Petró János
A Szent Mihály Stadion
A nyolcvanas évek elején költöztem Szegedre, és első dolgom volt, hogy a dohos Szent Mihály utcai lakásban felépítsem életem második, de mai napig legszebb gombfoci stadionját. Az elsőt, amely még Ferencvárosban készült, szegedi tartózkodásom első boldog, öntudatlan hetében nekiajándékoztam családunk egy ifjú tagjának, aki sohase látott még ehhez hasonlót. Az önzetlenség persze nem volt céltalan, valahányszor a szoba sarkába néztem, láttam magam előtt a következő, a tökéletes stadiont. A Zsuzsi, Böbe vagy más hasonló márkanévre hallgató gyerekszobabútor ágyneműtartójának böhöm fedőlapját. Egy csodálatos, két méteres faforgácslap, fehér műanyag fóliával bevonva. Életkörülményeink és általában minden egyéb dolgunk rendezetlensége feleségemet is engedékenyebbé tette, első kérésre beleegyezett, ezután ha vendég jön, majd alszik valami máson. Szerzünk egy új bútorlapot, vagy leakasztjuk a konyhaajtót, de legfontosabb a családfő boldogsága. Minden nagyon gyorsan történt. A zöld pályavonalakat első nap felfestettem, a pályát övező „egyszeregyes” lécet is megvettem. A neheze csak ezután következett, a lécet bevonó öntapadós reklámfeliratokat hetekig gyártottam. Tíz szorgos nap után ünnepélyes keretek között átadtam magamnak a Szent Mihály Stadiont, a fogadáson tejbegrízt szolgáltam fel hideg kakaóval, az összes résztvevő teljes megelégedésére. Egy ilyen fontos eseményt az ember természetesen jóleső magányban bonyolít le.
Az egyedül játszott gombfoci a világ legigazságosabb játéka. A játékos tudatosan nem szurkol senkinek, nem csal, a durva, vétkes csapatot méltón bünteti. A játék önfegyelemre, a vereség tisztességes elviselésére nevel, hisz többször vertem be szegény Fogarasi Joci orrát egy általam igazságtalannak vélt vereség után. Éppen ezért kezdtem el magam ellen játszani, és nem egyszer vertem meg az Albert Flórián vezényelte Fradit Puskás Öcsi Honvédjával, sőt még az is előfordult, hogy Göröcs Titi egy ötöst hintett Géczi Pista hálójába. Persze másnap nem ez volt az első dolog, amiről beszámoltam barátaimnak Külső-Ferencváros valamelyik grundján. Volt idő, amikor képes gombfoci csapataim száma száz fölött volt, csak Fradiból volt legalább tíz összeállítás. Ha a fiúból férfi lesz, nehezen ismeri be, hogy a rövid nadrágos kisgyerek még mindig ott van benne, valahol mélyen. Én is azt hittem, hogy a gombfocit felváltja, végérvényesen háttérbe szorítja egy másik világnyelv, a rock zene, csak felnőtt fejjel jöttem rá, okos ember több nyelven beszél, a játék öröme sok mindenért kárpótol.
A szuterénlakás sötét szobájának két pontja volt, ahová fény szűrődött be az utcáról, a két ablak előtti fél-fél négyzetméter. Az egyik ablak széles könyökölőjét már elfoglalta az írógép, teljesen természetes volt, hogy a stadion a másik ablak elé került. Egy szép őszi napon, amikor éppen egyikünk se volt otthon, levelezési címemen megkeresett évfolyamtársnőm, régi barátom, aki nem is sejtette nyomorúságos helyzetünket. Az üvegajtón át a dohos, zsúfolt konyhába lenézve bizonytalanná vált, talán rossz címre érkezett. Levelet írt, hol találom meg, s az ajtó elé tette. Az udvarra lépve, ahol a szemben lévő bontásra ítélt ház tűzfalának romjai hevertek elbizonytalanodott. Visszalépet, magához vette levelét. A Szent Mihály utcán arcát a langyos őszi nap felé fordítva megpihent, majd követve a napsugár útját, belesett szobánk ablakán. Amit látott, meggyőzte arról, hogy levelét visszavigye a konyhaajtóba, már tudta, jó helyen jár. Az utcáról beszűrődő nap fénye beragyogta a Szent Mihály Utcai Gombfoci Stadiont.
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán