Petró János
Amikor még nem volt szurkolói kártya
Manapság a nézőtéri „botrányok” miatt divatos felemlegetni, hová jutott a világ legnépszerűbb játéka. Bezzeg a kezdetekben… Valóban olyan makulátlan volt a sportág története?
Az első hivatalos labdarúgó VB döntőt 1930-ban Uruguayban tartották. A döntő gondolatát a FIFA az 1932-es olimpia rendezőinek köszönhette, akik közölték Los Angelesben nem lesz benne a játékok műsorában a labdarúgás, mivel a kutyát sem érdekli. A pályázók között ott volt Magyarország is, ám a tornára egy stadiont is építeni kellett volna. Az OTT (akkori sporthatóság) és a politika urai azonban nem találtak semmiféle üzleti lehetőséget a rendezésben. Uruguay elsősorban lobbi tevékenységének köszönhette a rendezés jogát. Európát mindössze 4 ország képviselete, őket is a FIFA hathatós segítségével lehetett rávenni, hogy vállalják a hajóutakkal mintegy két hónapra nyújtott utazást.
És akkor maga a torna, kiemelve néhány érdekességet. A Franciaország – Argentína mérkőzés 84. percében egy gólos argentin vezetésnél a franciák csatára kilépett és egymaga vezette kapura a labdát. Les nem volt, szabálytalanság nem történt, mégis megszólalt a játékvezető sípja. Legnagyobb megdöbbenésre a bíró úgy döntött, véget vet a mérkőzésnek. Már javában zuhanyoztak az argentin játékosok, amikor a vesztes csapat kitartó reklamálásának következtében a játékvezető elrendelte a maradék 6 perc lejátszását, de az eredmény már nem változott. A dél-amerikai csapatok erős hátszele egyébként végig kísérte az egész tornát. A jugoszlávok vezettek a rendező Uruguay csapata ellen, ám második góljukat nem adta meg a bíró. Viszont a hazaiaknak megadta azt a gólt, amelynél a partvonal mellett álló fotós szöktette a góllövő csatárt. Mentségére szólhat, hogy a meccseken az éppen pihenőt tartó csapatok szövetségi kapitányai lengettek. Az Argentína – Peru mérkőzésen a játékosok felidézték a jégkorongmérkőzések hangulatát. A pályán kitört verekedésbe bekapcsolódott a két kispad cserejátékosokkal, gyúrókkal és szövetségi kapitányokkal együtt. Ugyanez megtörtént az Argentína – Mexikó mérkőzésen is. Akkoriban igen erős volt minden részvevő igazságérzete. A legfurcsább sérülést Uruguay játékosa szenvedte el. Az amerikai edző, miközben egy sérült játékosához szaladt be, elesett és összetörte kloroformos üvegét. Az uruguayi játékos ezt belélegezve eszméletét vesztette.
Uruguay-Aregntína, 1930.
Nos, akkor maga az írás címe, vagyis a döntő és a drukkerek. 1930. július 30-án a házigazdák Argentína ellen játszottak az első hivatalos világbajnoki címért. Egyes források szerint 30 ezer, más források szerint 20 ezer argentin szurkoló érkezett. A nagyságrendet figyelembe véve teljesen mindegy. A döntő előestéjén Buenos Airesben többszázezres tömegtüntetés volt, a lelkes szurkolók már győztesként ünnepelték csapatukat. Másnap a montevideói stadion előtt egyenként motozták meg a vendégek híveit, nehogy valaki lelője a bírót, vagy esetleg sortüzet zúdítsanak a játékosokra. A meccs előtt pénzfeldobással döntötték el, kinek a labdájával kezdjenek. A mérkőzést egyébként Uruguay nyerte, éjjel tűzijáték világította be Montevideó felett az eget. Buenos Airesben is tüzek gyúltak, ám egészen más okból. Ismét többszázezer ember vonult az utcákra, törtek és zúztak. Kövekkel törték be az uruguayi konzulátus ablakait. Egy ideig úgy tűnt, megszakadhatnak a két ország diplomáciai kapcsolatai is. Mindez egy olyan sportágban, amely az amerikaiak szerint a kutyát sem érdekli!
Az 1930-as vb-döntő második félidejében használt labda
(Fotó: Action Images)
Források:
Vető József – Lukács László: Kalandozás a sportvilágban. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1961
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán