Wilhelm József
Képlékenység
Nyűgös volt. Valami megmagyarázhatatlan, tátongó, magamutogató szándék tette vontatottá a gondolatait, mozdulatait, egész lényét. A szándék egyre csak tolult, nyomult a lelkében, fojtogatta, eltömítette pórusait, felülprogramozta minden cselekvését. Bár önbizalmának észérveit az agyába dúcolta és túllihegett pozitív energiával doppingolta az akaratát, mégsem tudta rávenni magát szándékának megvalósítására. A bágyasztó vágy, a mámorcsapda bizsergése az életörömök tobzódását ígérte, ám a megszokottság biztonságát romboló létérzés egyre nyikorgóbban, mind szorosabban, az erejét megfullasztva tekergett a gerinccsigolyái között, folyamatosan megroppantotta, lúdbőröztette. Nem tudta magát megemberelni, pedig szándékának megvalósítása semmiféle kockázattal nem járt, nyugodtan beleoldódhatott volna a lét olvadó édességébe. Sőt, elismerő tapsviharral jutalmazták volna érte! Már a próbálkozását is!
Egy csónak sodródott, surrant tova a folyón, akkor, amikor annak áttetsző felszíne néhány pillanat erejéig könnyedén visszafelé folyt a sárgás, löszszínű mélyrétegek fölött. Békalencse-sodorványok kergették önmagukat. Meghibbant, felülmúlhatatlanul kecses, de gülüszemű dunai szirének integettek a mély iszap nyákos kavargásból. Sikongásaik, őrjöngő hangjuk felerősítette a csónakban ülő ember lelkében a mind könyöklőbb szándékot, azt a szándékot, mely eltömítette pórusait, felülprogramozta minden cselekvését. A csónakos egyre érezhetőbben precíz körvonallá rendeződött. A folyó tejszerű párafátylának szökésében lassan csillogni kezdett a hajnali Nap flitterfénye. A víztükörkép és a valóság még egymással játszadozott. A sodródó a tenyerét a folyóra fektette, szorongását és a felszínen úszó, hullámtöredezett hasonmását a vízbe mosta.
A napfelkelte keserű maradt! Valahol, valamitől megcsobbant a víz. Az éj elveszítette színét. Valaki figyelt, valakit megfigyeltek.
Szokatlan katonai helyzetjelentését leadta felettesének, önmagát pedig feladta: a képlékenységnek.
Wilhelm József a németországi Tübingenben született, különféle, többek között magyar, német, horvát, szlovák és miegymás génekkel kezelt ősök örököseként az 1970-es esztendőben. A Bácska Doroszló nevű falujában él. Történelemre okítja diákjait, ezen felül a művelődést szervezné olykor. Az írás élete kedves, de nem meghatározó része. Verseit, prózáit lapunk mellett a Kilátó, a Napút, a Sikoly, a Képes Ifjúság, a 7 Nap, a Családi Kör és a Dunatáj közölte, valamint a Kartc Irodalmi és Művészeti Online Folyóirat. A Szeged effekt 2 antológia szerzője.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Az első világháború kitöréséhez vezető út; Az Örökszobáról; A nagy háborúra való 100 éves megemlékezések csúf csapdái; Menni vagy nem lenni; Elhagyott othonok; A lét cuppantása; 2 vers; A fejedelem, aki...; Frázispufogtató kor; A szülőföldtelenség felé; Apránként a meghittség felé; Az örömmámorért mindent; Processzió; A diktatúrák jellemzői; Végletek; Hász Róbert regényéről; Égi bolondozás; Egy modernkori babona...; Az édenkert peremén; Kedveske vers; A milánói edictum; Séta; A nagyvárosok mint az emberiség...; Vass Tibor kötetéről; Tél; Várakozásban; Teremtett világ; A valóság hanyatlása; Hiszek; A modern háborúk; Támaszpont...; Elakadva; Módhatározó; Hogyan gyártanak tervszerűen szemetet...?; Ádvent; Hivatásos lelki barátok