Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petró János
Dicső híre-neve fennmaradt örökre
– színházcédulák –
 
Kevesen tudják rólam, hogy gyárilag sportújságíró volnék. Ez éppen a huszonharmadik énem, aki odavan minden fizikai teljesítményért, néha-néha statisztikákba temetkezik, s alkalmanként, mint idős szerzetes elvonul a világtól, amikor is valamely sportág – többnyire jégkorong – világbajnokságára elzarándokolva, már-már emberi fogyasztásra alkalmatlan mennyiségű meccset néz meg egy ültő helyében. Ezért is történhetett meg, hogy boldogan és elégedetten álltam fel másfél óra Toldi után a Kisszínház nézőteréről. De csak „is”! Mert a Színház és Filmművészeti Egyetem IV. éves hallgatói még ezen túlmenően minden igényemet kielégítették. Engem igazol az előadás után a szűnni nem akaró vastaps és a bekiabálások Szegeden szokatlan hosszú sora. De persze volt más vélemény is, és ez így van jól.
 
p1800180-1600.jpg
Adott egy régies szöveg, adott egy hangzásra csúnya kifejezés: fizikai színház, és ezekből született egy friss, az ötletektől sokaságától szárnyaló, a zenétől pedig elképzelhetetlen magasságokba emelkedő előadás. Mi kell még? Kell hét gyönyörű fiatal színész, kellenek a tapasztalt, mégis lánglelkű tanárok és kellek én, hogy minden büszkeségemet és nagyképűségemet félre téve fejet hajtsak, s csak annyit mondjak: köszönöm.
 
p1800185-1600.jpg
 
Köszönöm: Gyöngy Zsuzsa, Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, Nagy Norbert, Pallag Márton, Varga Krisztina, Zsíros Linda, Dresch Mihály és Horváth Csaba!
 
 p1800495-1600.jpg
 
 
Thealter 23
Színház és Filmművészeti Egyetem IV. évfolyam (Budapest): Arany János: Toldi
 
 
Fotók: Révész Róbert (MASZK) 
 
 
pj.jpg
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.