Nagy Miklós
Francia katonák Szegeden
(1918-1920)
2. rész
III. A politikai hatalom megteremtése Szegeden
A proletárdiktatúra győzelmével a megszállás jellege alapvetően megváltozott. A francia hadvezetés március 22-től katonai előkészületeket tett Szeged elvágására a Tanácsköztársaság fennhatósága alatti területekből, valamint a város feletti politikai hatalom átvételére. Jelentős csapatösszevonások kezdődtek a térségben azzal a céllal, hogy egy Szeged központú katonai hídfőállás kiépítésével megteremtsék a proletárhatalommal szembeni fellépés feltételeit. De Lobit tábornok a Magyarországi Hadsereg főparancsnoka (március 1.óta a Keleti Francia Hadsereg ezt a nevet viselte) az itteni körzet parancsnokának ( Charpy tábornok ) alárendelve két szektorparancsnokot osztott be. De Gondrecourt tábornokot Arad, Bétrix ezredes Szeged székhellyel. Elrendelte ugyanakkor a francia katonai közigazgatás bevezetését Szegeden.[1] Bétrix a Nagylaktól Szegedig terjedő nyugati, De Gondrecourt pedig a Zám és Nagylak között megjelölt keleti zóna parancsnoka lett.[2] Franchet d'Espérey március 22-i parancsának megfelelően De Lobit Szeged, Arad, Temesvár, Nagykikinda térségében összevont két hadosztályt, koncentrálva az erőket egy esetleges magyar támadás elhárításra.[3]
Március 22.-én megtörténtek az előkészületek a szegedi proletárhatalommal szembeni fellépésre. A 210. gyalogezred egységei megszállták a város központját, elfoglalva a fontosabb középületeket. Az 54. gyarmati gyalogezred egyik zászlóalja a Szeged és Újszeged közötti hídnál, a másik pedig a város déli részén foglalt harcálláspontot. Újszegeden helyezték el a 274. tüzérezred két ütegét, az 508. sz. repülőraj pedig birtokába vette a várostól 3 km-re lévő repülőteret.[4]
A város stratégiailag fontos pontjainak megszállása a helyi kommunista karhatalom erőivel folytatott harcban sikerült a francia csapatoknak. Március 22.-én a szegedi karhatalmi egységek lefegyverezték ugyan a rókusi állomás francia őrségét, hogy meghiúsítsák Szeged északról történő elzárását, de a túlerővel szemben meghátrálásra kényszerültek. Fegyvereik jelentős részét a Fekete-házban lévő Munkásotthon padlásán rejtették el, amelynek felfedezését követően a franciák mintegy ötezer karabélyt és kézigránátokat gyűjtöttek be az épületből[5]
Március 27.-re az említett csapatmozgások eredményeként részben befejeződött a Szeged környéki hídfőállás kialakítása. A 210. gyalogezred katonái a tiszai vasúti hídtól a "Rácok kertjéig" terjedő területet tartották megszállva, a budapesti úttal együtt, míg a pesti úttól a szabadkai útig a 157. gyalogezred egységei állomásoztak. Az 54. gyarmati gyalogezreden kívül Szegeden tartózkodott még két madagaszkári század, egy tüzérüteg és a nehéztüzérség. [6] Somogyi Szilveszter polgármester későbbi igazolási ügyének tárgyalásán tett vallomásában 40 ezer főre becsülte a városban és környékén ekkor állomásozó csapatok összlétszámát.[7]
De Lobit tábornok utasításainak megfelelően Bétrix ezredes március 23.-tól megkezdte a politkai jellegű városkormányzóság megszervezését – Aradhoz hasonlóan – meghagyva helyükön a proletárdiktatúra hatalmi szerveit. Megérkezését követően tárgyalásokat kezdett a direktóriummal azért, hogy katonai erőik csökkentésére bírja rá őket.[8] Miután a franciák csapataik létszámának fokozott növelésével sokszoros túlerőbe kerültek a helyi forradalmi erőkkel szemben, Bétrix március 26-án ultimátummal követelte a szegedi munkásság lefegyverzését és a Tanácsköztársasággal való minden kapcsolat megszakítását. A direktórium látva, hogy ilyen körülmények között feladatát nem tudja ellátni – a Hadügyi Népbiztosság utasítására – fegyveres erőinek és hadianyagának egy részével március 26-ról március 27-re virradó éjjel elhagyta a várost.[9] (A szegedi direktórium és intéző bizottság tagjai ezután a Szeged-külváros néven létrehozott felső- és alsótanyai – közigazgatásilag egységes – területen folytatták tevékenységüket.)
Március 27.-én a franciák Szeged városát – a Vix jegyzékben foglaltaknak megfelelően – az un. semleges zónához tartozó területnek nyilvánították. Ezzel a Budapest-Szeged közötti személy-, posta- és telefonösszeköttetés részbeni megszakításával elvágták a várost a Tanácsköztársaság területeitől. E tervezett zóna egyik déli végpontját képezte Arad mellett Szeged. A folyosó jellegű téglalapot képező területet keleten a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad, nyugaton pedig a Vásárosnamény-Debrecen-Szeged vonaltól néhány kilométerre nyugatra haladó vonal és Északon a Tisza határolta. Az így kialakított zónában kisebb francia egységek bevonultatása mellett a magyar közigazgatás és karhatalom maradt.[10] (A zóna alapvetően azt a célt szolgálta, hogy a román hadsereg hátát biztosítsa a szovjetellenes intervencióhoz. )
Március 27.-én Bétrix ezredes visszahelyezte hivatalába a Károlyi kormány idején kinevezett koalíciós polgári vezetőtestületet, Dettre kormánybiztos-főispánt, Somogyi polgármestert és Tabódy kerületi katonai parancsnokot. Ez a testület – ugyan összetételében a polgári demokratikus viszonyokat tükrözte – határozott politikai irányvonalat a franciák jelenléte és az ellenforradalom erőinek későbbi tevékenysége miatt nem tudott kialakítani. Lényegében a francia városkormányzóság utasításai szerint tevékenykedett, bizonyos külsőségekben azt a látszatot keltve eleinte, hogy a tanácskormány helyi végrehajtó hatalmát képviseli (direktórium elnevezés, újságok forradalmi címei). A francia városkormányzóság megszervezésével a katonai jellegű hídfőparancsnokság mellett politikai irányító szervet hoztak létre. Mindkettő Charpy tábornoknak, a 76. hadosztály parancsnokának – mint területi parancsnoknak – az alárendeltségébe tartozott. Charpy felettese a Magyarországi Hadsereg Belgrádban, majd Kikindán állomásozó parancsnoka., De Lobit tábornok volt. A Magyarországi Hadsereg pedig a Franchet d'Espérey irányítása alatt álló Szövetséges Keleti Hadsereg kötelékébe tartozott.[11] A városkormányzóság felállításával együtt történt meg a politikai rendőrség megszervezése is Paul Gertoux főhadnagy vezetésével, amely azonnal meg is kezdte működését. A politikai rendőrség (Sûreté) részben magyar származású ellenforradalmi érzelmű személyekből állt (pl. Bruller Gyula, Schreier Simon).[12] Ügynökeit a Munkástanácson kívül a magyar katonaság és az ellenforradalmi csoportok körébe is beszervezte.
Aradon a franciák szintén határozott intézkedéseket tettek a proletárdiktatúra helyi hatalmi szerveinek felszámolására. De Gondrecourt városparancsnok Arad korábbi kormánybiztosát, Varjassy Lajost nevezte ki prefektusnak. Az itt is megszervezett politikai rendőrség detektívjei Albániába deportálták a számukra veszélyes munkásvezetőket és megindult francia segítséggel egy „nemzeti haderő” szervezése is.[13]
Érdekes képet adott a megszállott Szeged politikai, gazdasági, katonai helyzetéről az a március 31.-i keltezésű jelentés, amelyet Lamaze kapitány De Lobit tábornok részére készített a proletárdiktatúra itteni hatalmának megszüntetése után.[14] A város politikai helyzetének értékelésénél jól érzékelteti Lamaze a hatalom labilitását, felhívva a figyelmet a határozottabb francia irányítás szükségességére. Megállapítása szerint a lakosság többsége szemben áll a bolsevizmussal, a megtorlástól tartva azonban nem mer ellene fellépni, sem pedig nyíltan az antant oldalára állni. „Amíg a kommunizmus fenyegető veszélyt jelent és amíg a város nem számíthat katonai erőinkre és útmutatásainkra, addig az elöljáróság mind a francia parancsnokságnak, mind pedig a budapesti kormánynak egyaránt engedelmeskedik.” – írja a jelentésben.[15] Szükségesnek látja a városban megjelenő lapok cenzúráztatását, mivel megítélése szerint néhány újság lázadó szellemet szít a francia katonák körében. A város vezetőit értékelve, kedvező véleménnyel van Somogyi polgármesterről, aki igyekszik minél, „hitelesebben” ellátni funkcióját a látszatdirektóriumban. Dettre főispánra külön is felhívja felettesei figyelmét, aki „...nagyon intelligens, tudja a dolgát és komoly szolgálatokat tehet (ti.: a franciák számára), tekintélyét az egész lakosság elismeri.” Bizalmatlan ugyanakkor Tabódy ezredessel, a város katonai parancsnokával szemben, aki véleménye szerint „...bármikor hajlandó a bolsevikiekhez csatlakozni.”[16]
A következőkben Lamaze a városi közellátás helyzetét elemzi. Bétrix korábban már jelezte feletteseinek az élelmiszerek − főként a tej − valamint a szén hiányának tarthatatlanságát.[17] Ez utóbbi enyhítésére az ezredes napi 2 vagon szén szállítására vállalt kötelezettséget a víz − és áramszolgáltatás biztosításához.[18] Lamaze az alapvető élelmiszerek és fűtőanyagok hiányának megoldására javasolja a meglévő készletek francia bizottság útján történő felmérését és jobb elosztását, valamint indítványozza a szerbek által megszállt területekkel való közlekedés és kereskedelem engedélyezését. Ehhez nyilván a szerb kormány hozzájárulása is szükséges. A fűtőanyaghiány enyhítésének politikai vonatkozásaira hívja fel a figyelmet azzal, hogy gyárak zavartalan üzemeltetése a munkanélküliek számát is csökkentené, ami a lakosság közhangulatára jó hatással lenne.[19] Ezzel összefüggésben javasolja a jelentés szerzője, hogy az eddigi két vagon mellett még két vagonnal több szenet szállítsanak a városba. (A franciák megszállta területek egyébként Franchet d'Espérey − mint arról szó volt − a belgrádi tárgyalásokon ígéretet is tett.)
A katonai helyzetről szóló fejezetben Lamaze kapitány részletes helyzetjelentést készített a város környéki magyar haderőkről és a francia övezetről is. Március 27. után a franciák valószínűnek tartották, hogy a magyar csapatok kísérletet tesznek Szeged elfoglalására, amely akciót – a jelentés szerint – egy városbeli akció támogatott volna. Március 31.-től kezdődően húzódtak a magyar haderők északi irányba, egy előőrs vonalat hagyva Szegedtől északra. Az előőrsöt képező katonaság harcértékét a jelentés gyengének minősítette.[20]
A várost körülvevő francia övezet egyik fő erejét képező 210. gyalogezred egységei az algyői vasúti hídtól kiindulva a Szeged-Budapest vasútvonal mentén foglaltak állást a 274. tüzérezred első agyúütegeinek 2. tüzérszakaszával együtt. A röszkei vasútvonaltól kiindulva Dorozsmától északra helyezkedtek el a 157. gyalogezred és a 274. tüzérezred 2. tüzérszakaszának katonái. Tartalékként Szegeden állomásozott az 54. gyarmati gyalogezred egy százada a repülőtéren, másik százada a személypályaudvaron és egy géppuskás-páncélkocsis szakasza Újszegeden, valamint még két műszaki század (1. számú térkép: A Keleti Francia Hadsereg helyzete 1919. március 27-én). A város környékén lévő francia katonákat a falvakban, illetve a tanyákon szállásolták el, az algyői hídőrség kivételével, amely a szabadban állomásozott. A szolgálatok ellátását nehezítő létszámhiány megoldására javasolja Lamaze a 210. és a 157. gyalogezred katonáink a felváltását a 227. gyalogezred és az 54. gyarmati gyalogezred állományából.[21] A jelentés szorgalmazza Szeged és a meg nem szállt területek közötti mindennemű kapcsolat teljes megszakítását, hivatkozva arra, hogy a telefon- és távíróforgalom a március 27. óta elrendelt tilalom ellenére továbbra sem szűnt meg egészen.
1. számú térkép
A Lamaze-jelentésből fontos információkat kaphatott a Magyarországi Hadsereg főparancsnoka a Budapest ellen tervezett intervenció szervezéséhez, illetve a város feletti politikai hatalomátvétellel kapcsolatos döntéshez.
1919. március végére befejeződtek a 76. gyaloghadosztály és a 17. gyarmati gyaloghadosztály csapatösszevonásai Szeged-Arad-Temesvár térségében. A Magyarországi Hadsereg főparancsnoka megfelelőnek értékelte az így kialakított katonai helyzetet egy francia-szerb erőkkel végrehajtandó Budapest elleni intervenció megszervezéséhez.[22] A főváros elleni támadás tervének kialakításához a szovjetellenes intervencióban bekövetkezett változások is lehetőséget adtak. Március 29.-én született ugyanis döntés Párizsban Odessza kiürítéséről, ami április 3. és 6. között megtörtént és a mintegy 30 ezer főnyi intervenciós hadsereget Besszarábiába, a Dnyeszter frontra szállították. Ilyen módon fedezve a román hadsereget, a francia vezérkar megteremtette a Magyarország elleni támadás lényeges feltételét. A koncentrált támadáshoz szükséges erők azonban nem álltak rendelkezésre, mivel a belgrádi vezető körök egyelőre vonakodtak az akcióban való részvételtől. (Számítva arra, hogy enélkül is elérhetik területi igényeik kielégítését.[23]) Franchet d'Espérey-nek április 5-i tárgyalásai során mégis sikerült ígéretet kapnia a szerb vezetőktől, hogy korlátozott erőkkel hajlandók részt venni a tervezett akcióban (egy hadosztály, egy lovasdandár, két század). [24]
Franchet április 6-án azzal indokolta Párizsnak a mielőbbi magyarországi beavatkozás szükségességét, hogy ez megszüntetné Románia bekerítettségét és megakadályozná a magyar - orosz szövetség megvalósulását a frontokon. Javasolta, hogy a támadás megindításához még hiányzó mintegy 3 hadosztálynyi jugoszláv erőt csehszlovák katonasággal lehetne pótolni. Vállalta, hogy mindent előkészít annak érdekében, hogy „az első parancsra a menetelés” megkezdődhessen.[25]
Az akció katonai előkészítésének részeként már április 5.-én Aradról Szegedre irányították az 5. marokkói szpáhi lovasszázadot és azt a 76. hadosztály parancsnoksága alá rendelték. A szerb un. Morava-hadosztály egy ezredét pedig április 9.-re Szeged-Nagyszentmiklós térségébe szállították.[26]
De Lobit a tervezett támadás elengedhetetlen feltételének tartotta a Tanácsköztársaság és a megszállt területek közötti mindennemű összeköttetés megszüntetését. Az erre vonatkozó parancsot április 8.-án jutatta el a hadműveletekben érdekelt 76. és 17. hadosztályok parancsnokaihoz.[27] Clemenceau végül is megtiltotta Franchet d'Espérey-nek a támadást, előre látva, hogy az intervencióban résztvevő államok Magyarország rovására "számlát kívánnak benyújtani" majd Franciaországnak, amelyet a miniszterelnök nem volt hajlandó „kifizetni”.
Az intervencióra való felhívás helyett elegendőnek tartotta, hogy nem tiltja el őket attól, számítva arra, hogy majd maguk szereznek érvényt területi követeléseiknek. Ilyen módon Franciaország nem kényszerül újabb kötelezettségek vállalására. Franchet d'Espérey így az utolsó pillanatban − valószínűleg április 9.-én − leállította a koncentrált támadást. A román nagyvezérkar pedig április 11.-én határozott a Magyarország elleni offenzíváról, amely április 15-ről 16-ra virradó éjszaka indult meg.[28]
A Temesvár-Arad-Szeged körzetében ismertetett katonai átcsoportosítások ezzel csak azt a célt szolgálták, hogy biztosítsák a román támadás zavartalanságát és megakadályozzák a román hadsereg behatolását a Bánát Jugoszláviának szánt területeire. A román foglalások elhárítására De Lobit erősítéseket vezényelt Szegedre. Valószínűleg ennek érdekében telepítették át az 508. sz. repülőrajt is Temesvárról Szegedre (egy szerb Bréguet és két Spad típusú felderítőgép), amelyhez csatlakozott az 523. sz. szerb repülőraj is.[29]
A Magyarországi Hadsereg egységei április végén a következő csoportosításban helyezkedett el a megszállási övezetben: a 76. gyaloghadosztály, amelynek parancsnoksága Szőregre települt, a Szeged- Oroszlámos-Törökkanizsa térségben, a 17. gyarmati gyaloghadosztály Arad-Lippa-Békés-Temesvár határolta területen, egy lovasdandár Arad-Lippa között, valamint a II. gyarmati gyaloghadosztály 35. gyalogezrede Lugos térségében. A bánáti terület parancsnoka, a Farret tábornokot felváltó De Tournadre tábornok lett.[30]
Az eredeti elképzelések szerint tehát Szegedet és környékét mint a Budapest elleni intervenció kiinduló bázisát vették számításba a franciák. Még ha az egy össz-szövetségi akció keretében egyelőre nem is valósulhatott meg, további támadási terveik kiindulópontjául csak ez a terület szolgálhatott. Elsődlegesen ilyen szempontból volt lényeges a szilárd francia hatalom biztosítása ebben a körzetben. Ennek alapfeltétele pedig a polgári rendszer mielőbbi konszolidációja volt. Ehhez nyilvánvalóan Szegeden is elsősorban megszállói érdekek fűződtek. A franciák által sokat hangoztatott társadalmi békére, a munkásság és polgárság békés harmóniájára való törekvés lényegében az említett célt szolgálta.
A Bétrix által kinevezett vezetőtestület ugyan a bankok, műkincsek, bérházak és nyomdák szocializálódásáról szóló tanácsköztársasági rendeleteket csak formálisan hajtotta végre, de a franciák így sem láttak működésében elegendő biztosítékot politikai célkitűzéseik gyors megvalósításához. (A Lamaze-jelentés is hangsúlyozta a városvezetés határozottabb francia irányításának szükségességét). A város vezetőivel szembeni határozott bizalmatlanság jelei figyelhetők meg a francia vezetés részéről. Mint a Lamaze jelentésből is kiderül, Tabódyban eleve nem is bíztak, bolsevista érzelműnek minősítették. Erre utal például Bétrix-nek azon átirata, amelyben közli Dettre főispánnal, hogy a helyőrség és rendőrség együttes létszáma meghaladja az engedélyezett 1300 főt. Kéri az említett létszám betartatását Tabódyval, illetve a helyőrség tisztikarának pontos névsorát kívánja a város katonai parancsnokától.[31] A magyar vezetőkkel szembeni tartózkodás érzékelhető a városkormányzónak Dettréhez intézett azon felhívásában is, amelyben azon hírek megcáfolását kéri tőle, miszerint a franciák kiéheztetik a várost és felélik tartalékaikat. Hivatkozik arra, hogy a budapesti kormány levélben köszönte meg a város ellátására tett francia erőfeszítéseket.[32] Bétrix ezt mintegy szemrehányóan közli a város főispánjával, amiért a város vezetői nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a lakosság körében kedvező kép alakuljon ki a franciákról. A franciáknak a városi vezetéssel szembeni bizalmatlanságát mutatatják a katonai elhárítási jelentések is, amelyek Gertoux főhadnagy, a szegedi katonai hírszerző szolgálat (Service de Renseignement Militaire − S.R.M.) vezetője küldött belgrádi felettesének. Úgy ítélte meg, hogy Dettrének túlságosan is nagy a befolyása Bétrix városkormányzóra, aki ezért a város irányításában nem konzekvens, holott már többször figyelmeztette őt erre és a környezetében szolgálatot ellátó „kommunista” magyar összekötőtisztek kémtevékenységére is. Nagyobb önállóságot kívánt a katonai elhárítás számára a város vezetését érintő döntésekben és javasolta az itt gyülekező ellenforradalmi csapatok fokozottabb támogatását a „bolsevistagyanús” szegedi irányítókkal szemben.[33]
A franciák nyílt politikai hatalomátvétele április 14.-én mindemellett elsősorban a már ismertetett intervenciós tervekkel volt összefüggésben, hasonlóan az Aradon korábban hozott intézkedésekhez. A városkormányzó április 15-től eltiltotta a szovjetkormány összes rendelkezéseit, teljes határzárat léptetett életbe a város körül, megszakítva minden közlekedést, kereskedést, telefon- és távíróforgalmat a Tanácsköztársaság területeivel. A kereskedelem megszüntetésének ellensúlyozására engedélyezték, hogy Szeged és Arad szabadon kereskedhessen és közlekedhessen a szövetségesek megszállta területekkel.[34]
Charpy tábornok az alábbi átiratban közölte a politikai hatalom átvételének tényét a város vezetőivel: „De Lobit tábornok, a Magyarországi Hadsereg parancsnoka megbízott, hogy közöljem Önökkel az ő részéről a következőket: Bétrix ezredes, a város kormányzója az általános utasítások értelmében befolyást gyakorol az Önök politikájára és közigazgatására. (...) Ilyen körülmények között Önöknek nincsen szabadságukban oly módon eljárni, hogy csorbítatlanul követik Budapest intencióit. Alá vannak vetve a francia katonai hatóság ellenőrzésének, amely az antantot képviseli.”[35]
Április 17.-én Charpy tábornok személyesen is Szegedre érkezett (május elejétől kezdve székhelyét is Újszegedre helyezte) és Dettre főispánnal folytatott megbeszéléseken közölte, hogy minden esetben Bétrix ezredes dönt a tanácskormány rendeleteinek végrehajtásáról.[36] De Lobit ugyan magasabb beosztású katonai parancsnok volt, de a város vezetői a velük közvetlenebb kapcsolatban lévő Charpy tábornokot tekintélyesebb, befolyásosabb vezetőnek tartották. Az említett távirat, illetve Charpy-nak a szocializálásokkal kapcsolatos megjegyzése arra utalnak, hogy a városkormányzó − tulajdonképpen már március vége óta − saját belátása szerint irányíthatta a város közigazgatását, őt illette a legfelső szintű döntések joga. A szegedi főispán és a polgármester is csak a városkormányzó egyetértésével hozhatott döntéseket. Saját hatáskörében önálló rendeleteket adott ki, amelyek végrehajtására a város vezetőihez küldött átirataiban adott utasítást. Gondoskodott arról is, hogy rendeleteit a szegedi lapok azonnal és lehetőleg az első oldalon közöljék.
Bétrix városkormányzó április 20.-i rendeletével érvénytelenítette a Forradalmi Kormányzótanács szocializálási rendeleteit, amelyeket a város vezetői eddig is csak szavakban hajtottak végre. A nagy iparvállalatok és szállodák szocializálását eleve szükségtelennek tartotta, a házak szocializálását megtiltó rendelet indoklása szerint pedig annak végrehajtása csak visszaélésekre szolgáltatna alkalmat.[37]A szocializálások megtiltásáról szóló rendeletet nem a magyar hatóságok, hanem a francia városkormányzóság sajtóirodája tette közzé, ezzel is jelezve a nyílt politikai hatalomátvétellel bekövetkezett változásokat.
Szpáhik a Boldogasszony sugárúton
A város elzárása miatt április második felében az élelmiszerek, fűtőanyagok és a pénz hiánya az eddigieknél is súlyosabb problémát okozott. Az április 16.-án Szegeden tárgyaló De Lobit 5 millió korona értékű élelmiszer beszerzésére tett ígéretet a gondok enyhítésére.[38] A városkormányzó pedig engedélyt adott szegedi kereskedőknek arra, hogy Szabadkán, Nagyszebenben és Belgrádban intézzenek vásárlásokat a város részére. Április 17.-én utazott Belgrádba Gál Miksa kereskedő a szegedi francia parancsnokság megbízottainak társaságában. Két ízben is tárgyaltak a szerb pénzügyminisztériumban azért, hogy a szerbek megszállta területeken történő bevásárlásokhoz szükséges koronák lebélyegzését engedélyezzék. A szerb legfelső hatóság ezt azzal utasította el, hogy így is túlságosan sok osztrák-magyar bankjegy van forgalomban jugoszláv területen.
Április 20.-án csatlakozott Gálékhoz Tonelli Sándor és René Dardel francia kapitány, akik a szerb közélelmezési miniszterrel folytattak tárgyalásokat a Bánátban és Bácskában tervezett városi élelmiszer beszerzések ügyében. Amikor a termékfeleslegek felvásárlását a jugoszláviai ínségre hivatkozva elutasították - Dardel jelentése alapján - a belgrádi francia parancsnokság részéről ígéretet tettek arra, hogy a szerb kormány elnökénél közbenjárnak segítségért. Charpy közreműködésével annyit sikerült elérni, hogy 115 vagon lisztet Nagykikindáról Szegedre szállíthassanak.[39] A tárgyalások eredményeként a szerb hatóságok hajlandónak mutatkoztak bizonyos kompenzációs üzletekre a francia parancsnokság közvetítésével, Dardel ennek megfelelően ajánlotta fel, hogy a szegedi városkormányzóság a románoktól szerzett sót gabona- és lisztfélére cseréli be.[40] Szénvásárlások lebonyolítására utaztak − Bétrix ajánlásával − szegedi kereskedők Lugosra, illetve Nagyszebenbe, és Petrozsénybe. Április végén francia közvetítéssel megállapodás jött létre a nagyszebeni román kormányzótanáccsal arról, hogy engedélyezzék élelmiszerek és fűtőanyagok szállítását a városba az általunk megszállt területekről. Május 4-én ennek lebonyolítására alakult meg a Kereskedelmi- és Iparkamara fennhatósága alatt a szegedi szénbeszerző szindikátus, amely három csereüzlet alapján ezer vagon szenet szerzett Szegednek.[41]
Az említett erőfeszítések azonban a problémák megoldására nem bizonyultak elegendőnek. Április végére elkerülhetetlenné vált a szigorú határzár legalább részbeni feloldása. A városkormányzóság lehetővé tette április 29.-től az igazolvány nélküli közlekedést Szeged és a legközelebbi helyiségek − Deszk, Szőreg, Szentiván, Keresztúr, Horgos, Röszke − között. Ez az intézkedés valamelyest enyhített a helyzeten, mindemellett a francia katonai áruként behozott élelmiszerekből adtak át a városi közélelmezési hivatalnak. Április végétől pedig a városkormányzó mellett referens működött − René Dardel személyében −, aki a városi hatóságokkal és a Kereskedelmi- és Iparkamarával együtt intézte az élelmezési ügyeket.[42]
A városkormányzóság részéről a közellátás javítása érdekében hozott intézkedések valamelyest enyhíteni tudtak az ínséges állapotokon. A szénbeszerző szindikátus tevékenységének feltétlenül jelentőséget adott a várost ekkor fenyegető árvízveszély, melynek elhárításához a szivattyútelepek folyamatos szénellátása nélkülözhetetlen volt. Jóllehet a lakossági fűtőanyag ellátás biztosításában már nem tudott hatékonyan közreműködni, de Szeged az ország nagyvárosainak helyzetével összehasonlítva mindenképpen különleges helyzetet élvezett ezen területeken.
