal borzasztóbbak voltak azon katonák kínjai, akik napokig öklendezve-fuldokolva gyötrődtek, majd haltak meg a szövődménynek következtében, vagy életük végéig másokra szoruló bábokként tengették életüket.
Az I. világháború idején a vegyi fegyvereket mindhárom halmazállapotban gyártották, és ezért nem teljesen pontos a gáz kifejezés, bár végül is mindhárom halmazállapotból gáz keletkezett. A nagy háborúban 50 965 tonna könnygázt, hólyaghúzó és a tüdőt roncsoló vegyi anyagot vetettek be a központi hatalmak és az antanthatalmak együttesen, többnyire klórt, foszgént és mustárgázt. A gáztámadások áldozatainak hatalmas aránya elgondolkodtatta a győztes és a vesztes feleket e hihetetlenül hatékony, de borzasztóan pusztító hatású fegyver további felhasználásában. Ezért a nagy háborút követően visszafogottabbá vált a kémiai szerek alkalmazása, nem a fair play, hanem inkább a félelem hatására.
Otto Dix: Rohamcsapat egy gáztámadás alatt (1924)
Bár az első világháború elriasztotta a háborús feleket a vegyi fegyverek tömeges bevetésétől, a harci gázokat, a különböző vegyi mérgeket, kábítószereket a II. világháborúban, a vietnámi, az iraki, és legutóbb, a jelenleg is folyó szíriai polgárháborúban, valamint más konfliktusokban is alkalmazták/ alkalmazzák mind a mai napig. Továbbá tudni kell azt is, hogy ezek a fegyverek nem csak a katonák, és a civil lakosság körében szedik áldozataikat, hanem hihetetlen környezetpusztító hatással is rendelkezhetnek. Az emberiség még nem tanulta meg a leckét!