Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wilhelm József

A vegyi fegyverek tömeges bevetése az I. világháborúban – 

valamint ezen fegyverek alkalmazásának történelmi előzményei

 

A kémia már az ősembert is lebilincselte. Persze az ősember még nem volt tudatában annak, hogy ha a tűz segítségével megváltoztatja az anyagok összetételét, akkor vegyi folyamatokat alkalmaz, ennek ellenére mégis, a tűz megszelídítésével az ősember a kémia megalapozásának útjára lépett.

A különféle anyagokat (vegyszereket), vegyi folyamatokat (égetés, főzés, erjesztés) a legősibb civilizációktól kezdődően előszeretettel alkalmazták az emberek a mindennapi életben. Eleinte főleg az élelmiszerek tartósításához és a gyógyításhoz kerestek varázsszereket, eljárásokat, később a szépítkezéshez, a kábító anyagok előállításához, a halotti szertartásoknál (mumifikálás), textíliák színezéséhez használták az emberek a „kémiai ismereteiket”, de hamarosan a háborúkban is előszeretettel nyúltak a harcoló felek a különböző mérgekhez, varázsszerekhez, praktikákhoz, pontosabban megfogalmazva használták a számukra addig megismert vegyi eljárásokat.

A mai ősemberi viszonyok között élő amazóniai indiánok kémiai ismeretei elképesztően kiválóak, például mérgező növények segítségével halásznak még manapság is, úgy, hogy ezen növények főzetének levével elkábítják a vízben a halakat, amelyek a felszínen úszva kézzel is kifoghatóvá válnak. Az őskori emberek is a vadászat terén használhatták legelőször a mérgezett nyilakat, fúvócsöveket, de később ezeket az ismereteiket az emberek az egymás elleni csatákban, háborúkban is bevetették. A mérgeket többnyire növényekből vagy mérges kígyók, skorpiók, mérgező varangyok váladékából, mérgéből nyerték. Az ősemberek a mérgező állatokat megfigyelve, azok védekezési, vadászati technikáit lemásolva, alkalmazva tökéletesítették tudásukat a vegyi fegyverkezés terén.

Az erődszerű települések kialakulásával párhuzamosan a háborúzások történetében megjelent a kifüstölés technikája. Ebben az esetben különféle növényeket, vagy anyagokat gyújtottak meg, melyeknek égő szaga tovább fokozta a füst, a tűz elviselhetetlenségét. Már az i.e. V. században, a peloponnészoszi háborúban, a spártaiak Athén városfalainak tövében többek között ként égettek, amitől azt remélték, hogy a bűzlő füst harcképtelenné teszi az athéniakat. A füstölési technika volt a későbbi harci gázok bevetésének első előzménye.

A vegyszerek háborús célokra való felhasználásának igazi művelői a kínaiak voltak. A puskapor, a mérges gázok alkalmazása tőlük származik. Ők gyártottak először agyagcsupros füstbombákat. A lőpornak, a bombáknak az előállítási titkai két útvonalon jutottak el Európába, egyrészt északon Dzsingisz kán mongoljainak támadásai nyomán, másrészt délen, az arabok közvetítésével. Ám az európaiakat sem kell félteni a vegyi fegyverek kiötlése tekintetében, elegendő csupán a bizánciak csodafegyverére, a híres görögtűzre gondolni.

A reneszánsz kortól kezdve a természettudományok mind gyorsabban fejlődtek, többek között a kémia is. A XVII. századtól kezdődően a várvívások alkalmával előszeretettel kezdték alkalmazni a különféle vegyi anyagokat gyújtóbombák, gyújtógránátok előállításánál. E fegyvereknél a lényeg az volt, hogy az általuk keletkezett tüzet ne lehessen könnyedén eloltani, hogy ezek az anyagok átegyék magukat minden gyúlékony anyagon, így e bombákhoz alapanyagként főleg faggyút, ként, gyantát, terpentint, salétromot használtak. Ezeknek a gyújtóbombáknak a hatalmas, sokszor maró füstje úgyszintén fontos hadászati tényező volt, azaz valamiféle harci gázként is értelmezhető az alkalmazásuk.

Az újkori háborúzások során először a krími háború idején (1853-56) fogalmazták meg kételyeiket a britek a vegyi fegyverek bevetésének kérdésében, ugyanis az első, majd a második ipari forradalom egyik hozadékaként leginkább a kémia fejlődött robbanásszerűen, aminek következtében mind újabb és újabb, valamint egyre hatékonyabb anyagokat tudtak alkalmazni a háborús felek a vegyi fegyverkezés terén. Ekkor döbbentek rá először e fegyverek tömegpusztító hatására, és arra, hogy az ellenfél is felhasználhatja ezeket a támadó ellen.