A közellátással összefüggésben a városkormányzóság kezdeményezéseket tett a város anarchikus pénzügyi viszonyainak rendezésére. A fő problémát a forgalomban lévő pénz mennyisége és a fizetési eszközökkel kapcsolatos bizonytalanság jelentette. A szegedi pénzforgalomban ekkor háromféle pénzt használtak, az Osztrák-Magyar Bank fehér hátú, 1918-as kiadású bankjegyei keveredtek a Tanácsköztársaság ugyanilyen címletű fehérpénzeivel, valamint a régi monarchiabeli „kékpénzzel”. A Tanácsköztársaság által kiadott bankjegyek forgalmát azonban az Osztrák-Magyar Bank megtiltotta. A Forradalmi Kormányzótanács rendeletére ezeket továbbra is nyomtatták, viszont fedezetük nem lévén, vásárlóerejük rohamosan csökkent. A lakosság nem tudott különbséget tenni a kétféle „fehérpénz” között, ezért bizalmatlan volt ezekkel a bankjegyekkel szemben és gyakorlatilag csak a „kékpénzt” fogadta el. Ebből azonban a városi polgárság felhalmozása miatt kevés volt forgalomban.[43] A pénzhiány enyhítésére a város 5 millió korona értékben szükségpénz bocsátott ki, amelyért maga Szeged város szavatolt vagyonával. A pénzügyi problémák megoldására hívta össze Bétrix április 22.-én a szegedi bankok vezetőit, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. Ezt követően bízta meg Somogyi polgármester − a városkormányzó utasítására − a Munkástanács három tagját, hogy Budapestről a tanácskormánytól kérjenek pénz a városnak. Az általuk megszerzett 9 millió korona azonban csak részben tudta enyhíteni a problémákat. A pénzforgalom élénkítése céljából hatálytalanította a városkormányzó május 3.-án a bankbetétek és folyószámlák zárolására vonatkozó tanácsköztársasági rendeletet. A pénzügyi helyzet rendezésére április-május hónapban tett kezdeményezések egyelőre nem bizonyultak hatékonynak.
A franciák nyílt politikai hatalomátvételét követő intézkedéseinek egyike volt az újságok szocializálásának érvénytelenítése és a sajtócenzúra bevezetése. Lamaze említett március végi jelentésében már felhívta a figyelmet a szegedi lapok cenzúráztatásának szükségességére. Az újságközlemények megjelentetéséről a cenzúráért felelős Bard hadnagy, a problémásabb esetekben pedig a városkormányzó vezérkari főnöke döntött. A franciák és szövetségeseik ellen irányuló és a város társadalmi békéjét - a megszállók megítélése szerint - veszélyeztető közlések nem jelenhettek meg. A városkormányzó rendeleteinek közzétételével kezdetben a főispánt, illetve a polgármestert bízta meg. Április végétől azonban − miután a szocializálások megtiltásáról szóló rendelete csak késve jelent meg − közvetlenül jutatta el rendelkezéseit a szerkesztőségekhez. A szegedi lapok a rendeletek mellett cáfolatokat, pénzbírságokat is közöltek − félhivatalos hírként − „A városkormányzó sajtóirodájából” címmel.
Szeged elzárása idején a hazai és külföldi hírekről a francia lapokból értesülhetett a lakosság. Ezek az újságok Milano-Trieszt-Zágráb útvonalon 3 nap alatt érkeztek meg a városba. A szegedi lapok „Magyar hírek francia lapokból” címmel kivonatokat közöltek a magyar vonatkozású eseményekről.[44]
JEGYZETEK
[1] Ormos M.: i.m.213.old. 20. N. 525 doss. 1.; 20. N. 527. doss. 1.; 20. N. 498.doss.4.
De Lobit távíratai márc. 21-25. között.
[2] Bernachot /II/: i.m. 110. old.
[3] Bernachot /II/: i.m. 107. old.
[4] Bernachot /II/: i.m. 108. old.
[5] Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből; a Csongrád megyei munkásmozgalom 1917-1919. aug. 1. (Szeged, 1969.) (Szerkesztette, a bevezetést és a dokumentumok jegyzeteit írta : Gaál Endre ) − továbbiakban VDCSMMT 1917. − 1919. 27. old. / valamint Czimer Károly : A fekete ház (Budapesti Hírlap l927.ápr.l7.) idézi: Zombori István: A Fekete-ház. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 422. l99l.. l2. old.
[6] Bernachot /II/ : 117. old.
[7] CSML XIV.10. Tonelli iratok − Somogyi Szilveszter igazolási ügyének tárgyalása.
[8] VDCSMMT 1917 - 1919. 28.old.
[9] VDCSMMT 1917 - 1919. 28.old.
[10] Ormos M.: i.m. 173. old.
[11] Tonelli S.: i.m. 9. old.
[12] Service Historique de l'Armée de Terre ( S.H.A.T. ) Paris, 20N514 No 322.
[13] Varjassy Lajos : Révolution, bolchevisme, réaction, ( Paris, 1934. ) 56.old.
[14] Bernachot /II/ : i.m. 279. old.
[15] Bernachot /II/ : i.m. 279 - 282.old. 13. sz. függelékben Lamaze kapitány jelentése
[16] Bernachot /II/ : i.m. 279. old.
[17] CsML 649/I. 1919. /III. 31./ Szeged város főispánjának iratai
[18] CsML 687/1919. /IV.4./ Szeged város főispánjának iratai
[19] Bernachot /II/ : i.m. 280.old.
[20] Bernachot /II/ : i.m. 280 -281. old.
[21] Bernachot /II/ : i.m. 281.old.
[22] Bernachot /II/ : i.m. 126.old. a Magyarországi Hadsereg főparancsnokának a Szövetséges Keleti Hadsereg főparancsnokához 1919. március 30 -án 773/3.sz. alatt küldött jelentése ( A.F.O.C. 26 N-890 )
[23] Ormos M. : i.m. 231. old.
[24] Ormos M. : i.m. 233. old. 20 N 499. doss 3.
[25] Ormos M.: i.m. 233. old. 5 N Roumanie, Franchet d'Espérey 1919. ápr. 6.
[26] Bernachot /II/ : i.m. 127 - 128. old.
[27] Bernachot /II/ : i.m. 129. old. - a Magyarországi Hadsereg főparancsnokának 741/3.sz. alatt küldött átirata a 17. és a 76. hadosztályok parancsnokainak, 1919. ápr. 8. AFO C N-890.
[28] Ormos M.: i.m. 235 - 236. old.
[29] Bernachot /II/ : i.m. 142. old. - a Magyarországi Hadsereg főparancsnokának 1261.sz. különleges hadműveleti parancsa. 1919. ápr. 28. C.26. N-89.
[30] Bernachot /I/ : i.m. 50. old.
[31] CsML 727/1919 IV.10. Szeged város főispánjainak iratai
[32] CsML 777/1919. IV.12. Szeged város főispánjának iratai
[33] S.H.A.T. (Paris) 20 N 513 681. 1919. IV. 14. 21-
[34] CsML 781/1919. IV.15. Szeged város főispánjának iratai
[35] Szegedi Napló, 1919. IV. 20.
[36] Kelemen Béla : i.m. 50. old.
[37] CsML 841/1919. IV.22. Szeged város főispánjának iratai
[38] Délmagyarország, 1919. IV.17.
[39] Tonelli S.: i.m. 37. old.
[40] CsML XIV.10. Tonelli iratok, jelentés Somogyi polgármesternek a belgrádi út tárgyában ...1919. ápr.28.
[41] Tonelli S.: i.m. 43. old.
[42] Tonelli S.: i.m. 38. old.
[43] Tonelli S.: i.m. 47.old.
[44] Tonelli S.: i.m. 26 - 27.old
Dr. Nagy Miklós 1956-ban született Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) történelem-francia szakán szerzett diplomát. Volt a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia tanszékének oktatója, jelenleg az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense. Legfontosabb kutatási területeinek egyike Szeged 1918-20 közötti francia megszállása.