Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Fától az erdőt…” – Az erdők múltja és jelene a szegedi várban
 
Több millió éves növényi őskövületeken, mammut rekonstrukciókon, preparált állatokon keresztül mutatja be az erdők történetét a szegedi vár új időszaki kiállítása. A „Fától az erdőt…” című tárlaton az érdeklődők találkozhatnak a hazai erdők jellegzetes állataival, a rókával, nyúllal, őzcsaláddal vagy a nem régiben visszatelepített hóddal. Az élővilág mellett a fa hasznosításának érdekességeit is bemutatják hajó- és szélmalom makettek, fűrészmalom másolatok segítéségével.
Jégkori állatok csontjai, megkövült növények, mammut és gyapjas orrszarvú-rekonstrukciók szemléltetik a Föld erdeinek több millió éves történetét a várban nyíló új időszaki kiállításon. A „Fától az erdőt…” című tárlat hazánk erdeinek tízezer éves múltjába enged betekintést, valamint sorra veszi a ma élő őshonos állatfajokat. A várban eredeti környezetükben láthatóak a preparált hiúzok, farkasok, sasok, őzek, nyulak és az európai hód is, melyet a kihalás széléről megmentve telepítettek be ismét.
Mária Terézia vezette be az erdészeti ismeretek tanítását a selmeci Bányászati Akadémián- ebből az időszakból egy korabeli fűrészmalom és egy egykarú gyökérkitépő mását láthatják az érdeklődők. Egy 1885-ös erdészeti térkép és erdészviseletek repítik vissza a látogatókat a 19. századba. A fafeldolgozás folyamatát kézi eszközök, fűrészek szemléltetik, a szállítás folyamatát pedig korabeli fotók és kotróhajók, úsztatók makettjei mutatják be. A fa és az építészet kapcsolatát haranglábak, a torockói boronaház makettje és egy szélmalom erőátviteli makettje illusztrálja.
 
A kiállítás december 4-éig, majd 2012. január 20. és március 30. között tekinthető meg a Vármúzeumban (Stefánia 2.).