Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


T. Ágoston László
Tapicskoló
 
Mióta kinevezték Nádházi Zalánt a müncheni székhelyű autóalkatrész-gyár sárosfalvai üzemének műszaki csoportvezetőjévé, egyre azon törte a fejét, hogyan emelkedhetne tovább a ranglétrán. Igaz, már az is nagy dolognak számított, hogy a gépészmérnöki diploma megszerzése után két évvel álláshoz jutott a szakmájában. (Addig a falugondnok furgonját vezette a szomszédos Sárosegyházán.) Az is igaz, hogy gépészmérnökként irányítja a gépkocsi fékrendszerének összeszerelését, de hát a diploma az diploma, az emberei meg értenek a munkájukhoz. A középfokú nyelvvizsgát megszerezte, a műszaki rajzot ismeri… A múltkor, amikor ellátogatott hozzájuk az egyik kinti osztályvezető, nagyon jól elbeszélgettek németül. Szinte mindent megértett első szóra, ahogy kimondta. Nagy svihák az a pasas, alig esett szó az autóról, meg a fékrendszerről. Csak a csajok érdekelték. Azok a gömbölyű seggű, hosszú combú, gyönyörű magyar csajok. A magyar frájlenek. Meg a görlök, a kollgörlök… Annyit dumált róluk, hogy a végén már ő is egészen beindult tőle. Csakhogy… Hát először is ez egy német osztályvezető, akit euróban fizetnek. Ő meg egy magyar csoportvezető, aki közel annyit keres forintban. Micsoda különbség… Aztán ez a Hanzi több száz kilométerre van az ő csúnyácska, vastaglábú, de galamblelkű feleségétől. Róla meg mindent tud a munkaerőforrás osztályvezető, a Juci néni, akinek ezt a remek állást is köszönheti. Továbbá akinek az unokahúga a Violácska, aki neki az olyan félig-meddig menyasszonya. Szóval együtt járnak. Vagy együtt élnek? Végtére is csupán szóhasználat kérdése az egész. Lehet, hogy jövőre már esetleg lakásvásárlási támogatást is tud szerezni a cégtől. No, hát ezek után valahogy ki kellett térni a Hanzi kérése elől, hogy kísérje el őt valami igazi magyaros, jó zaftos kuplerájba. Haver a családorvos, egy hétre kiírta influenzával.
Mondta is neki a bátyja, a Ricsi, aki különben kamionsofőr, hogy „… nagy barom vagy te, öcsi! Ekkora ziccert kihagyni egy szál Violácskáért, ez már több mint bűn. Mondhatni, hiba. Ha az a német gyerek a szárnyai alá vesz, előtted a fél világ. Ha semmi többet nem tesz érted, mint hogy kivisz az anyavállalathoz, mondjuk csoportvezetőnek. Gondolj bele! Tökéletesen megtanulhatod a nyelvet. Te leszel a német cég magyar szakembere, és mondjuk három év múlva visszaküldenek Sárosfalvára igazgatónak. A cég legújabb fejlesztésű kocsijával furikázol. Természetesen szolgálati alapon. Szolgálati villában tolják a segged alá a szolgálati széket, és a pincérnek euróban lököd a borravalót Füreden. Válogathatsz a leggazdagabb német csajok között… De te nem! Te Violácskát akarod szagolgatni Sárosfalván.
– No, jó, de hát mit szólna ehhez Violácska, meg a Juci néni? Tudod, hogy én…
– Nem érdekel. Mondhatnám; leszarom. A Violácska nagyon jól tudja, mennyit ér egy ilyen németországi állás. Ha nagyon akar, akár veled is mehet. Ha meg annyira finnyás, vonuljon kolostorba! A Juci néni meg örüljön, hogy lyuk van a hátsófelén. Feltehetően annak köszönheti az állását is.
– Gondolod, hogy ha esetleg legközelebb jön hozzánk ez a kolléga, felajánlhatnám neki a segítségemet? De hát én még soha se jártam kuplerájban… Abban a vidéki városban, ahová az egyetemre jártam, nem volt olyan. De ha lett volna is, az ösztöndíjból nem futotta rá. Az utcasarkon itt-ott álldogáltak lányok, hívtak is, de nem volt hozzájuk bizodalmam. Aztán, meg tudod, apánk is mindig mondta…
– Apánk, ő sok mindent mondott… Egyszer véletlenül kihallgattam egyik veszekedésüket. Azt mondta neki az anyánk, hogy „ha még egyszer összefekszel azzal az útszéli kurvával, akár haza se gyere, mert kirúglak az ágyamból!”
– Nahát… Én meg azt hittem, úgy élnek, mint a galambok.
– Hát persze, mert te már középiskolás korodban is kollégista voltál.
Néhány hónap múlva Pestre kellett utaznia a cég fővárosi képviseletéhez. Amint bambán bámult kifelé a villamos ablakán, egy különleges kirakatot pillantott meg pont a megállóval szemben. Pornó-újságok hevertek benne hanyag eleganciával szétszórva, színes videoreklámok, meg a két oldalon egy-egy hatalmas, legalább  két-háromszoros léptékű férfi nemi szerv csüngött damilra felfüggesztve. Éppen egy csinos kirakatrendező hölgy igazgatta őket. Az üzlet cégtáblájára az volt kiírva, hogy SZEX SHOP. Mellette egy tejüveg kirakat. Az üvegen és a cégtáblán is az állt, hogy PEEP SHOW. Az elsőt azonnal tudta értelmezni, mert a szex az egyértelmű, a shop meg nyilván vásárlást jelent angolul. A peep show is ismerős, bár ő már középiskolában is németet tanult. A srácok píp sónak mondták. Már mint az angolosok. Belülről még soha nem látott ilyet. No, de hát mire valók az idősebb, tapasztalt kollégák? Egyik nap, az ebéd utáni lazítás közben rá is kérdezett a húsz évvel idősebb, már Párizst is megjárt Hegedűs Bélára, aki nem egyszer kisegítette szakmai tanácsaival. Csak úgy lazán, mintha nem is lenne olyan fontos.
– Mondd, Béla bátyám, jártál már szex shopban?
– Hát persze – mondta a másik kéjesen nyújtózva a mennyezet felé. – Még fiatal házasok voltunk az asszonnyal, és Párizsban nyaraltunk. Hoztunk is vagy hat videót. Akkor még újdonság volt az ilyen. Rögtön ki is próbáltunk valamennyi pózt. Eh… Fiatalság bolondság, de jól esett.
– Mást nem vettél?
– Mű fütyire, meg vibrátorra gondolsz? Ameddig az eredeti is működik, minek a mű? Soha se voltam híve az efféle divatnak.
– És a peep show?
– Az meg eleve baromság. Kár kidobni rá a pénzt. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Akkor már a videó is többet ér. Főleg ha az asszonnyal együtt nézed.
Ettől Zalán még nem lett sokkal okosabb, de az oldalát majd’ kifúrta a kíváncsiság. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő akkor is kipróbálja mindkettőt. Már csak azt kell kitalálni, hogyan szabaduljon meg Violácskától, ha Pestre mennek. Mert mégis csak nagyobb az esély, ha egyedül megy oda egy férfiember…
Az idő és a szerencse egyaránt a kezére játszott. Hűvös szelek fújtak, amikor a vállalatnál meghirdették az egy hetes budapesti szakmai továbbképzést. Úgy volt, hogy Violácska is felutazik a pesti rokonokhoz, és majd a mitting után esténként találkoznak. Igen ám, de jött a hideg szél, megfázott, és az orvos ágyfogságra ítélte.
Zalán már jó előre megszerzett az internetről minden fontosnak tűnő információt. Még a peep show alaprajzát is. Végtére is műszaki ember, vérében van a pontosság. Hasonlóképp tervezték ezt az intézményt is, mint hajdan a római színházakat. Középen egy kör alakú színpadon folyik az előadás. Körben nem széksorok vannak, ha-nem a vécéfülkére emlékeztető egy személyes páholyok. A fajanszot kényelmes plüssfotelok helyettesítik. Szemben egy üveg ablak, azon keresztül látja a vendég a főszereplő hölgyet. A padlón zöld linóle-um. A plüssfotelhoz jobban illenék a parketta, vagy a perzsaszőnyeg, de hát a sötétben ennek nincs különösebb jelentősége. Már csak azért sem, mert amint elfoglalja a helyét a vendég, rögtön kialszik a villany. Fontos kellék még a kis ablak alatt elhelyezett persely, ugyanis oda kell bedobni a jegy árát, ha netán úgy megtetszik a műsor, hogy a következő negyed órát is ott akarja tölteni a páciens.  A jegy ugyanis csak negyed órára szól.
Mindezt tudta, és a fejtágító előadások alatt csak erre gondolt Zalán. És ezzel a felfokozott kíváncsisággal váltotta meg a jegyét az előcsarnokban, ahol már vagy tucatnyi férfi várt a sorára, hogy elfoglalhassa méltó helyét a plüssfotelban. Egy unott, festett arcú, fel-tűnően rövid szoknyás nő állt az ajtóban, és egy rövid „parancsoljon!”-nal engedte be a láthatóan türelmetlen férfiakat.
Végre mögötte is becsukódott a fülke ajtaja és megnyílt a menny-ország kapuja. A nő, aki a lassan körbe forgó pódiumon széles üzleti mosollyal vetkőzött, valóban gyönyörű volt. Hatalmas, kerek mellei kéjesen ringtak a keskeny csípő fölött. Az arca is kerek, hosszú, fekete haja a derekát verdeste, és olyan kéjes mosollyal görgette le a hosszú, kerek combjáról a kígyómintás harisnyát, hogy a szomszédos fülkében felnyögött a delikvens. Csak annyit mondott: „Jolán, te édes, beléd döglök!” És áthallatszott, amint hosszan csókolgatja az üveget.
A másik oldalról halk súrlódás nesze hallatszott, majd ő is meg-szólalt halk, rekedtes hangon: „emeld meg még egy kicsit a lábadat! Dobd le azt a rohadt bugyit! No, látod, édes, így már nekem is jó.”
Először zavarta a fiút a szomszédok műsora, de aztán már csak a nő mindent megmutató, mindent felajánló odaadására figyelt. Érezte, hogy felugrik a vérnyomása, és az ereiben szinte zúgva száguld a vér. Zúg a füle, lángol a feje, a szeme majd’ kiugrik, és mindent fölperzsel ez a forróság… Szorítani kezdte a nadrág. Kigombolta, lejjebb eresztette. Aztán az alsót is.  Végül ő is odahajolt az üveghez és halkan rálehelte: „imádlak, te rossz kurva…”
Közben a feje fölött megszólalt a hangszóró.
– Uraim, még másfél perc, és vége a műsornak. Aki a következő-re is maradni szeretne, dobja be a részvételi díjat a perselybe!
Zalán kotorászni kezdett a zsebében, de nem emlékezett rá, hová tette az aprót. Igen, két darab kétszáz forintos érmét kell bedobni, és akkor nem gyullad ki a villany. De hol a francban lehet az a pénz? Direkt előkészítette, hogy ha netán annyira megtetszene a dolog, hogy ismételni szeretne… Pedig direkt előkészítette! A jobb zsebben nincs. A balban sincs. A bal nadrágzsebben talált egy kétszázast. A francba! Hát nem elejti még ezt is?... Koppan a linóleumon. Mind-egy, majd fölveszi. Újra átkutatja az összes zsebét. Na végre, megvan. Bedobja, de ez még csak egy. Meg kell keresni a linóleumon a másikat. Ebben a sötétben nem is olyan egyszerű dolog. Ó, a szentségit! Mibe tenyerelt? Nyúlós, ragacsos trutyi… Csak nem? Hú, de gusztustalan… Az előző vendégek terméke. Úgy tapicskol benne, mint szaró galamb az ocsús lábosban… De hol a pénz? Na végre! Megvan. Remegő kézzel próbálja bedobni, de hol az az árkozott persely? A rohadt életbe! Kigyulladt a villany. Az ajtóban ott áll az a festett mosolyú, feltűnően rövid szoknyás nő, aki beengedi a közönséget. Unott képpel áll ott, rezdületlenül, és csak annyit mond:
– Uram, ön is vegye föl a nadrágját!
– Igen, de én még maradnék, ha lehet – és zavartan felmutatja a pénzt. A tenyere tele undorító, lucskos trutyival. Kínjában felnevet. – Jó, értem én, megyek – és magára rángatja a nadrágot. Közben a nőre néz és megkérdezi:
– Maga is szokott itt vetkőzni?
A nő fintorogva fordul el tőle és a fejét csóválja.
– Én, ezeknek? Soha. Lesülne a pofámról a bőr…– aztán még halkan hozzáteszi. – …hogy micsoda emberek vannak…
 
 
 
tagostonlaszlo.jpgT. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.