Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Wilhelm József
Apránként a meghittség felé
 
Az utóbbi években, sok embertől hallottam, egyre inkább azt érzik, ahogy én is, hogy az év egyik legmeghittebb ünnepén, karácsony napján, átlényegülés nélkül esnek túl, csakhogy át nem botlanak rajta. Mindenki arról panaszkodik, valamilyen hiányérzettel küzd, a megrakott asztalok, a kapott ajándékok, a családi együttlétek ellenére is. Sőt, sok esetben kimerítőnek, megerőltetőnek érzik a nagy csinadratta közepette megünnepelt karácsonyt. Engem is már több éve nyugtalanít a lelkiismeretem, hogy miért is siklik ki az életemből ez az ünnep, alapos előkészületek után is, miért nem hozza meg a korábbi lelki kiteljesülést, a biztonságot adó reményt, a hit mély nyugalmát?
         Valamikor fiatal tanár koromban, a kilencvenes évek kezdetén, a rendszerváltozás után én voltam az első, aki az iskola falain belül karácsonyi műsorral leptem meg a szülőket, nagyszülőket. Nem fenyőünnepet ünnepeltünk, nem a télapót vártuk, hanem betlehemeztük, a kis Jézus születését jövendöltettük, régi vallásos, népi énekeket énekeltünk. Akkoriban nagyon sok időmbe tellett, hogy felkeressem azokat az idős helybeli asszonyokat, férfiakat, akik tudtak még gyermekkori karácsonyaikról beszélni, akiknek a segítsége nélkül nem eleveníthettem volna fel Doroszló sok évtizedes hagyományait. Időt és fáradtságot nem sajnálva kutattam, és tanítottam vissza az általam, valamint Kovács Endre doroszlói néprajzos által gyűjtött karácsonyi szokásokat. Akkoriban még egyetemista is voltam, de már tanítottam, közben polgárháború dúlt a széthulló Jugoszláviában, de azokban az években, amikor nem tudtam, hogy hol a fejem a sok próbától, a készülődéstől, műsorszervezéstől, plakátkészítéstől, teremdíszítéstől, akkor éreztem át felnőttként először teljes mélységében megváltónk születésvárásának csodálatos bűverejét. A polgárháború feszültségei által sújtott Délvidéken valahogy jobban egybekovácsolódtak akkoriban az emberek, sokkal bensőségesebb, várakozás telibb volt a hangulat, az ünnepre való készülődés.
         A mai ember a hagyományok kötöttségeitől menekül, a felületesen szép, a reklámokban bemutatott könnyed, megerőltetés nélküli élet után vágyakozik. Ezt a bármi áron jól élni szemléletet sulykolták bele a szüleinkbe, nagyszüleinkbe, akik még mindig azt hiszik, hogy nekünk, gyermekeiknek, unokáiknak jobb lesz, ha nem kell annyit küzdenünk az életben, amennyit nekik kellett, de ez a legnagyobb átejtés, amit önmagukkal és velünk, az utódaikkal megtehettek. Ez nem a kommunizmus hozadéka, a kommunizmus ezt úgy vette át, mert a folytonos elégedetlenség-érzés és az álmodozás táplálása a fogyasztói társadalom egyik alapelve, ugyanis a gyökér nélküli, szélesebb családi háttértől megfosztott, hagyományok nélküli ember, vagyis az elemeire zúzott három vagy négytagú család könnyebben vezethető az orránál fogva, jobban etethető fölösleges vágyálmokkal. A fentiek ellenére még mindig vannak a mi vidékünkön is fiatalok, középkorúak, idősek egyaránt, akik nem dőltek be az olcsó, giccses médiahízelgés által belénktömött hazugságoknak. Már több mint 20 éve tanítok, és a sokszáz körül mozgó volt diákjaim közül csak azon tanulóimat találom elégedetteknek, akik megküzdöttek azért, amijük van. Nekik nem az a fontos, hogy mennyit gyűjtöttek össze, mivel rendelkeznek, vagy, hogy mennyit örököltek, hanem az, hogy azzal, amivel rendelkeznek mennyire boldogok. Igen, vannak még közöttünk boldog emberek! Érdekes mód a boldog és elégedett tanulóim azok, aki nem az elvándorláson törik a fejüket, hanem azon, hogy azzal, amit az élettől kaptak, minél jobban gazdálkodjanak. Nagyon ügyesek és találékonyak, semmilyen munkától nem félnek. Amikor találkozom velük, teljes szívemből örülök nekik, mert bennük azt látom, hogy ők is olyan hittel néznek az élet elé, mint ahogy azt tette valamikor a Szent Család, amikor József a várandós feleségével, Máriával elindult Betlehembe, a bizonytalanba. A hit az, ami élteti, cselekvésre ösztönzi őket, ami jóságot hordoz általuk! A hit hozza számukra a belső elégedettséget és a holnapba vetett reményt! A hit tanítja őket elfogadni a mindennapit, fűzi egybe őket a családtagjaikkal, barátaikkal, teszi őket megértőkké és szeretetteljessé! Hit nélkül nincs küzdelem, de küzdelem nélkül hit sincs! Ezért ámítás az, hogy a könnyed, jó élet boldoggá tesz! Nem! A tettekben gazdag lét által, az egyszer lenn, máskor fenn sorsfordulóitól meggyötört ember edződik igazán nemessé, az ilyen emberek, az ebben a szellemben élő családok boldogok valóban. A csillámporos élet csupán a média által sugallt hamis, ördögi látszat. Ami könnyen jön, könnyen megy – szól a közmondás is. Tudom, hogy a jómódban élő emberek közül sokan értékelni tudják a saját jólét-boldogságukat, de a küzdéssel járó teremtés valódi boldogságát sohasem fogják megízlelni.
         Az élet nagy ünnepeinek megéléséhez sok-sok apróságra van szükség. A Jézus születését régebben változatos hagyományok sorozata előzte meg, amikor a gyermekek, a családok idősebb tagjai nem az ádventi kalendárium édességeinek bontogatásával készültek fel karácsony ünnepére, nem az ádventi koszorún meggyújtott gyertya jelentette nekik az ünnep közeledtét, még csak a karácsonyi aprósütemény sütése, a mézes pálinka készítése sem. Ez utóbbiak csak apró kellékei voltak az ünnepkör varázslatának. A széles családi körben közösen megélt hagyományok készítették elő az ünnepet, és adtak tartást. Pl.: a Luca-pogácsa sütése, majd elfogyasztása, a Borbála-ág metszése, valamint kivirágzásának megfigyelése, a búza elültetése és pátyolgatása, a karácsonyi nagytakarítás, a betlehemezők, bölcsőkézők várása, fogadása, a böjt megtartása, a közös éneklések, imádkozások, a regölők, névnapköszöntők, disznótoros maskarások beinvitálása, és ezek meghitt játéka adta a családi együttlétek azon hozadékát, amit a következő időkben nem lehetet elvenni senkitől.  Az egybetartozás erejéből bármikor meríteni lehetett. A közös élmények voltak azok a pillanatok, amelyek az elmélyüléshez, a megnyugváshoz, a család, a hit megerősödéséhez vezettek.  Régen mindenki tudta, jobban mondva érezte azt a megtartó erőt, hogy azokra, akik a szent ünnep előtti napokban a házban megfordultak, azokra az emberekre számítani lehet majd bajban, jóban egyaránt. Ez volt a természetes, a legjobb, a legbiztatóbb jel, mivel annál nincs különlegesebb érzés, mint tudni azt, hogy lesz kivel megosztani a nincs keserűségét, de a van bőségét is!
         Manapság, amikor egyre több szétszakadó családot látunk, ahol a fiatalok egy jobb élet reményében felszedik maguk mögött az utat, a visszatérés lehetőségét is felszámolva, akkor azon töprengek, milyen lehet ezeknek az embereknek a karácsonya, amikor például az unoka és a nagymama Skype-on integetnek egymásnak, nem értve egymás nyelvét. Idegen emberek ők a legjobb akaratuk ellenére is, aki szívecskéket mutogatva, rajzolva igyekeznek egymás iránti szeretetüket kinyilvánítani. Semmilyen ajándék, látszatközelség nem tudja az ölelés, egy ölbe bújás, egy cuppanós puszi, egy gügyögés, egy nevetés, cinkos kacsintás meghitt érzését visszaadni, az internet kábelei közt elveszik az a gyermeki, amiről Jézus szól, ami a karácsonyt oly leírhatatlanul különlegessé teszi. A mechanikussá vált ünneplés okozza azt a hiányérzetet, amitől úgy érezzük, a karácsonyi ünnepek csak megerőltetés, ajándékok utáni loholás, megterhelő evés-ivás, amit nem tudunk kiheverni, mert sietni kell, hiszen az ünnepek után máris a régi kerékvágásba kell lendülni. Igen, mert ha sikerül is a családnak összeülni az ünnepi asztal körül, mindenki ideges, hisz még ide, oda is el illene menni, ha már hazalátogatott a család a messzi távolból, mert jó volna látni a régi barátokat, a távolabbi rokonokat is! Mindenki a meghitt régi szép pillanatokra vágyik, azokat szeretné elkapni, de ha csak karácsony napjára sűrítjük a levadászásukat, akkor nem lesz kecsegtető az eredmény! Valamikor nem csak apró előkészületek jelezték az ünnep jöttét, hanem az ünnep után is akadtak még olyan szokások, amelyek az átéltek elmélyülésére, átgondolására adtak időt. Az újévvárás valamikor a mérlegelés ünnepe volt, a számadásé és a tervezésé. Ma ez a magamutogatás, a bolondozás, és a boldognak tettetés kényszerünnepévé silányult. A vízkereszt, a három királyok napja pedig lassan feledésbe merül, pedig a napkeleti bölcsek a megfontolt szemlélődésre, a bölcs viselkedésre tanítottak történetükkel. Igen, régen időt hagytak maguknak az emberek, és a társadalom is olyan volt, hogy a megnyugvás lehetősége fennállt. A megfontolás, a megnyugvás ideje mellet azonban régen is volt olyan időszak, amikor megfeledkezhettek az emberek a jó modorról, erkölcsi tartásról egy piciny időre. Tudták régen is, hogy az emberi természetben ott van a duhajkodásra való hajlam. A régi korok emberei kitűnő ismerői voltak a pszichológiának, a farsang a féktelenség idejének egérútja volt egykor! Ma sajnos egész évben bolondot járatnak velünk, és bolondot járatunk önmagunkkal!
         Annak reményében vetettem gondolataim papírra, hogy mindezeknek a tudatában ne féljünk a sok apró, megterhelőnek tűnő, de a legmeghittebb ünnepünket előkészítő közös elfoglaltságoktól, a hagyományaink éltetésétől, a szűkebb és tágabb környezetünk megfertőzésétől. Ezen jótett cselekedetek a szeretet ünnepének örömtelibb megélését hozzák magukkal. Ne csak karácsony napján jussunk egymás eszébe, függetlenül attól, hogy együtt-e a család, vagy távol vagyunk egymástól. Biztos vagyok benne, hogy a cseppenként adagolt szeretett jobb, mint a szeretet-túltengés, ami megfojtja az ünnep meghittségét. Találjuk meg annak a módját, hogy apránként lopjuk egymás szívébe a gyermeki áhítatot, hogy felkészülhessünk a kis Jézus méltó fogadására, mert ő, és a szeretetteink adhatják csupán azt az erőt, ami az elkövetkező időszak megpróbáltatásainak túléléséhez szükséges.
 
 

wilhelmjozsef.jpg

Wilhelm József a németországi Tübingenben született, különféle, többek között magyar, német, horvát, szlovák és miegymás génekkel kezelt ősök örököseként az 1970-es esztendőben. A Bácska Doroszló nevű falujában él. Történelemre okítja diákjait, ezen felül a művelődést szervezné olykor. Az írás élete kedves, de nem meghatározó része. Verseit, prózáit lapunk mellett a Kilátó, a Napút, a Sikoly, a Képes Ifjúság, a 7 Nap, a Családi Kör és a Dunatáj közölte, valamint a Kartc Irodalmi és Művészeti Online Folyóirat. A Szeged effekt 2 antológia szerzője.