A harci gázok, azaz vegyi fegyverek tömeges bevetésének tekintetében az I. világháború jelentett fordulópontot. Ebben a háborúban kezdték el a mérges gázokat felelőtlenül, hatalmas mennyiségben alkalmazni.  A háború kezdetén még „eléggé sikertelenül”, ugyanis 100 halottból „csak” hárman haltak meg gázmérgezés következtében. A következő években ez a szám elérte a 9-10%-ot is, ami már kimondottan megdöbbentő arány volt. Amíg a lőfegyverek mechanikai úton keletkezett sérüléseket okoztak, addig a vegyi anyagok az idegrendszerre, a légzőszervekre, vagy a látásra, a bőrre stb. kifejtett hatásukkal tették harcképtelenné a katonákat. Hatástartamuk órákig, napokig, hetekig is eltarthatott. Némely esetben azonnali halált okoztak, ám ennél sokkal borzasztóbbak voltak azon katonák kínjai, akik napokig öklendezve-fuldokolva gyötrődtek, majd haltak meg a szövődménynek következtében, vagy életük végéig másokra szoruló bábokként tengették életüket.

Az I. világháború idején a vegyi fegyvereket mindhárom halmazállapotban gyártották, és ezért nem teljesen pontos a gáz kifejezés, bár végül is mindhárom halmazállapotból gáz keletkezett. A nagy háborúban 50 965 tonna könnygázt, hólyaghúzó és a tüdőt roncsoló vegyi anyagot vetettek be a központi hatalmak és az antanthatalmak együttesen, többnyire klórt, foszgént és mustárgázt. A gáztámadások áldozatainak hatalmas aránya elgondolkodtatta a győztes és a vesztes feleket e hihetetlenül hatékony, de borzasztóan pusztító hatású fegyver további felhasználásában. Ezért a nagy háborút követően visszafogottabbá vált a kémiai szerek alkalmazása, nem a fair play, hanem inkább a félelem hatására.

ottodix.jpg

Otto Dix: Rohamcsapat egy gáztámadás alatt (1924)

Bár az első világháború elriasztotta a háborús feleket a vegyi fegyverek tömeges bevetésétől, a harci gázokat, a különböző vegyi mérgeket, kábítószereket a II. világháborúban, a vietnámi, az iraki, és legutóbb, a jelenleg is folyó szíriai polgárháborúban, valamint más konfliktusokban is alkalmazták/ alkalmazzák mind a mai napig. Továbbá tudni kell azt is, hogy ezek a fegyverek nem csak a katonák, és a civil lakosság körében szedik áldozataikat, hanem hihetetlen környezetpusztító hatással is rendelkezhetnek. Az emberiség még nem tanulta meg a leckét!

 
 
wilhelmjozsef.jpg
Wilhelm József a németországi Tübingenben született, különféle, többek között magyar, német, horvát, szlovák és miegymás génekkel kezelt ősök örököseként az 1970-es esztendőben. A Bácska Doroszló nevű falujában él. Történelemre okítja diákjait, ezen felül a művelődést szervezné olykor. Az írás élete kedves, de nem meghatározó része. Verseit, prózáit lapunk mellett a Kilátó, a Napút, a Sikoly, a Képes Ifjúság, a 7 Nap, a Családi Kör és a Dunatáj közölte, valamint a Kartc Irodalmi és Művészeti Online Folyóirat. A Szeged effekt 2 antológia szerzője.
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: KerekdedA villámháború tervének fejlődése...KéplékenységAz első világháború kitöréséhez vezető útAz ÖrökszobárólA nagy háborúra való 100 éves megemlékezések csúf csapdáiMenni vagy nem lenniElhagyott othonokA lét cuppantása2 versA fejedelem, aki...Frázispufogtató korA szülőföldtelenség feléApránként a meghittség feléAz örömmámorért mindentProcesszióA diktatúrák jellemzőiVégletekHász Róbert regényérőlÉgi bolondozásEgy modernkori babona...Az édenkert pereménKedveske versA milánói edictumSétaA nagyvárosok mint az emberiség...Vass Tibor kötetérőlTélVárakozásbanTeremtett világA valóság hanyatlásaHiszekA modern háborúkTámaszpont...ElakadvaMódhatározóHogyan gyártanak tervszerűen szemetet...?ÁdventHivatásos lelki barátok