Petró János
Thealter cédulák 1.
Részegként ránk fújni a gyűlölet viharát
„Amit engedni kell, mind elengedtem,
csak mire muszáj, arra emlékeztem.”
(Damdinszürengín Urjanhaj)
Színház, akár az élet. A mindennapok silány kis harcai. Hogy ennyi évszázad után még mindig miért éppen Antigoné – az ifjú színészekkel együtt talán ha harmincan próbáljuk megérteni.
Iszméné a gyenge, akarattalan; Antigoné a lázadó, aki szembeszáll, ő maga a lelkiismeret; Kreón a hatalom, a törvény és az önkény. E három szereplő konfliktusa, de inkább jelleme osztja három részre az előadást. Legtöbb időt Iszméné kapja, mert a legnagyobb arányban mi is így vészeljük át harcainkat. Követjük Kreón törvényeit, csip-csup dolgokon parázunk napról napra. Ahogy a szereplők mondják, amolyan „semmilyen fapinák” vagyunk. De már Iszméné világában megjelenik az igazi hatalom, a média. Antigoné harmadában aztán előkerül a lázadás is, de gyorsan lehull a lepel, mert csak olyan, mintha lázadás lenne. Tudjuk, hogy a végére lesújt Kreón. A hatalom erős, Teiresziasz pedig már régen nem jósol nekünk.
A látottak alapján Urbán András a műhelymunkára jelentkezett fiatalokkal négy nap alatt könnyedén oldotta meg a feladatot. Kristálytiszta a 2500 éves probléma felvetése, könnyed és akadálymentes a „gyerekek” mozgása, érthető a szöveg, világos, hogy mit, miért és mikor mondanak. De igazából e röpke néhány évszázad alatt semmi sem változott. Csak a hatalom lett rafináltabb, nemzetközi vállalatok igazgatótanácsainak névtelenségébe burkolózva gátlástalan politikusokkal nyomatja le torkunkon a keserű falatokat. És mi úgy faljuk, mint az egyik szereplő a dráma kitépett lapjait. Mert úgy gondoljuk, hogy akár ez is lehet lázadás. Meg az is lehet lázadás, ha kiköpjük a lapokat. De az már nem, ha parancsra összeszedjük magunk után!
Végül minden a helyére kerül. Miközben az ifjú lázadók a Hair zenéjére harcos daccal mutatnak a nap felé, a háttérben dokumentumfilm részletek peregnek az 1968-as nyugat-berlini diáklázadásokról, s a záró kép a bulvár média birodalom, Axel Springer Strasse 65. Amit látok, gondolatban pörgetem tovább. Ma Nyugat-Berlinben a két ideológiai ősellenség szinte keresztezi egymás útját. A Springer birodalom székházától néhány méterre utcát neveztek el a lázadóról, az uszító szónokról, Rudi Dutschke-ről. Elsőbbsége ugyan a baloldali legendáról elnevezett utcából érkező autónak van, de ebben a játékban a hatalom kérdését már 40 éve lejátszották. Mi pedig felállunk és kisétálunk. Még az is lehet úgy gondoljuk, hogy mi azért Antigónék vagyunk. De igazából mindnyájan Iszménék vagyunk.
Let the sunshine, let the sunshine in, the sunshine in ...
THEALTER Tea for Two Workshop
Hallasd a hangod! – Antigoné Reloaded
kurzusvezető: Urbán András
Fotók: Révész Róbert, MASZK Egyesület
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thelater 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán