Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ismerős versek
7 kérdés Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos versmondókhoz
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy,
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.”

Karinthy Frigyes: Előszó

 

Két Radnóti-díjas versmondó rendre különleges estékkel lepi meg közönségét határon innen és túl. A Nem mondhatom el… – ismerős versek című, dramatizált összeállításukban Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos klasszikus költők, köztük József Attila, Ady Endre vagy éppen Radnóti Miklós verseit tálalják, nem szokványos módon. Az egymásra felelve, egymásba fűzve előadott verseket videóbejátszásokkal teszik még színesebbé: a kivetítőn úgynevezett flashmobokat láthatunk, melyeknek szereplői olyan járókelők, akik váratlan pillanatokban felcsendülő klasszikus zenei alkotásokat hallgatnak a metrón, a pályaudvaron, a téren… Az akció célja, hogy megmutassa, az elmúlt század költeményei milyen jól megférnek a jelen korral. A két versmondót Vincze Renáta faggatta szegedi, Millenniumi Kávéház-béli vendégszereplésük alkalmával.

 

Vincze Renáta: Mikor ismertétek meg egymást, mikor kezdtetek el közösen dolgozni?

Tóth Péter Lóránt: Tatabányán, a József Attila Országos Versmondó Verseny döntőjén ismertük meg egymást, majd 2009-ben jártam először a Vajdaságban, ahol Ákos él és tanít. Kialakult egy szakmai kapcsolat, majd később egy baráti, és ennek az eredménye, hogy 2014 márciusában bemutattuk ezt az előadást.

Hajvert Ákos: Péter barátom, aki minden évben lejár Vajdaságba a Dudás Kálmán Nemzeti Vers-és Prózamondó hajvert.jpgTalálkozóra vagy a Szép Szó Táborba, rendszeresen megemlítette, hogy össze kellene hozni egy közös műsort. Ez azonban évekig húzódott, mert közben szülő lettem. Nyilván tartottam is tőle, mert nem könnyű kiállni közönség elé úgy, hogy a figyelmet egy órán át fenn tartsuk, folyamatosan kommunikálva a versekkel. Ez nem egy olyan színházi műfaj, amely folyamatos akción és interakción alapul, hanem itt fejben kell, hogy megszülessen valami, hogy a közönségben ott maradhasson a szöveg, vagy legalább a szöveg egy része, netán a mondanivalója.

Vincze Renáta: Bár nem áthidalhatatlan távolságban, de nem is egymás közvetlen szomszédságában éltek − mikor és hol tudtatok gyakorolni, próbálni?

Hajvert Ákos: Péter kunszentmiklósi, ott felszállt a vonatra, Topolyáig elvonatozott, hajnalban felvettem, majd átautóztunk Bácsfeketehegyre, ahol bementünk a hideg művelődési házba.

Tóth Péter Lóránt: Általában péntekek, szombatok, vasárnapok jöttek számításba – így tudtuk összehozni. Reggeltől kezdve próbáltunk, és vagy ott maradtam még egy estét, vagy aznap este hazautaztam. Így jött össze az előadás.

ydrfhsh.jpg

Vincze Renáta: Miért választottatok klasszikusokat?

Tóth Péter Lóránt: Az előadás címe az, hogy Nem mondhatom el… – ismerős versek. Direkt azért választottunk ilyen szövegeket, mert – legalábbis amennyiben a közönségünk az idősebb korosztályból való − biztosan felrémlik bennük egy-egy vers, vagy azokhoz kapcsolódó emlék, netán egy régi szerelem története. Ha pedig fiatalabbak hallgatnak bennünket, nyilván azért lehetnek ismerősek számukra a versek, mert még mostanában tanulják őket.

Hajvert Ákos: Úgy gondoljuk, hogy a klasszikus költészetet a kortárs költészet elnyomja, utóbbi pillanatnyilag előtérben van, jobban favorizált, vagy mondjuk így: jobban futtatott. Alapvetően abból indultunk ki, hogy vers- és prózamondó versenyekre járó emberekként mindketten azt tapasztaljuk, hogy a klasszikus szövegeket nem mondják, nem mernek hozzájuk nyúlni. Ez persze érthető, hiszen olyan óriásoktól hallhattuk már ezeket a szövegeket, mint Sinkovits Imre vagy Latinovits Zoltán színművészek, de sorolhatnám még a neveket, sokkal többen vannak ezen a palettán – és azt a művészi színvonalat szinte lehetetlen hozni.

Vincze Renáta: Akkor tulajdonképpen hiánypótlásra vállalkoztatok?

Tóth Péter Lóránt: Igen, így is lehet fogalmazni. Mi mégis úgy tothpl.jpggondoltuk, belevágunk ebbe a kalandba. Nem azért, mert jobbak vagyunk, vagy olyan jók, mint az Ákos által említett előadók, hanem azért, mert szeretnénk megmutatni, hogy ezek az alkotások ma is élnek és hogy ezeket a szövegeket értelmezni kell. Ők (Latinovits, Sinkovits) is értelmezték a saját színészi, művészi tehetségük szerint. Ezek a szövegek még mai is aktuálisak, épp annyira, mint 50-60-70 vagy akár 100 évvel ezelőtt. Tehát attól klasszikus a klasszikus, hogy még ma is hihetetlen üzenete van, és nem attól, hogy ráírták.

Vincze Renáta: Hány előadást ért már meg a közös estetek?

Hajvert Ákos: Túl vagyunk a félszáz esten. Többek közt Szabadkán, Zentán, Gyöngyösön, Újvidéken jártunk az előadással, a Szarvasi Vízi Színház különleges színpadára is felléphettünk. Olyan kis településeken is végighallgathatták és nézhették, amilyen a nyugat-bácskai Doroszló, de a budapesti közönség elé is kiléptünk már.

aisdght.jpg

Vincze Renáta: Van kedvenc írótok, költőtök, esetleg kedvenc versrészlet, amit nagyon szerettek?

Tóth Péter Lóránt: Azt gondolom, hogy vannak kedvenc szövegek, vannak kedvenc költők is. Vannak olyan költők, akik szerintem néha kevésbé éreztek rá az adott témára, de néha meg annyira, hogy az a legjobb az összes közül. Ha én egy verset a kezembe kapok, elolvasom, kiderül, mennyire érzem azt, hogy én ezt elakarom mondani. Vannak olyan versek, hogy csak két sor, két gondolat az, amivel én magam is egyet értek, de amiatt a két gondolat miatt el akarom mondani.

Vincze Renáta: Mi a véleményetek a mai verstanulásról?

Hajvert Ákos: Az általános iskolákban többnyire nem azt kérik, hogy gondolj valamit a szöveg mögé, hanem azt, hogy mondd el kilóra… Ha tudod a szöveget az elsőtől az utolsó betűig, akkor ötös, ha nem tudod, csak a kétharmadát, akkor négyes, ha felét, akkor hármas, és így tovább. Persze szükség van arra is, hogy memoriterként elsajátítsanak szövegeket, verset mondani azonban így nem lehet. Valahol talán itt téved a pedagógusok egy része, hogy memoriterként kéri vissza a szöveget, és nem úgy, hogy a gyermek foglalkozzon vele.

Tóth Péter Lóránt: Nekem van egy rendhagyó irodalomóra előadásom. József Attila életével, verseivel és történeteivel foglalkozunk. Adunk egy talán szélesebb értelmezési lehetőséget. Háromszor, háromféleképpen elmondom József Attilától a Tiszta szívvel című verset, ezután egy kis beszélgetés szokott kialakulni arról, hogy melyik előadásmód miért állja meg a helyét. Néha még én magam is meglepődöm, hogy mennyi közös pontot tudnak találni a gyerekek.

frhzsrj.jpg

Vincze Renáta

 

vincze_renata.jpgVincze Renáta jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának kommunikáció és média szakán, moderátor szakirányon tanul. Önkéntesként a Szegedi Egyetemi Rádióban műsort vezet.