Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wilhelm József

A népesedési eltérések globális veszélyei

 

Néha úgy tűnik, hogy a természeti törvények a társadalmi folyamatokra is érvényesek, például, amikor egy irgalmatlan mennyiség magába nyeli a más jellegű kisebb tömeget. Fordítva is megtörténhet a dolog, de ritkábban. A kérdés mindig az, hogy hol található az a kritikus pont, amikor a sokáig alig észlelhető változás döbbenetes sodrású lavinává lesz? Többnyire bele sem gondolunk abba, hogy a különböző területek sajátságos népesedési eltérései súlyos megrázkódtatásokat válthatnak ki. Pedig a történelem számos elgondolkodtató példával szolgálhat tanulságul. Ilyenek például: a germánok beözönlése a Római Birodalomba, az európaiak gyarmatosítása Amerikában, az oroszok kirajzása Szibériába, vagy a kínaiak terjeszkedése Belső-Mongóliában, Tibetben. Ma már tudjuk, hogy az adott területek őslakossága durván megszenvedte/szenvedi ezeket a változásokat. Persze adódtak olyan fordulatok is, amikor a magasabb kulturális fokon álló civilizáció kisebb számú lakossága döntő hatással volt a hódító tömegekre, de még ilyen esetekben is mérhetetlen pusztulás, értékvesztés történt. Az olvasottak ellenére jó tudni, hogy a társadalmi folyamatok mégsem „mindig, vagy csak” a természeti törvények szerint alakulnak, hanem befolyásolhatók. Hogy mennyire sikeresen? Ez egy további kérdés!

A demográfia alakulását többnyire az elhalálozottak és újszülöttek száma közötti különbségekkel, a be- és elvándorlók alakulásával, valamint a nők fertilitásával hozzák összefüggésbe. Akik mélyrehatóbban tanulmányozzák a népesség számának alakulását egy országon, kontinensen belül, vagy a világ demográfiai arányainak változását figyelik, azok azt is tudják, hogy kulturális, vallási, társadalmi nézetek, elvárások, trendek stb. is befolyásolják egy-egy térség összlakosságának mutatóit. Érdekes módon a XX. és XXI. század történései nem igazolták azt a korábbi feltevést, hogy a gazdaságilag fejlett és politikailag stabil államokban kedvezőbben alakulnak a demográfiai viszonyok, sőt nagyon sokszor, főleg Afrikában, de Ázsia és Közép-Amerika egyes destabilizált országaiban nem hogy csökkent, hanem a polgárháborúk, járványok, mélyszegénység, éhínségek, diktatúrák, természeti csapások ellenére növekedni kezdett a lakosság száma.

A földrajzi felfedezések korával megindult gyarmatosítás Európa számára egy új demográfiai hátteret nyitott meg. Az egzisztenciálisan bizonytalan körülmények között élő késő-középkori európai lakosságfölösleg eleinte még a gyarmatokon talált új hazát, de a gyarmatokról származó, összeharácsolt tőke nem csak anyagi, de szellemi jólétet is hozott, ami lassan lehetővé tette Európa fokozatos demográfiai felvirágzását. Ez a növekedés a XVIII. század közepétől követhető. Addigra már nem csak a közegészségügyi felfogás, a higiéniai viszonyok, és az orvosi praxis javulása segítette a lakosok kedvezőbb életesélyeit, hanem a más kontinensekről érkező növényeknek köszönhetően az étkezési szokások, az új filozófiai, politikai nézetek, az átalakulóban lévő társadalmi viszonyok is olyan mértékben hozzájárultak a jobb élethez, hogy mindezek a tényezők egy demográfiai robbanáshoz, népesedési forradalom kialakulásához vezettek. Az sem mellékes, hogy a tőke profitéhsége folytán egyre fontosabb volt egy folyamatosan növekvő lakossági tendencia, mert minél több a nincstelen, annál olcsóbb a munkaerő, másfelől pedig a tömeg a kapitalizmust előlendítő vásárlást és fogyasztást gerjesztette. Ennek eredményeként, a robbanásszerű népesedés ellenére, az ipari országok családmintája továbbra is a sokgyermekes nagycsalád maradt, ahol a gyermekekre, mint időskori támaszra, és olcsó, családi munkaerőre tekintettek. A XVIII. század közepétől indult meg az a folyamat, amely oda vezetett, hogy a természetes szaporulat az addigi 1000 főre jutó 5 fős emelkedés helyett – Európában és világ más ipari régióiban – 7-8, de néhol 11-12 fős növekedést mutatott. Ez a hirtelen ugrás nem csak az életkörülmények pozitív változásával mutat összefüggést, hanem a korfa átalakulásával is. Nem csak a gyermekhalandóság csökkent, hanem az átlagéletkor növekedésével nőtt egy-egy pár gyermekeinek a száma is. Így a szaporodásra képes fiatalok növekedésével viszont nőtt a házaspárok száma, ami tovább generálta az újszülöttek és az életben maradottak számának, valamint az átlagéletkor hosszának növekedését. Ez a demográfiai boom az 1750-es évektől indult Európa nyugati feléből. A robbanásszerű népesedés a világ iparilag fejlettebb országaiban az 1960-as évekig tartott, amikor először megnyugodni látszott, majd a 80-as, 90-es évektől fogva negatív tendenciákba kezdett átcsapni.

A múlt században jelentkező túlnépesedés veszélyeivel globális szinten csak a XX. század második felében kezdtek el komolyabban foglalkozni a világpolitika nagyjai, szervezetei. A sokmilliós Kína esetében lehetett a „leglátványosabban” tanulmányozni e problémát. Mivel a kínai modellt (az egy pár egy gyermek elképzelést) sok „demokratikus” országban túl durva módszernek tekintették, így ezek az országok demográfiai problémájuk kezelésére a családdal kapcsolatos köztudat módosítását irányozták elő. Lassan, majd mind fokozottabban a családcentrikus értékrend helyett az egyén egoizmusa, hedonizmusa került – követendő példaként – előtérbe. Ez pénzügyi elgondolásaiban sem veszélyeztette a liberális-kapitalista gazdaságot, mert a családi közös kasszát felváltotta az egyén mértéktelen fogyasztása. A probléma ilyetén megoldása következtében születtek sorra, az egoizmus szellemében a kor köztudatformáló filmjei, színházi előadásai, regényei, reklámjai stb. A média vaskosan támogatta e szemléletet, de a népesedési politika témája az oktatási rendszerekbe is beleívódott, ugyanúgy, ahogy a politikumtól diktált megoldási modellek sugalmazása. A családról alkotott kép módosulásával hirtelen megbélyegzettekké, lenézetté váltak azok a családok, ahol továbbra is kettőnél több gyereket vállaltak. Ennek a politikai elképzelésnek köszönhetően hitették/hitetik el még manapság is mind több fiatallal, hogy minden újabb gyermekvállalás a családi életszínvonal csökkenésével arányos. A demográfia szabályozásának ilyen módon történő megoldásával került előtérbe a XX. század végén a szingli élet, a házastársi helyett az élettársi kapcsolat (a kötelezettségek nélküli együttélés), a mértéktelen szórakozási vágy, az utazási mánia, a sport, mint „hasznos” időtöltés, továbbá az addigi burkolt, és megtűrt homoszexualitás is ennek köszönhetően kerülhetett reflektorfénybe. Ugyanis mindezek a trendek, divatok a demográfia alakulásának lágy átalakítói, láthatatlan formálói lettek. Mert függetlenül a felkapott összeesküvés elméletek gyártóitól, terjesztőitől, a túlnépesedés igenis súlyos és azonnal kezelendő problémát jelent. A kapitalista országokhoz hasonlóan a szocialista berendezésű országokban is belenyúltak a demográfiai folyamatokba, de itt inkább a propaganda módszereivel, politikai eszközökkel (és néha gazdasági melléfogások elszenvedésével) igyekeztek szabályozni a lakosság számának növekedését, csökkenését vagy stagnálását.

A Föld túlnépesedésének ténye mind szembeötlőbb, de e probléma megoldásának korai víziói nem váltak be kellően. A XX. század közepén megrajzolt népesedési politika globális próbálkozásai nem hozták a tőlük várt eredményt. A krízishelyzetekben, konfliktusokban vergődő országokban, a várttól eltérően, nemhogy csökkent, hanem fokozódott a gyermekvállalási vágy (vagy kényszer, hogy legalább valaki a családból túlélje a szörnyűségeket!). Viszont egyre több stabilnak tekinthető országban vált irreálissá a négyfős családmodell (a karrierizmus, a késői családalapítás, a sterilitás növekedése, az egyszülős csonkacsalád-minta stb. következtében), így a természetes szaporulat (a fogamzásgátlás sokszínű lehetőségeinek, és az abortálásoknak is köszönhetően) rohamosan negatív irányba fordult. A globális demográfiai tendenciákba való belenyúlás, szabályozás kísérlete továbbra is aránytalan népesedési mutatókat eredményezett a világban, és az ebből fakadó különbségek kiegyenlítésére tett próbálkozások (vendégmunkásság, migrációk, agyelszívás) sem mutatnak kellően elfogadható hatékonyságot. A fejlett országokban megmutatkozó negatív természetes szaporulat már nem csak egy adott ország, térség gazdasági viszonyainak felborulását eredményezheti, pontosabban annak veszélyét rejtheti magában (pl. a nyugdíjrendszer összeomlása, ami szintén egy gerjesztett probléma, mert ma már 1 ember 10 embernyi többszörös profitot „termel”), hanem biztonságpolitikai kérdéseket is felvet. A legidőszerűbb az, hogy miként alakul a világpolitika, ha a szegény, de túlnépesedő országok lakói közvetlen fizikai fenyegetést jelentenek a gazdag (vagy annak tűnő) térség lakóira? Bár létszámukat tekintve a fejletlen régiók már rég népesebbek, ám a közelmúltig nem voltak erejük tudatában. Az igazi veszély mégsem a lakosság számában, hanem annak összetételében és reakcióképességében rejlik, és ez az arány folyamatosan a fejlettek rovására romlik, ha nem változtatnak rajta. A lakosság összetételében ugyanis teljesen más képet mutatnak a világ különböző részei: a fejlettek elöregedő, lassan reagáló társadalmával szemben ott állnak a fejletlen országok erejük teljében lévő fiataljai, akik a média által ösztönzött jobb élet reményében bármire képesek már most is, és egyre harciasabbak lesznek.

A fentiekből következtetve leszögezhetjük, hogy a civilizációk harca, a nyersanyagok, az ivóvíz stb. megszerzéséért, az élhető környezet megvédéséért kirobbant és kialakulható háborúi mellé egy újabb globális veszélyhelyzet okozta problémát sorakoztathatunk föl: a demográfiai különbözőségekből adódó világkríziseket.

 

 
wilhelmjozsef.jpg
Wilhelm József a németországi Tübingenben született, különféle, többek között magyar, német, horvát, szlovák és miegymás génekkel kezelt ősök örököseként az 1970-es esztendőben. A Bácska Doroszló nevű falujában él. Történelemre okítja diákjait, ezen felül a művelődést szervezné olykor. Az írás élete kedves, de nem meghatározó része. Verseit, prózáit lapunk mellett a Kilátó, a Napút, a Sikoly, a Képes Ifjúság, a 7 Nap, a Családi Kör és a Dunatáj közölte, valamint a Kartc Irodalmi és Művészeti Online Folyóirat. A Szeged effekt 2 antológia szerzője.
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Napóleon, a mítoszgyártóA tömeges áttelepítések történelmi háttereAz egyedüli jóA terrorizmus történetének rövid áttekintéseAz ősz ízeHalántékáról csurgó álszánalomNövények a világtörténelem színpadánHőségAmnéziaA kommunikáció történetének...Harsogó kozmoszA malediktológia rövid áttekintése A láthatatlan vértRecenzió Sándor Zoltán kötetérőlFelőrlő közelharc az I. világháborúbanA hálóbanLélekmélység a kábeli űrzavarbanA karácsony csodája a fronton...A téli tájakA vegyi fegyverek...KerekdedA villámháború tervének fejlődése...KéplékenységAz első világháború kitöréséhez vezető útAz ÖrökszobárólA nagy háborúra való 100 éves megemlékezések csúf csapdáiMenni vagy nem lenniElhagyott othonokA lét cuppantása2 versA fejedelem, aki...Frázispufogtató korA szülőföldtelenség feléApránként a meghittség feléAz örömmámorért mindentProcesszióA diktatúrák jellemzőiVégletekHász Róbert regényérőlÉgi bolondozásEgy modernkori babona...Az édenkert pereménKedveske versA milánói edictumSétaA nagyvárosok mint az emberiség...Vass Tibor kötetérőlTélVárakozásbanTeremtett világA valóság hanyatlásaHiszekA modern háborúkTámaszpont...ElakadvaMódhatározóHogyan gyártanak tervszerűen szemetet...?ÁdventHivatásos lelki barátok