Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kaiser László

Egy hibátlan ember: Béres József

 

Kudarcok és győzelmek, hibák és erények, tévedések és igazságok: életutak tényei, stációi. Sok emberről mondható el, hogy kivételes volt, kevésről, nagyon kevésről, hogy hibátlan – amennyire hibátlanok lehetünk… Béres József munkásságát ismerve az az egyértelmű megállapítás fogalmazódik meg: példamutató, nagy ember volt, nem túlzás kijelenteni, hogy erőt és hitet adó tanulsággal szolgál életének minden szakasza, tevékenységének minden állomása. Igazi példa-élet, igazi idea-ember, hogy Németh László szép szavaival éljünk, nem véletlenül, hiszen a nagy író álma és elvárása az olyan személyiség, mint Béres József, az értelmiségi hivatásának klasszikusa. Aki alulról jön s a legmagasabb szellemi régiókig jut el, aki minden embertársát szolgálni akarja, s aki – ha kell, dacolva a világ ellenállásával – nem enged üdvösségügyéből, a világ által netán későn elismert igazából…

Tíz esztendeje, nyolcvanhárom éves korában, március 26-án hunyt el Béres József: a legendás Béres-csepp kikísérletezője. Győztes ember volt: világhír, elismerés, díjak, s főként: emberek egészségének őrzője, sőt emberek életének megmentője. Közszeretet és dicsőség övezte az immunrendszert erősítő és a daganatos betegségek gyógyítását elősegítő nyomelemeket, ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, a Béres-csepp megalkotásáért és persze töretlen életútjáért, tisztességéért. Azt érezték benne emberek milliói, amit ő büszkén vállalt: a népszeretetet. Visszaemlékezésében rögzítette, hogy amikor a 70-es évek második felében Aczél György személyesen akarta rávenni, hogy hagyja el az országot, bátran mondott nemet: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország.  Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.”

Ezért is tiszta és hibátlan ember volt – meg ezernyi másért. Ha nézzük életének állomásait és döntéseit: csak a legnagyobb elismeréssel tehetjük, történelmi, politikai szorítások számbavételével különösen. A záhonyi születésű, szakkertészi végzettségű Béres Józsefet 1941-ben hívják be katonának, majd 43-tól frontszolgálat következik a Kárpátokon túli területeken. Komoly sebesüléssel tér haza a háború után, így is dolgozik, kertészeti munkát végez, 48-ban, huszonnyolc évesen tesz érettségi vizsgát. Családot alapít, gyermekei születnek. Hosszú ideig laboratóriumvezető egy mezőgazdasági intézményben, s 1965-ben, negyvenöt évesen szerez agrármérnöki diplomát. Tudományos munkatársként doktorál három évvel később. Az eddigiekből is látszik, hogy igen nehéz körülmények közepette ment a maga útján, későn végezve stúdiumokat, de töretlenül követve érdeklődését. Ez az érdeklődés vitte el az emberi immunrendszer vizsgálatáig, illetve ahhoz a kísérletekkel igazolt felismerésig, hogy összefüggés van a nyomelemek és a betegségek között. 1972-re nyert egyértelmű igazolást, hogy az általa felfedezett Béres-csepp szérum segít a rákbetegek gyógyulásában. Az emberek özönleni kezdtek kisvárdai házához, s ő ingyen adta a szert. Segíteni akart, önzetlenül, úgy érezte, ez kötelessége. S a szakma és a politika reakciója? Erről így nyilatkozott: „A kutatókat, orvosokat, politikusokat végképp nem érdekelték az eredményeim, és főleg nem százak, ezrek gyógyulásai. Hogy ez miért lehetett? Nem tudom. Ilyen az ember? Hiszem, hogy nem. Nem voltam orvos és vidéken éltem. Hogy jön ahhoz egy ismeretlen senki – gondolhatták ők –, hogy felfedezzen valamit, hogy rájöjjön valamire, amire még Amerikában, a legjobban felszerelt laboratóriumban sem jöttek rá?” És megindult a retorzió. Bűnvádi eljárás indult ellene, följelentették sarlatánságért, elkobozták jegyzeteit, nem engedték hozzá a beteg embereket. Döbbenetes! A magyar értelmiség színe-java állt ki aztán mellette – egyúttal a gyógyulásra váró emberek mellett –, Kósa Ferenc filmmel, melyet hosszú időre betiltottak, Nagy László, Illyés Gyula, Ratkó József, Sánta Ferenc, Déry Tibor, Csoóri Sándor, Balczó András és mások szóval és írással. Béres József nem adja föl, harcol a tengernyi ellenállással szemben. Hogy mindehhez mi adott erőt? Szavai adnak választ: „Nem a magam hasznát kerestem, nem a magam érdekeit szolgálta a munkám, eredményeimmel embertársaimon akartam segíteni.”

És győzött. 1976-ban megtörtént a készítmény szabadalmi bejelentése, majd két évvel később kereskedelmi forgalomba került a Béres-csepp – egyelőre gyógyhatású készítményként. S a szer, egyáltalán Béres József tudósi és emberi vállalkozása diadalmasan és nagy hatósugárban kezd jelen lenni az emberek életében és a magyar társadalomban egyaránt. A nyolcvanas évek további kísérleteket és eredményeket hoznak, nagy elismerés, hogy 1987-ben végre bemutatják Kósa Ferenc 1976-ban és 1986-ban róla és tevékenységéről forgatott, Az utolsó szó jogán című filmet. 1989-ben, a rendszerváltoztatás előtt megalakul a nagy forgalmú és számos terméket értékesítő Béres Részvénytársaság, majd a korábban megvalósult Béres Alapítvány a Teljes Életért néven karitatív célokat szolgáló alapítványt hoz létre.  2000-ben végre a cseppeket gyógyhatású készítmény titulus után hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították. Mintha a határon kívül is jól ismert egész vállalkozás az életnek üzenne: igazság és működés, misszió és tisztességes üzlet igenis összebékíthető, a szolgálat és piacgazdaság nem egymást kizáró fogalmak, s a későbbi díjak is ezt igazolják, többek között a legrangosabb hazai tudományos elismerés, a Széchenyi-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, a Magyar Örökség-díj.

Béres József: hibátlan ember, s itt nyilván nem elsősorban az emberi gyarlóságok világára kell gondolnunk. Hibátlan: másokat szolgálni kívánó mivoltában! A róla írott kötet, a Cseppben az élet című könyv szerzője, Béres Klára, aki egyébként az összvállalkozást máig működtető ifjabb Béres József felesége, a hitet és erőt adó nagy tudósról szólva a hitet hangsúlyozza. Azt a hitet, amelynek lényege az a meggyőződés, hogy – idézve a szerzőt – „semmi nem reménytelen, semmi nem hiábavaló, hogy létezik a Gondviselés és győz az igazság.”

 

 
kaiserlaszlo.jpg
Kaiser László Budapesten született 1953. május 25.-én. Költő, író, szerkesztő, dramaturg. Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon 1980-ban, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán 1983-ban. 1983–85-ig a veszprémi Petőfi Színházban dramaturgként dolgozott, 1985-től a Pannónia Filmstúdióban, későbbi nevén Videovox Stúdióban szinkronlektorként. 1999-től a PoLíSz irodalmi újság egyik szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese. 1996-tól a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője. 2003-ban és 2005-ben a Quasimodo költőversenyen oklevelet, 2006. március 15-én Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott, ugyanebben az évben a nemzetközi Brianza-díjat vette át Olaszországban verseiért. Több mint száz könyvet szerkesztett, tizenöt önálló kötete jelent meg (versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk).