Petró János
A bolondok hajója
„Születésünkkor sírunk, hogy a bolondok
E roppant színpadára feljövünk"[1]
A bolondok hajója, a kormányos és kapitány nélküli lélekvesztő a középkor óta szinte töretlen lendülettel vonul át a kultúra történetén. A szóbeszédekből irodalmi művek sokasága, színdarabok és filmek keletkeztek. Bolondok hajója, bolondok szigete. A szabadság és a bezártság egyidejű megjelenése. Az örök kérdés, a németalföldi folyókon a Rajna mentén, a flandriai csatornákon hajóra rakott és útjára engedett bolondok kinek a megtisztulását szolgálták? A közösségét, amely ilyen módon szabadult meg szent őrültjeitől? A bolondokét, akik a hajón szabaddá váltak, de valójában ez a hajó volt a börtönük is? Mert bennem is felmerült többször már, hogy csak utazom, utazom ebben a világban, ahová a Teremtő behajított és szabadságom csupán annyi, amennyire e megfoghatatlan utazás állomásait el tudom fogadni. Hiába harcolok ellene, újra és újra visszahajít. Szerencsés-e a bolond ember, ez a limitált számú különc, az igazság letéteményese? Valóban ő az egyetlen, aki kockázat nélkül lehet a társadalomkritika kimondója?
És ennek a három szent őrültnek a csónakját, Sascha Engel, Anat Grigorio és Uri Shafir, miféle szél sodorhatta éppen a szegedi Régi Zsinagógába? Egy egész világ evickél lélekvesztőkön kormányos és kapitány nélkül a bolondok szigete felé, Európa felé, amely éppen úgy sodródik a világban tudattalanul, mint a feléje tartó csónakok. Akkor most nevessünk, vagy sírjunk? Mert az előadás alatt mindkettő lehetőség megadatik. Végül is bolondokkal utazunk. A baj csupán annyi, hogy nem választhatunk, az előadás véget ér, kihúzzák alólunk a székeket. Akármit is gondoltunk, a hajóból ki kell lépnünk a partra. Csupán egy rövidke óra adatott meg, amíg mi is utazhattunk a Bolondok Hajóján.
Fotó: Révész Róbert, MASZK
Thealter Fesztivál
Niv Sheinfeld and Oren Laor Dance Projects (Izrael):
Bolondok hajója
[1] Shakespeare: Lear király
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Egy laptoptáskányi könyv; Az első 25 év...; Még egyszer a szurkolásról; Én kérek elnézést; Az én váram; Valami fekete érthetetlen szörnyűség; Partizándalok; VB-arany 700 pengő kölcsönből; Mint egy tündér; Hajrá Szeged!; Egy apa-lány kapcsolat; A szegedi Turul; Nemnézőszám; Vidd haza a kapufát; Amikor még nem volt szurkolói kártya; Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán